A magyarokat még az ősidőkben megverte a sors a turáni átokkal, vagyis az örökös széthúzással.

Hát ez most az ősi magyarsággal erősen szimpatizáló Jobbik - Magyar Gárda szövetséget is elérte. Hétfőn pattant ki az ügy, amely Vona Gábor Jobbik-elnök szerint bagatell, csak a sajtó fújja föl.

Dósa István, a Magyar Gárda főkapitánya, lemondott azzal a szűkszavú indoklással, hogy nem akarja a Gárdát egyik politikai pártnak sem kiszolgáltatni. Ő ugyanis a politikától való függetlenség feltétele mellett vállalta a dicső és nemes feladatot. Most, hogy a Jobbik nyilvánvalóan nyomul, már nem akar ebben részt venni. Ma öt újabb vezetőségi tag vált meg tisztjétől.

Két tanulságot vonnék le ebből a történetből. Egysrészt: a Magyar Gárda tagjainak egyik motivációjában nem tévedtem. Ezek a naiv emberek tényleg azt hitték, lehet alapítani egy ilyen mozgalmat a politikától távol, csupán a magyarság üdvére. Közben meg, ha volt valami az utóbbi időben, amit a politika összes szereplője mindenfélére használt, akkor pont ez a szervezet volt az. Oda-vissza.

A másik, és ez felettébb megnyugtató, hogy az ilyen Vona-félék végül mindig saját maguk miatt nem lesznek igazából senkik. A mai kaotikus állapotokban, mely egy valószínűleg nem egészen normális ember önfejűségének és ezek szerint rosszul megírt alkotmányunknak köszönhetően tartós válságot jelent, sokkal többen fordulnának a kemény kezet, egyértelmű viszonyokat ígérő Jobbik felé - ha csak egy kis ideig is, de legyen rend, hallom lépten-nyomon. De az ilyen törtetéssel Vona leleplezi magát, megmutatja, nem az ő kiváló politikai érzékének köszönhető a Jobbik népszerűsége. Vona a maga köreiben pont azt csinálja ugyanis, mint Gyurcsány nagyban: addig nyomakszik, amíg minden összezavarodik körülötte, a szövetségesek pedig elhúznak, és a végén semmi sem marad, csak duma.

Köszönjük, ezt már unjuk!