2008. február 21. 21:11 - Reckl_Amál

BKV - 10%

Jenő leült a rajzasztalhoz, osztott - szorzott. Újrarajzolta a vonalakat, csak úgy sistergett a ceruzája. Csak úgy nőtt az összeg: 1 milliárdnál még felsikkantott örömében, 2 milliárdnál bokszolt egyett a levegőbe, 5 milliárdnál elsziszeget egy jesszt, a végén, amikor elérte a 8 milliárdot már csak elégedetten mosolygott.

Másnap izgatottan ébredt. Frissnek érezte magát, pedig keveset aludt, mindig felkavarta, ha főnökéhez kellett mennie. De most más volt, nem rapportra készült, hanem élete főművét akarta bemutatni. Ő, Ókocsis Jenő, megmenti a céget!
Látta, amint megy átvenni a díjat, a vakuk villognak, a nők sikongatnak, a két Miklós, sőt Attila is elismerően mosolygott. Fölért a pulpitusra, és Gábor bizalommal teljesen kezet fogott vele, kicsit megpaskolta a karját. Jenő megengedte magának a pimaszságot, hogy Gábor azért adott neki Pro Urbe díjat, hogy Csudapest megmentőjével fotózkodhasson.

Jenő beült a kocsijába, és - bár szabálytisztelő ember - most nyomta a pedált, ahogy csak bírta. Azzal magyarázta magának, hogy mivel a vészhelyzetet egyedül ő tudja megoldani, fontosabb bejutnia a Céghez, mint a többi embernek a munkahelyére, hiszen ők csak a napi rutinra mennek be, nem pedig kihúzni a Céget, és ezáltal a várost a bajból.

A főnöke tízre hívta be, ez kicsit rosszul esett, mert hát, ugye, fennforgás volt. De türelmesen úgy tett két órán át, mintha apró-cseprő ügyeket intézne, pedig azt sem csinálta. Csak reménykedett, hátha már fél kilenckor bemehet, vagy negyed tízkor. Tizenegy után huszonkét perccel aztán kilépett Lajos az irodából, és behívta Jenőt.
Leültette és belenézett a tervekbe. Hümmögött, lapozgatott, lapozgatott, hümmögött. A végén aztán ránézett Jenőre, és megszólalt:

- Ugye tudja, hogy mit csinált?

Jenő torka összeszorult. Úgy érezte, ez számonkérés. Pedig már az egzotikus utat is eltervezte, amit hirtelen jövő, 600%-os fizetésemeléséből finanszírozott volna...

- Ez kellett nekünk - folytatta Lajos. - Pont ennyi hiányzik a nullszaldóhoz. Kedves barátom, személyesen fogom felterjeszteni Miklósnak az ötleteit, és teljes mellszélességgel kiállok mellette.

Jenő alig hitt a fülének, tudta, hogy a tervek nagyon jók, de főnökétől, aki az együtt töltött tizenkét év alatt talán háromszor volt kedves vele, nem számított ekkora elismerésre.

---

Jenő! Remélem, nagyon boldog vagy, de azért a kurva anyád!

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr47349057

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2008.02.21. 21:16:27

Erről nem a Jenők tehetnek, kedves Amál.

-> Demszky Gábor Budapest Hitlere.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.02.22. 11:10:54

Teljesen jogos a durvaság!

Elképesztő, ami itt zajlik. Ha Budapestnek még van valami értelme, akkor az az volt, hogy el lehetett jutni egyik pontról a másikra. Erre ezt is meg akarják akadályozni.

Mi szarnak építik a százszor megbukott, korszerűtlen, pazarló 4-es metrót, ha a normál buszjáratokat sem tudják működtetni?

Sajnos a Fidesz megint elbassza, aztán sose szabadulunk meg ezektől.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.02.22. 14:18:19

Teljesen egyetértek Dyson dühével. Budapest szégyene, hogy Demszky ilyen teljesítménnyel (illetve teljesítménytelenséggel) már az ötödik ciklusát tölti.

Zolimoni 2008.02.25. 15:19:25

Szerintem pedig pontosan, hogy a Jenők meg az összes többi, aki bár autóval jár a városban, és a felesége is persze a második autóval viszi a suliba a kölyköket, tehet arról, hogy a tömegközlekedés ilyen sz@r. Csökkentsünk le mindent, meg ritkítsunk, hogy több autó férjen a városba, mert szmog is csak azért van, mert szegény-szegény autós rengeteg dugóban kényszerül állni, mert buszsáv van, de ha nem lenne, akkor vígan tudnának menni. 8 milliárd kéne évente? Számoljuk ki a sikerdíjakat, az ilyen-olyan jutalmakat, a szerződéseket, amivel valakik jól járnak, de nem az állampolgár és nem is Budapest. Számoljuk ki, és utána adjuk hozzá, hogy hányan bliccelnek, ami engem legalább ugyanennyire dühít. Van itt pénz bőven. Csak akik ott vannak, azoknak nem éri meg jól csinálni, csak így.

nemkellmárnick 2008.02.29. 23:26:44

Dyson! Ha eddig a köszönésedből nem jöttem volna rá, ki vagy, most már tudom! Egyébként JOGOS!

Felszállok az 5 éves gyerekkel a villamosra, és szerencsétlen kapaszkodni sem tud, arról nem is beszélek, hogy ha nem akarom, hogy széttapossák, összenyomják, arcába könyököljenek a kedves utastársak, akkor kénytelen vagyok felemelni. Így viszont én nem tudok túl jól kapaszkodni, és akkor azt nem is említem, hogy egy 5 éves gyerek már nem tollpihe... (és egyébként sincs keresnivalója ölben/kézben).

nemkellmárnick 2008.02.29. 23:27:56

Ja! Roh@dj meg, Jenő! (Vagy vigyél minket haza minden nap az oviból a kényelmes autóddal!)
süti beállítások módosítása