Jenő leült a rajzasztalhoz, osztott - szorzott. Újrarajzolta a vonalakat, csak úgy sistergett a ceruzája. Csak úgy nőtt az összeg: 1 milliárdnál még felsikkantott örömében, 2 milliárdnál bokszolt egyett a levegőbe, 5 milliárdnál elsziszeget egy jesszt, a végén, amikor elérte a 8 milliárdot már csak elégedetten mosolygott.

Másnap izgatottan ébredt. Frissnek érezte magát, pedig keveset aludt, mindig felkavarta, ha főnökéhez kellett mennie. De most más volt, nem rapportra készült, hanem élete főművét akarta bemutatni. Ő, Ókocsis Jenő, megmenti a céget!
Látta, amint megy átvenni a díjat, a vakuk villognak, a nők sikongatnak, a két Miklós, sőt Attila is elismerően mosolygott. Fölért a pulpitusra, és Gábor bizalommal teljesen kezet fogott vele, kicsit megpaskolta a karját. Jenő megengedte magának a pimaszságot, hogy Gábor azért adott neki Pro Urbe díjat, hogy Csudapest megmentőjével fotózkodhasson.

Jenő beült a kocsijába, és - bár szabálytisztelő ember - most nyomta a pedált, ahogy csak bírta. Azzal magyarázta magának, hogy mivel a vészhelyzetet egyedül ő tudja megoldani, fontosabb bejutnia a Céghez, mint a többi embernek a munkahelyére, hiszen ők csak a napi rutinra mennek be, nem pedig kihúzni a Céget, és ezáltal a várost a bajból.

A főnöke tízre hívta be, ez kicsit rosszul esett, mert hát, ugye, fennforgás volt. De türelmesen úgy tett két órán át, mintha apró-cseprő ügyeket intézne, pedig azt sem csinálta. Csak reménykedett, hátha már fél kilenckor bemehet, vagy negyed tízkor. Tizenegy után huszonkét perccel aztán kilépett Lajos az irodából, és behívta Jenőt.
Leültette és belenézett a tervekbe. Hümmögött, lapozgatott, lapozgatott, hümmögött. A végén aztán ránézett Jenőre, és megszólalt:

- Ugye tudja, hogy mit csinált?

Jenő torka összeszorult. Úgy érezte, ez számonkérés. Pedig már az egzotikus utat is eltervezte, amit hirtelen jövő, 600%-os fizetésemeléséből finanszírozott volna...

- Ez kellett nekünk - folytatta Lajos. - Pont ennyi hiányzik a nullszaldóhoz. Kedves barátom, személyesen fogom felterjeszteni Miklósnak az ötleteit, és teljes mellszélességgel kiállok mellette.

Jenő alig hitt a fülének, tudta, hogy a tervek nagyon jók, de főnökétől, aki az együtt töltött tizenkét év alatt talán háromszor volt kedves vele, nem számított ekkora elismerésre.

---

Jenő! Remélem, nagyon boldog vagy, de azért a kurva anyád!