Reckl Amál blogja

2009. január 28. 15:43 - Reckl_Amál

Baráti kör

Talán az egyik legjobb gyerekkönyv. Lázár Ervin: Négyszögletű kerekerdő   (http://www.szepi.hu/irodalom/lazar/kerek/index.html)

Számtalanszor olvasták föl nekem, gyerekként sokat nevettem a szellemességein, az abszurd humorán. Tegnap aztán előkerestem, elolvastam az első fejezetet, és sírtam. A 28 éves termékmenedzser ül a számítógépe előtt és folynak a könnyei... A főnököm meg is kérdezte, sírtam-e. Azt hazudtam, csak az allergia miatt van. Jó kis betegség ez, mindent rá lehet fogni. Mégsem mondhattam el neki, hogy én itt munkaidőben a világ egyik legjobb könyvét olvasgatom, és pár erdei állat története ilyen mélyen meghat.

Furcsán változik az ember, gyerekként mindig untam kicsit az elejét, most meg az tetszik a legjobban. (Magyarázat: Jaj, dehogy untam, csak már a sztorikat akartam hallani.) Arra jöttem rá egyébként, hogy bár minden szava ismerős volt, még sosem olvastam a könyvet, mindig csak mástól hallottam. Vicces kicsit, hogy most olvastam először, talán emiatt is más a befogadás.

Gyerekként mindig Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán szerettem volna lenni. Hát igen, titkon mindig vágytam a nagyvilági, sikeres életre, a népszerűségre. De Bruckner Szigfrid alakját is csak sokkal később értettem meg, amikor Lázár Ervin másik remek meseregényének, a Kisfiú és az oroszlánoknak a tv-s változatát láttam. A nyugdíjas cirkuszművészt a nyugdíjas színészóriás, Feleki Kamill játszotta. Öregnek és fáradtnak nézett ki, és az, ami a könyv lapjain kedélyesen szórakoztató, hovatovább jópofa volt, a filmen szívszorító. Akinek nincs meg: http://www.szepi.hu/irodalom/lazar/kisfiu/index.html

Tíz éves koromban elő is adtuk a versíró versenyes mesét valami iskolai ünnepségen. Azon én mennyit nevettem... Egyébként ez a mese ma is nagyon vicces, hihetetlen szövegek vannak benne, továbbá kiderül, Lázár Ervin nem tartja túl sokra a költőket, a nagy költők természetesen kivételt képeznek.
Szóval majdnem húsz évvel ezelőtt rám osztották Dömdömdöm szerepét, a név egész általános iskolai karrierem során kísértett. Kifinomult humorú iskolatársaim ugyanis így szólítottak végig ezután. Akkor nem örültem neki, pedig talán a legérdekesebb figura az egész történetben.

A múltkori, "homofóbos" cikkre érkeztek szép számmal hozzászólások. Végigolvastam őket, ha nem is egyszerre. Egy kommenten viszont megütköztem.

Az ilyen Reckl Anál félék sosem fogják megérteni, milyen jó nekünk, normális átlagembereknek. Oztán irígykednek.
 
Hogy ki írta, mindegy is. De van benne valami, ami magyaráz sok mindent. Először is kik azok a "Reckl Anál (sic!) félék"? Miért is jó a "normális átlagembernek"? Irigykedünk-e?
 
Csak a saját nevemben tudok válaszolni. A Reckl Amál félék (ha megengedi a kedves olvasó, azért mégis inkább ezt a nevet használnám) nem tudom, milyenek. Én sosem voltam sem normális, sem átlagember. Így alakult, valószínűleg már így születtem, de ha mégsem, hát a családi háttér (szintén abnormális emberek gyülekezete) tett róla, hogy így legyen. Kezdettől fogva furcsán érzem magam sokszor, ahogy járom a világot. Nekem sokszor az lenne normális, amit a normálisok szerint nem az. Csodálkozom is néha, hogy miért ragaszkodnak az emberek a megszokotthoz a jó helyett, de a szokás nagy hatalom. Többnyire el kell fogadni, hogy az észszerűséget (és az erkölcsöset is néha) háttérbe szorítják, és helyette egy sablon szerint élnek az emberek. Ilyen például a gyermekvállalás; nagyon sok embernek sosem szabadna gyereket szülnie, dehát mások is ezt teszik, úgyhogy ők is belevágnak. Pedig mind az észszerűség, mind az erkölcs mást kívánna.
 
Jó-e az átlagembernek? Átlagembere válogatja. Már nem vagyok olyan forrófejű és elvakult, hogy rávágjam, nem. Vannak emberek, akik tényleg nem akarnak az élettől semmi mást, csak úgy élni, mint bárki más. Ha valaki valóban ezt szeretné, és megcsinálja, akkor ebben semmi elvetendő nincs. De, ahogy látom, inkább az a jellemző, hogy az emberek begolyóznak az unalomtól. Sok civilizációs betegség forrása ez a monotónia. Itt megint az jön, hogy ki a normális és ki a RA-féle. RA szerint ugyanis annak nem lehet jó, aki például nem szerelmet és betelesedést keres, hanem csak striguláz, és azt a hitet képviseli, mely szerint a partner leginkább státuszszimbólum. Míg azt látom, az emberek többsége így tekint valós és potenciális partnereire. Nem a hozzáillő embert keresi, hanem valakit, aki megy a szeme színéhez.
Szóval a megfigyelésem az átlagembereket illetően csak annyi, hogy az életük minősége se nem jobb, se nem rosszabb, legfeljebb csak könnyebb. A példánál maradva sokkal könnyebb egy ember szépségét fölmérni, mint az egyéniségét.
 
 
Borzasztó nagy szerencsém van. Az engem körülvevő emberek mind különlegesek, mondhatni különcök. Sőt, bevallom, az átlagembereket igazán nem is veszem már észre. Meséltem már azt a nem túl szép dolgot, hogy itt a gyárban is folyton rámköszönnek emberek, akikről fogalmam sincs, kicsodák. Egyszerűen nem jegyzem meg őket. Ellenben, akit igen, azt nagyon.
 
 Most olvassunk kicsit: http://www.szepi.hu/irodalom/lazar/kerek/kerek01.html
 
Gyerekként sokkal inkább azt hittem, a Négyszögletű Kerekerdő nem létezik, mese. (Ettől függetlenül azért azonosítottam bizonyos helyekkel, olyanokkal, ahová horgászni jártunk.) Ma - és ezért rendültem meg annyira tegnap délután - rájöttem, ismerem őket. Valami ilyesféle társaságot gyűjtöttem az évek során magam köré. A fene sem gondolta, hogy a fontos barátságaim történetét már előre megírták, és nekem húsz évvel később, egy borult januári napon kell észrevennem, hogy már én is ebben az erdőben élek pár éve.
Szóval irigykedem-e az átlagemberekre? Már nem.

 

12 komment

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr18908419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.01.28. 16:15:41

Döbbenetes, de én is pont most akartam mesékről bejegyzést írni!

Az én "non plus ultra" mesém, mely mindig mindenhová elkísér, és amely gyökeresen megváltoztatta életről és világról vallott felfogásomat az angol abszurd humorral mélyen átitatott Micimackó.
:-)
Válasz erre 

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.01.28. 16:41:14

Kedves Reckl Amál!Te olyan nagyszerű ember vagy.Annyira csodálatosan szép lelked van.Nagyon örülök,hogy megismerhettelek.Ne akarj te átlag ember lenni.Én is belehalnék,ha úgy élnék,mint akik meg akarják mondani nekünk,hogy mi a norma.J ó,hogy rádtaláltam.Ha minden nő ilyen lenne,talán buzik se lennének.Köszönöm,hogy vagy nekünk!
Válasz erre 

Ziebi 2009.01.28. 18:23:39

:)

Köszönöm a linket. Bevallom nekem ez kimaradt, viszont egyik anyák napján ebből adtunk elő... a mai napig tudom a versikéket...

Legszebb állat az anakonda
DE nem tudja ezt ama konda
Ha ráterelnék ama kondát
Széttiporná az anakondát.

:))))

Amúgy meg ne foglalkozz az ilyen beszólásokkal...az ilyen emberek csak szeretnének olyanok lenni mint te. Mondom ezt úgy, hogy nem ismerlek, csak a blogodon keresztül kapok egy kis betekintést RA világába. :)
Válasz erre 

Komikaze 2009.01.29. 09:53:49

amikor főiskolás voltam, én is szerettem azt hinni magamról, hogy nem vagyok átlagember. hogy én egy "egyéniség" vagyok. öltözékemmel és viselkedésemmel rá is erősítettem erre.

ezen a legtöbb ember túlesik.

így, tíz év elteltével viszont szerencsére kinőttem abból, hogy ilyenfajta megerősítéseket keressek magamnak(magamban). kit érdekel, hogy különc vagyok-e vagy sem? mihez, kihez képest? ki az átlagember? jó nekem, ha nem tartom magam annak?

van értelme?

az a fajta kívülállás, amit érzékelek a soraidban, őszintén szólva, kicsit irritál. (és most tekintsünk el a hozzászólótól, aki kiváltotta benned ezt a gondolatmenetet, mert olvasgattam már a blogodat, és most kikívánkozik, hogy hozzá is szóljak)


azt írod: "Sőt, bevallom, az átlagembereket igazán nem is veszem már észre."

Honnan tudod, hogy ki az átlagember? Akit sokadik rádköszönésekor sem tudsz megjegyezni? Vajon miért?
Honnan veszed, hogy az átlagemberek életének "minősége se nem jobb, se nem rosszabb, legfeljebb csak könnyebb." ?
Hogy ítélhetsz meg ilyesmit?

Szép dolog kívülről figyelni az embereket. Ugyanakkor veszélyes is. Mert eltávolít a valóságtól.

Időnként pedig érdemes megvizsgálni azt is, mi az, ami mindannyiunkban közös.
Mert aki folyton csak azt keresi, miben különbözik a másiktól, előbb-utóbb magára marad...

Válasz erre 

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.29. 10:54:03

@RUSZKIBAKA:

Nagyon köszönöm, kedves vagy.

Nem akarok más lenni, nem akarás kérdése. Egyébként különc sem lenni AKARTAM, hanem így alakult.
Válasz erre 

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.29. 11:12:15

@Komikaze:

Érdekes, amiket írsz. És valóban, ez az út többnyire magányos. Nekem az a szerencsés fordulat az életemben, hogy rájöttem, sok magányos ember együtt lehet akár közösség is, ezért rájuk-velük építkezem.

Én fordított utat jártam be. Nem akartam más lenni. Eleinte, gyerekkoromban nem is éreztem magam másnak, de ún. átlagos (vagyis többségben lévő) kortársaim fájdalmasan ismertettek meg az igazsággal. Utána próbáltam olyan lenni, mint ők. De ez nem sikerült. A következő fázis az volt, hogy ezt kudarcnak éltem meg, és egy darabig egyfajta selejtnek éreztem magam emiatt. Aztán fölfedeztem magamnak pár csodálatos embert, ill. ha pontos akarok lenni, először csak egyet. Elmondhatatlan érzés volt rádöbbenni, hogy van még valaki, aki ugyanazt gondolja egy csomó dologról, mint én. És kiderült, hogy nagy műgonddal és lelkes kutatószenvedéllyel rá lehet bukkani a hasonló emberekre.

Az én kívülállóságom sosem külsőségekben nyilvánult meg. Sokáig - tudat alatt - éppenséggel egyfajta uniformisba bújtam, szürkítettem, elcsúfítottam magam. Nem akartam feltűnni, ma sem szeretem a feltűnősködést. Az én másságom leginkább gondolati síkon érzékelhető. Ezért igazságtalan nyilván, ahogyan a gyárbeli "ismerősökkel" viselkedem, bár nem szándékos ez a bunkóság.

Azzal is tisztában vagyok, hogy a kívülállók kívülről nézve nem szimpatikusok. Érettségi után évekkel tudtam meg például, hogy az én kis körömet elit klubnak nevezték gúnyosan a hátunk mögött.

Bizonyos emberekkel nem szívesen vállalok olyan közösséget, hogy nekik is, nekem is két fülem van. Ez vonatkozik mindenkire. Egyes különcök engem is irritálnak, pl. a vegetáriánusok kifejezetten utálom.

Szerintem a kulcskérdés az, hogy az ember megértse, az átlagosság csak annyit jelent, hogy az ember valamiben a többséghez tartozik; így a másság meg kisebbség sajátja. Ez nem minőség különbség elsősorban, hanem mennyiségi. Ha azt érzed, hogy eleve valamilyen magaslatról beszélek, akkor valószínűleg rosszul fogalmaztam. Bizonyos dolgokban jobb vagyok, mint mások, bizonyos dolgokban rosszabb. Csak annyit kérek, hogy emiatt ne utáljanak. Mert - legalábbis az én esetemben - az utálat és a megkülönböztetés is kívülről jött. A válasz, ami néha gőgös, néha talán arrogáns, önvédelem. Szerintem ráadásul jogos.
Válasz erre 

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.29. 11:15:52

Bizonyos emberekkel nem szívesen vállalok olyan közösséget, hogy nekik is, nekem is két fülem van.

Bocsánat! A mondat helyesen:

Bizonyos emberekkel nem szívesen vállalok annál nagyobb közösséget, hogy nekik is, nekem is két fülem van.
Válasz erre 

Komikaze 2009.01.29. 11:44:49

köszönöm a válaszod, amál. én erről azt gondolom, hogy mindenki maga választja meg a sorsát, kis túlzással. a kivételes esetektől eltekintve, van választás. és ez a gondolatok, a gondolkodás szintjén kezdődik.

azt írod: "Nem akarok más lenni, nem akarás kérdése. Egyébként különc sem lenni AKARTAM, hanem így alakult."

az, hogyan gondolkodunk a világról, az emberekről, igenis döntés kérdése, és igenis van választásod. nekem úgy tűnik, te ezt választottad: szenvelgést, önsajnálatot, és érdektelenséget mások felé. pontosabban csak bizonyos emberek érdekelnek.

minden ember más. mindenkiben megvan a másság. ettől vagyunk ugyanolyanok... és ez szép. ne gondoljuk azt, hogy másabbak vagyunk másoknál, mert ez nem igaz.
te magadban ezt erősíted, és ezzel korlátokat állítasz saját magad elé. úgy mondom ezt, hogy nem ismerlek, de olvasgatom a blogodat.

nem kell mindenkit szeretni, megismerni, de hol van a humorérzék? miért kell mindig olyan komolyan venni magunkat?
így csak méginkább elszigetelődünk...

Válasz erre 

Komikaze 2009.01.29. 12:15:43

egyébként pedig nem tisztem, nem is lehetne az, megmondani a "tutit" vagy okoskodni (ne adj isten)... mindenkinek a saját életét kell élnie, saját tapasztalatokkal...

Válasz erre 

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.01.29. 13:14:22

Nem baj, ha "okoskodunk", a felfogásom szerint erre való a blog.

Kérdés csak az, miből lehetett választani. Nem akartam így élni, sőt már a tudatosság, tehát, hogy akarok egyátalán valamit, is választási kényszerből adódott. Ezért mondom, hogy könnyebb annak, aki "választhatja", hogy nem lóg ki a sorból.

Valóban hajlamos vagyok az önsajnálatra, de az az igazság, hogy ha az egész életemet végignézem, nem ok nélküli ez a dolog. Régebben ténylegesen bántottak (párszor fizikailag is), ma a közönyükkel büntetnek. Akkor én miért foglalkozzam velük? Inkább koncentrálok azokra, akikre szerintem érdemes.

Eredetileg nem én erősítettem magamban, hogy "másabbak vagyunk másoknál". Csak, amikor minden nap belekötnek az emberbe, akkor igenis szükség van valamilyen védekező mechnizmusra. Nekem akkor azt tanácsolta anyukám, hogy ne foglalkozzam a szemét kölykökkel, akkor nem leszek olyan érdekes áldozat. Mert minél erősebben reagálok rá, annál jobban fogják csinálni. Így az agyam megtanulta, hogyan kell kikapcsolni - látszólag - az ilyen elemeket.

Lehet, hogy másképp látszik, de - és ez a blogra is igaz - aki rendes velem, azzal én is rendes vagyok. De olyanokkal, akik csak sértegetnek, vagy csak beszólnak, nincs kedvem foglalkozni, ezért nem is szoktam. Ezt páran talán nagyképűségnek tartják, talán az is, de ez viszont nem érdekel.
Válasz erre 

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.29. 15:05:42

En midnig atlag ember szerettem volna lenni, de ez veletlenül sem sikerült soha, es ez nem a külsögsegekben nyilvanult meg.

szerintem atlagnak lenni jo, egy korusban mondjak a maguket, es különleges orruk van arra, hogy kiszagoljak: nem vagy közejük valo, csinalhatsz akar mit, a vegen megis csak ott allsz a kör közepen egyedül

idöbe telt amig feladtam, ma mar nem akarok semmilyen lenni, csak ami vagyok, meg szoktam hogy mindig furcsan neznek ram.

A röhej az, hogy amiota nemetorszagban elek - itt olyan vagyok mint az atlag ember, na itt aztan nem logok ki a sorbol, nincsenek különleges allürjeim, pedig semmit nem valtoztam, söt, azt godnoltam, hogy itt ugysem ismert senki,elengedhetem magam, meg ugy is multikulti az egesz orszag , en is beleferek.

Azt mondta egy kolleganöm, hogy ha az utcan latnak senki nem mondja rolam hogy nem egy atlag nemet haziasszony. Vegre! Legalabb kipihenem magam. Nem kell allando tamadasoktol tartani.
Válasz erre 

Szabadság Kapitány 2009.01.31. 23:40:16

Helló Amál,

bocs, hogy csak most ugrottam be ide, de tőlem származik az az ominózus hmm... átlagemberes idézet.

Hát én azt iróniának szántam, de nem igazán jött le senkinek. Ki a normális? Ki az átlagember? Jó-e neki? Sajnos, ezekre a kérdésekre én nem tudom a választ. Bár azért sejtem, hogy nagyon rossz lehet minden szempontból átlagosnak lenni. Különben a homofóbokat én ugyan értem, (ellentétben veled), csak nem értek velük egyet. Felőlem aztán mindenki azt csinál, amit akar. Heterónak lenni sem könnyű, hiszen olyan emberhez vonzódsz, aki soha a büdös életben nem fog megérteni. Hát ez sem egy életérzés. Az egész szexualitás úgy szívás, ahogy van.
Na. Szóval ezt akartam mondani.
Válasz erre 
süti beállítások módosítása