Ha nem tudnátok, belháború dúl Magyarországon. Na, nem azokra gondolok, akikről Dyson is írt az előző posztban.
Ennél sokkal komolyabb vita zajlik. Egy kis háttéranyag: http://velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/klap090129/
A felek hosszú évekig éltek boldog házasságban, ha jól emlékszem négy közös gyermekük is született. Pár éve ugyan külön utakon járnak, de baráti viszonyt sikerült egymással fenntartani.
A feleség butácska dalokkal énekelte be magát a hatvanas évek végén a magyar Táncdalfesztivál nézőinak szívébe - akkor még szőkén, annak a Dobos Attilának az oldalán, aki ma szélsőjobb a nemzeti oldal legismertebb fogászaként adja ki Nemzetőr című szinte aranyosan amatőr lapját.
Évekig aztán a kilencvenes években a Dáridó által fölfedezett retro-hullámmal - immáron rövid, fekete frizurával - tért vissza a főállású anyaságból. Azóta hakni - és reklámsztár (Corega műfogsor-rögzítő).
Legutóbbi fellépése a kétes értékű Nagy lehetőség című hajléktalan-realityben volt, ahol a nála negyven évvel fiatalabb udvarlójával jelent meg.
A férj balett-táncosból lett a korai magyar kapitalizmus, ill. kicsit már azt megelőző, egyre puhányabb diktatúra gazdasági lazulásának egyik első meglovagolója. Már a megrögzötten konzervatív erkölcsöket valló Kádárné Tamáska Mária idején is privát háremet tartott fenn.
Ma gyakori és gyakorlott, közkedvelt szereplője a nosztalgiázó műsoroknak. Ő is nagy sikerrel alakítja saját magát a reklámban, amely Vámház körút 9. alatti zálogházát hirdeti.
Most csillapíthatatlan felháborodást érez egykori házastársa ellen, mert szerinte gusztustalan az ilyen korkülönbség két ember között. Továbbá exe mindezt csak a fiatalság kétségbeesett hajszolása miatt teszi, nem szerelemből. És ha már szidni kell: a hölgy piás és még dugni sem tud rendesen.
Szóval kedves nyájas olvasó, ki a gusztustalanabb a két jómadár közül?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.01.29. 16:51:17
Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.29. 20:30:55
Azonban a müfogsor reklamm miatt minden elismeresem a csaje!
en inkabb vallanam, hogy 4o evvel fiatalabb pasimrol csamcsogjanak, mint azt, hogy bevaljam orszag vilag elött, hogy müfogsorra szorulok,
mert vessetek meg de en meg a müfogat is undoritonak talalom, de a protkot nem hiszem hogy be tennem a szamba.
Szerintem valojaban nincs is neki. mert az hallatszik, egy radio beszelgetesböl is megallapithato hogy kinek van protkoja, mint pl szegeny Darvas Ivan ö sajnos mar beszelni sem tudott vele rendesen - bar lehet hogy nem hasznalt müfogsor rögzitöt.
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.01.30. 04:57:21
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.30. 10:19:31
Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.30. 22:18:28
Nekem meg a ragogumitol is hanyingerem van, egy protko megölne.
Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.30. 22:22:11