2008. november 24. 10:04 - Reckl_Amál

A plüssök diadala

Ilyen egyértelmű győzelemre még Delhusék sem volta képesek. A plüssmacik lenyomták Barbiet.

 

Ennek fő okát abban látom, hogy törzsolvasóim nagy része fiú (férfi), akik akkor sem szívesen vallanák be, hogy babáztak valaha, ha ez a kis kérdés anonim és így nyomonkövethetetlen, hogy ki mit nyomott. Pedig többről is tudok, akik tényleg így tettek, és higgye el nyugostan a kedves olvasó, a háttérben megbúvó gyanú, hogy a babázó fiúk nemi identitásával gondok vannak, teljesen alaptalan. Semmilyen összefüggést nem vélek felfedezni.

Azt is el kell mondani, hogy a Barbie-k jóhírét folyton rontják, míg a plüssöket senki sem zaklatja. Gyerekkoromban rendszeresen cikkeztek arról (pl. Magyar Nők Lapja, akkor még a szinglimánia előtt), hogy ez a felnőtt bombanőt ábrázoló baba tönkreteszi a kislányok énképét stb. Mint már írtam, nálam több Barbie-ja keveseknek lehet, és az anyatermészet szeszélye folytán nem nagyon vagyok összekeverhető egy Barbie külsejű nővel, mégsem beteg a lelkem emiatt. Jellemző a hivatásos aggodókra ez a fajta okoskodás (butaság). (Nemcsak politikai farkastkiáltók vannak.) A 29 cm-es baba testfelépítése a valóságban nemhogy nem reális, de statikai szempontból sem megfelelő. Ha egy élő embernek lenne ilyen hosszú lába, akkor az bizony állandóan elesne. Ez biztos így van, de a szépségideálokon kívül van egy nagyon egyszerű oka annak, hogy a Barbie lába észveszejtően hosszú és vékony: máskülönben a vele játszó gyermek nem tudná kényelmesen megfogni. Próbáljon meg egy ilyen nagyokos egy divatbemutatót végigjátszani klasszikus, csecsemőt formázó babák vastag lábait markolva, le is törne a keze a végére... (Ha már itt tartunk, az is nagyon életszerű, hogy a csecsemő testű és arcú babáknak hosszú, hullámos frizurája van.)

A plüssöket azért nem szeretem annyira, mert méltatlanul bárgyúak azokhoz az állatokhoz képest, akiket ábrázolni hivatottak. Igaz, emberekben sem szeretem azokat, akiknek a fő erénye, hogy aranyosak... Ha valaki plüsst ad ajándékba, az általában azt jelenti, hogy nincs ötlete. Ki haragudna egy helyes kis macira? Ha valaki egyszer adna egy Barbie-t, annak a leleményessége és emberismerete (Amál-ismerete) határozottan tetszene. (Teszett volna eddig, most egy darabig nem ér, mert épp most vallottam színt.) Egy játékboltban (ahova ma már újra nyugodtan betérhetek, mert volt egy periódus, 12 és 20 éves korom között, amikor furcsán vette volna ki magát, hogy ott nézelődöm, de most már simán lehetne egy kisebb gyerekem) sosem a macikat nézem meg, hanem a babákat és az autókat, no meg persze az olyan komplexebb dolgokat, mint pl. egy mini parkolóház. (Nemrég láttam egy kedves ismerősömnél egyet, melyet kiskorú testvére használ, gyönyörködnöm kellett benne.)

Most, hogy már kellően infantilisnek tűnök, be is fejezem. Gratulálok a plüssmacik híveinek, de azért:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr99785454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.11.24. 12:38:57

"A plüssöket azért nem szeretem annyira, mert méltatlanul bárgyúak azokhoz az állatokhoz képest, akiket ábrázolni hivatottak."

Dehát akkor mit szóljunk a Barbie és nő viszonylathoz? :-)

(Mert szerintem a barbie-k nem csecsemőket, hanem nőket ábrázolnak.)

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.11.24. 15:44:00

Van csecsemő Barbie is! (Természetesen nekem is.)

De tény, hogy alapmodell az fiatal, felnőtt nő. Persze ez is leegyszerűsítés, de hangsúlyozottan nekem jobban beindította a fantáziámat egy baba, mint a macik.

Mellesleg kaptam az Állatkertből egy gorillát, elég valósághű, és tetszik is.
süti beállítások módosítása