A nagy étteremalakítás Giannival - műsorkritika

Már írtam, hogy Giannitól rég nem ráz ki annyira a hideg, mint régebben. Az önmagát agyonverő Bár 2.0 egyetlen értékelhető résztvevőjeként lopta be magát a szívembe, mert a sok médiába vágyó, tehetségtelen parasztot keményen gatyába rázta mint a luxuskocsma főnöke. Éppen ezért ebben a műsorban is hasonlókat vártam tőle.

Kezdjük ott, hogy a műsor címe nem jó. Először is nyelvhelyességi gond van vele. A műsorban már létező éttermeket tuningolnak föl, nem pedig újonnan indítják el azokat. Ezért az értelmes címnek étteremátalakításnak kellene lennie. Az is teljesen fölösleges, hatásvadász elem, hogy a főkolompos neve is a cím része. Ez sem fedi egyrészt a teljes igazságot, Gianni nem egyedül veszi kezelésbe a derék (?) vendéglősöket, hanem kis csapata révén. Másrészt érződik rajta, hogy a Viasat biztosra akar menni, hiszen az utolsó saját produkciójuk, a már említett, igaz, rossz emlékűnek nem nevezhető (hiszen a kutya sem emlékszik már rá) Bár csúnyán megbukott. Szóval érthető, ha pedáloznak. Kérdés viszont, hogy Gianni Annoni, a Magyarországon élő, olasz gasztronómus van-e akkora húzónév, hogy a műsort is róla kell elnevezni.

A koncepció egyszerű, és a világ, sőt a magyar néző nem először szembesül vele. A Ramsay, a konyha ördöge c. angol sorozat főhőse, a durva modorú Gordon Ramsay szintén arra vállalkozik, hogy kikupál reménytelennek tűnő éttermeket. Átalakítják az étlapot, az étterem külsejét és a munkát megkoronázandó szerveznek egy teltházas estét.

Csakhogy az angol konyha Dr. House-ának könnyű dolga van általában. Akik segítségül hívják - mert a dolog nem rajtaütés szerűen történik - tényleg változást akarnak, csak éppen vagy szakmailag nincsenek fölkészülve, vagy nem elég kreatívak, esetleg mindkettő megspékelve egy kis lustasággal is.
A magyar vendéglátás viszont nem pusztán ezekkel küzd, de nem is igazán szereti, ha ilyen gigolók belepofáznak az ő jó kis status quó-jukba. Még a Gianniékat meghívó tulaj is ódzkodik a változásoktól, bár rajta látszik, annyi köze van a gasztronómia tudományához és főleg művészetéhez, mint egy jegesmedvének a szaunához . Igazi, susogós "kényszervállalkozó ő, a 1990-es évek egyik igazi társadalmi szimbóluma. Felesége a berendezésért felelt a bolt indításakor. Lástszik, hogy a hölgy elhivatott követője a lakótelepi romantika nevű stílusnak: üres, vajszínű falak, itt-ott egy művirág "hervadozik".
Az igazi botrány az egyik felszolgáló hozzállása. Amikor Gianniék betérnek, hogy megkóstolják, a gyáli pizzéria főztjét, eleve tegezi őket. Csodálom, hogy Gianni ezt nem teszi szóvá. Az az ismerettség, hogy a kopaszodó pincér az olasz vendéglőst a tévéből ismeri, és arrogánsnak ítélte meg, még nem jogosítja föl erre. Ahogy arra a megjegyzésre sem, amikor fölmenti Giannit, mégsem olyan beképzelt, mint hitte.
Az nem az ő hibája, hogy az aranymájas fantázianevű pizza mellé ketchupot és majonézt (!) ajánl föl, hiszen ez a szokás. De az igen, hogy belevág a vendég szavába, sőt ki is javítja, amit mond.

A másik nagy falat Béla bácsi, a főszakács. Valószínűleg valamilyen azóta bezárt közintézmény menzájáról szalajthatták. A deres hajú szakmunkás csökönyös, mint az öszvér. Semmiben sem partner, semmire sem hajlandó. Ellenben a tv-képernyőn keresztül is látszik, hogy amit készít, az nem carbonara spagetti. A tészta szétfőzésére annyi a mentsége, hogy ezt igényli itt a vendég. Ismerős ez a hozzáállás. A tv-ben azért megy vacak műsor, mert a néző azt akarja nézni. A magyar popzene azért agyhalott, mert a tiniknek erre van igényük. Béla bá' meg azért nem tud tésztát főzni, mert még senki sem panaszkodott, hogy ez így nem jó. Hogy is panaszkodott volna, mikor a vendéglőben egy vendég sincs. Lehet, hogy ezen kéne elgondolkodni.
A lelkiismeretes vendéglős kicsit neveli is a vendégei ízlését. Pont azért, mert a vendégek 90%-a ma is csak borjú bécsit rendel sült krumplival, és persze nem veszi észre, hogy pulykából készült el a fogás.
Egy szülő is nevelheti a gyereke ízlését, mert az bizony attól függ, mit eszik a gyerek kiskorában. Persze a gyerekek legszívesebben csokit és chipset ennének, mert azoknak a legkommerszebb az ízük. De az okos szülő szépen rászoktatja a gyereket a valódi ízekre is. De tudjuk, nálunk azért a kényelem nagy úr.
Azért ravasz az öreg, mert nem mond kritikát a kollégáiról, nyilván így kevésbé merül föl az ő felelőssége.

Gianni és szintén olasz szakács barátja megtanítják a pizzaszakácsnőt (ezek szerint van ilyen, ez volt kiírva) pizzát sütni, sőt még Béla bácsit is tésztát enni, ha már a főzés nem az erőssége. Ráveszik a személyzetet, hogy ne csak zacskós meg szárított alapanyagokból készítsék az ételt. Az viszont elég szomorú, hogy a szakácsnő nem érzi a különbséget a saját, Maggiból főzött és a Gianni által valódi, friss alapanyagokból készített paradicsomszósz között. És ez a nő állítólag egy szakképzett szakács...

Érdemes e ponton a csapat többi tagjával is megismerkedni. Egyrészt van egy rendkívül ellenszenves okostojás, aki belsőépítészként varázsolja újjá a helyet. A misz nőszemély kissé túlvállalja magát, mert a falusi pizzázóhoz képest túl grandiózusnak bizonyul terve, alig sikerül befejezni. Az én ízlésemnek túlzás, amit csinálnak. Ez nem egy autentikus olasz étterem a belvárosban, hanem egy pest megyei település egyik kis étterme. Az egész dekoráció rendkívül giccses, a tulajéktól, a személyzettől és a reménybeli törzsvendégektől is idegen. Azt meg pláne nem tudom, honnan vette ez a nő, hogy a mediterránium jellegzetes stílusához miért is passzol az öntöttvas kiegészítők garmadája. Persze rusztikus, de hideg és barátságtalan anyag. Vasmérgezés fenyegeti a helyet.

Ehhez jön még egy, az előzőnél is feleslegesebb figura, akit humorosan Dr. Green-nek neveznek, hiszen ő a kertész. Ezt akkora poénnak érzik, hogy a boltot pár futónövénnyel és egy műpálmával ellátó férfit végig ezzel az állandó jelzővel emlegetik.

Az egyetlen jogos segítő az olasz szakács. Egyrészt nagyon szimpatikus ember, természetesen teszi a dolgát. Jókat mond, bár nem beszél olyan jól magyarul, mint Gianni, lehet érteni. Nem lesajnálóan, hanem egész jó pedagógiai érzékkel okítja az olasz konyha alapjaira a szakácsokat.

A munka időre elkészül, még Béla bácsiból is sikerül kicsikarni a híres olasz séf által pillanatok alatt összedobott carbonara kapcsán egy "finomabb, mintha én magam csináltam volná"-t. Ez nagy szó! A csicsás étterem kinyit, minden asztalnál ül valaki. Sajnos az egyik asztalnál három túl jól ismert arc. Kell a celeb, akkor is, ha semmi szükség rá. Jakupcsek Gabriella, Rákóczi Ferenc és Görög Zita kóstolgatják a különböző pastákat, hogy a végefőcím előtti két percben mindhárman közhelyesen lelkendezhessenek a kamerába egyet. Sokkal érdekesebb volna a helyi vendégeket megkérdezni, máskor is eljönnek az aznapi produkció hatására. Mert erre megy ki az egész, színvonalas szolgáltatással vevőkört kiépíteni. Ha ne adj Isten, Jakupcsek odaszokna, az még kevés az üdvösséghez. De ez kimarad.

Sajnos azt hiszem, a műsor sikere kétséges. Egyrészt rosszkor van. Péntek este tízkor nincs értelme debütálni. Ki néz olyankor tv-t? Még én is videóról néztem meg egy órája. A vacak, erőltett vagy százszor játszott sorozatokkal nyugodtan helyet cserélhetne. De nem fog, mert az első adást pár ezernél több néző biztosan nem látta.
Másrészt van a műsor szerkesztésében valami kuszaság. Ha lagymatag lesz, akkor érdektelenségbe fulladhat a program. Ha Gianni keményebb lesz, akkor a közvélemény buta, de hangos része, ill. szócsövük, valamelyik igénytelen bulvárlap, majd mások helyett felháborodik azon, hogy jön ahhoz ez az olasz, hogy itt a magyaroknak dirigáljon.
Én viszont visszatérek még a műsorhoz. Egyrészt, mert Gianniban most sem csalódtam, mégha segítői nem mind kellenének is. Másrészt reménykedem benne, hogy az olasz majd jól helyre tesz pár suttyó vendéglőst. Sokakra rájuk fér.

Értékelés: 7/10