Most rendkívül hű leszek a blog mottójához. Kénytelen voltam tegnap munka után még járni a világot, és bemenni Soroksár Citybe, mert az én kis szabvány méretű dobozomat nem bírták 24 óráig a helyi postán maguknál tartani.

Ott persze hosszú sor állt, mert egy csigalassú, imbecilis barmot kellett csúcsidőre odaültetni. Természetesen egy ablak volt nyitva. A háttérben ott császkáltak a postai alkalmazottak. Hiába álltak már ennek a nagy postának már az előterében is emberek, fel sem merült, hogy nyissanak egy újabbat. Inkább csak nézték, ahogy alkalmatlan munkatársuk bénázik.

Hogy az idill teljes legyen, az ügyfelek között is voltak súlyos esetek. Kezdésnek egy anyuka három év körüli gyerekével. Látszott, ez a nő otthon ül egész nap, de annyi esze már nincsen, hogy ne csúcsidőben jöjjön. Súlyosbításnak még magával is hozta kezelhetetlen gyerekét, aki ott triciklizett a postahivatalban a sorban álló emberek között. Ismerem ezt az anyatípust. Ő a lestappált, aki nem is sejtette, hogy anyának lenni kemény meló. Néha fáradtan a gyerek után szólt, hogy vigyázzon magára. Nem, anyukám, erre a gyerekre még neked kell vigyáznod! Ő mág magára nem képes, mert nagyon kicsi.
Nagyon nem bírom az ilyen anyákat. Akik egész egyszerűen nem törődnek a gyerekükkel. Általában a buszon találkozunk, az ő gyerekük ordít végig fél órát anélkül, hogy rá vetne egyetlen pillantást is megfáradt, megcsömörlött anyjuk.
Értem én, hogy a liberális nevelés Magyarországon azt jelenti, hogy a gyerekek nőnek, mint a fű, de nőjenek otthon. Ranschburg tanár úr is megmondta, ez nem szeretet, ez pusztán kényelem. A szülő még annyi konfliktusba sem akar kerülni, amennyi egy ilyen kis gyerekkel szemben felmerül. Hogy rá kell szólni.

A másik címeres ökör egy valószínűleg tényleg nem egészen normális cigányember volt. Azért írom le, hogy cigány, mert a konklúzió szempontjából fontos lesz. Az illető őrjöngve bejött, és hangosan kiabálni kezdett, hogy miért ilyen hosszú a sor, ő ezt nem bírja kivárni. Ezután faltörő kosként be akart állni másodiknak, de egy jól megtermett öregúr határozottan - ahogy az ilyen rendetlenkedőket kell - a sor végére zavarta. Erre ez az alak tovább méltatlankodott, hogy melege van és ő ennyit nem bír várni. (Tényleg túl meleg volt.) Újabb próbálkozása az előrefurakodásban sikeres volt. A nő, aki elé beállt, nem akart vele kötekedni. A szemüveges, debil csiga továbbra is csak szarakodott, a sor nem nagyon mozdult és csak jöttek és jöttek az emberek. A kiskrapek ott szlalomozott a felnőttek lába körül, igazi tébolyda-hangulat volt.
Az őrült türelme végképp elfogyott, és dühödten odacsapta egy másik, mással foglalkozó ablakba az értesítőjét, ő nem vár tovább. A postáskisasszony visszaadta neki, vele így nem viselkedhet, és ő egyébként sem adhatja ki, várja ki a sorát, mint mindenki más.
Nagy nehezen sorra került a látványosan türelmetlenkedő is. Gyorsan végzett.
Most jön a konklúzió, melyet nagy szeretettel ajánlok Mohácsi Viktóriának is. Ebben a sorban többnyire munkából érkező emberek álltak. Fáradtan. Amikor bejött ez az ember, rá se néztek. Aki dolgozik, és elfárad, annak nincs ideje olyasmivel foglalkozni, hogy valaki cigány-e vagy sem. Ha az illető szépen beáll a sor végére, szépen kivárja a sorát, és normálisan átveszi a családi pótlékot, amelyet ennek az embernek azok dobtak össze mellesleg, akik elé befurakodott, akkor a kutyát nem izgatta volna, hogy ki fia, borja. Így viszont mindenkiben egy paraszthajszálnyit megerősödött az előítélet. Senki sem szólt semmit, de mindenkinek nagyon beszédes volt a tekintete.
Ha lesz romaügyi miniszter - amit nagyon helytelennek tartanék, az undorító pozitív megkülönböztetés csimborasszójának - akkor az első felszólalása a parlamentben az legyen, hogy megkéri népe antiszociális tagjait, hogy ellenszenves viselkedésükkel ne járassák le a többieket.

A lényeg tehát nem az, hogy azért volt sötét bunkó tegnap ez az ember, mert cigány. Hanem az a megfigyelés jelen esetben részemről, hogy az ilyen esetek csak még mélyebben az emberek eszébe vésik ezt a hangulatot, amely bizony nem mentes a rasszista felhangoktól sem. Engem már lenaívoztak a nem-cigányok, és lehülyéztek a cigányok az ötletemért, mégis azt hiszem, a hiteles cigány politizáláshoz hozzá kellene, hogy tartozzon a belső kampányolás is. Hogy a cigány vezetők bizony menjenek el a népük tagjai közé, és magyarázzák el, az asszimiláció nem úgy történik, hogy az embert csak úgy egyszercsak magába fogadja a többségi társadalom. Tenni is kell érte. Első lépésben azt, hogy nem viselkedünk így.