Dráma

Vagy legalább is annak állították be. Nem akarok érzéketlennek tűnni, és a legrosszabb, amit e sorok szerzőjére mondhat a hozzáértő olvasó, hogy nem értek hozzá. Ez igaz is. De nem tartom sportszerűnek, ami a tegnapi Társulat döntőn történt.
Az egyik versenyző betegség miatt ugyanis nem tudott énekelni. Vállalta a szereplést, fölment a színpadra, de két énekelt hang után csak beszélve tudta folytatni. Sajnálatos.

De amit ezután az ún. profi zsűri előadott, az a népszerűséghajhászó, jóembereskedő ál-humánum volt. A közönséget bíztatták, szavazzanak a gégegyulladása miatt sajnos semmit sem mutató jelöltre - az ifjú hölgy által mutatott emberi nagyság okán.

Valaki mondja meg a kedves és tisztelt zsűritagoknak, hogy ez nem a Jó ember kerestetik, hanem egy nyilvános szereplőválogatás, amelybe - nyilván a nézettség miatt és a műsor költségeit fedezendő - a laikusokat is bevonták. Nekik szabad mindenféle egyéb szempontot (rokonszenv, lokálpatriotizmus ("Azé' szavazok a Gipsz Jakabra, mert ő is falumbéli." stb.) figyelembe venni, de a szakmai zsűri csak a nyújtott teljesítmény alapján értékelhet. Bár elmondták a lényeget, hogy nincs mit értékelni, mégis elkezdték a nézőket manipulálni.

Ez végtelenül igazságtalan minden más versnyzővel szemben. Nekik ugyanis volt értékelhető teljesítményük, az más kérdés, hogy én egyiket sem értékeltem túl magasra. Végül pedig az esett ki, akit én már két hete is hazaküldtem volna (Aki olvasta a múltkori írásomat e témában, a wannabe antiművészről van szó.) Szóval nagy kár nem érte sem a műsort, sem a nézőket. Mégis: így kikapni nem fair!

Valószínűleg a beteg torkú lány sem így szerette volna. Kérdés persze, miért állt ki. Nem ismerem a Társulat idevonatkozó szabályait, de nem hiszem, hogy ne lehetne azt mondani, ha ki kell hagyni egy adást, akkor ki kell hagyni. Főleg, hogy a döntők vetésforgóban zajlanak. Vagyis egy versenyző kéthetente kerül sorra.
A versenyző vagy buta volt, mert normál körülmények között ki kellett volna esnie. (Tegyük hozzá, nemcsak ő, hanem azok is, akik engedték.)
Vagy a magyar tv-nézőre oly jellemző megsajnáló mentalitásra apellált. Rendszeresen tettenérhető, hogy a közönség rendre - a teljesítménytől függetlenül - szavaz a gyengére. Hogy nyert volna máskülönben a szerencsétlen, határon túli, növésben visszamaradt kurjongató-művész Utasi Árpi?

Persze így is lehet karriert csinálni!

A Társulat enélkül a fiaskó nélkül sem felel meg az elvárásaimnak. Feleslegesen sok az egyforma versenyző, a műsor feleslegesen hosszú, a zsűri (Alföldit leszámítva) szerelmesek választottjaikba... A tehetségkutatók típushibái.
Sajnos ezekhez mostanra megérkezett az emberi nagyság méltatása. Ezt én Bakács-effektusnak nevezem, szerencsétlen punk-nyugdíjas (Mostanság keresztény átkokat szór bürökratákra, ahogy hallom.) érezte úgy, hogy zsűri-szintre kell emelni a (nem politikai értelemben) populista aspektusokat is. Ezzel a zsűritag már nem csupán a szakma kiemelkedő képviselője, hanem erkölcsi iránytű is.
Érthető ez persze Bakácsnál, aki nem zenész, tehát ő szakmai kérdésekkel nem foglalkozhatott. De a Társulat zsűrijében állítólag szakértők ülnek.

Kár, hogy ilyesmivel kockáztatják az egész produkció hitelességét. (Azt a keveset, ami még maradt.)

Barna bácsi az elfekvőben

Szomorú történet ez. A Társulat utáni kapcsolgatás során "tévedtünk" a Budapest tv-re. A legendás kábelcsatornára egyébként érdemes szombat este odakattintani, mert akkor vannak csak az igazi meglepetések.

Mi gyakorlott Budapest tv-nézők vagyunk, meglepődni már nem fogunk, gondoltuk. De tegnap megint sikerült!

Egy tetőtől talpig farmerbe öltözött szemüveges ötvenes először akusztikus gitáron előadta a Variációk egy témára: Ha én gazdag lennék c. művet.

Aztán elővette báb-orángutánját, Barna bácsit és előadott egy olyan jelenetet vele, amitől sírni támadt leginkább kedvünk. A bábjáték lényegében egy párbeszéd volt a bábjátékos és a báb között - a mozgó műfogsorról, a felírandó vízhajtóról, a 20 éve halott feleség hiányáról.

Ez a szombat esti szórakoztató műsor! 

A bábjátékos (sajnos a nevét nem jegyeztem meg) a rövid rögtönzött interjúban Kádár Mónikával, a Budapest tv egyik háziszörnyével, elmondta, ezzel a számmal idősek otthonában szokott fellépni. Gondolom, feldobja a magára hagyott öregeket az elfekvőben lévő plüsscsimpánz rosszul előadott dialógusa.

A végére álljon itt egy idézet, amellyel csak egyet lehet érteni:

"Ha ember volnék, imádkoznék." Ámen.