Jean-Dominique Beauby. Ellenszenves fickó. Csak magára gondol, egész végig. A többi ember csak díszlet a filmben. Még a hűséges és kitartó Claude is csak üldögél ott, és mondja – mondja az ABC-t szorgalmasan. A hála annyi, hogy Beauby könyve elején megköszöni a segítségét.

Amit eddig nem mondtam el, hogy Jean-Do locked-in szindrómában szenved, vagyis stroke következtében csak egyik szemét tudja mozgatni, minden más lebénult. „Beszélni” is csak bal szemével tud. S mivel újságíró és már semmi más nem maradt számára, mint a gondolatai, hát „megírja” ezeket. A már említett Claude segítségével, ő jegyzi le az elpislogott történetet.

Ez a történet meglehetősen költői. A címe (mert a film alapanyaga nyomtatásban megjelent regény) a test és a lélek viszonyáról szól. A test (a szkafander) foglyul ejti a szárnyaló lelket (a pillangót). Nehéz eldönteni, hogy mennyire, talán ez változó J-D B számára is. Néha minden vágyát meg tudja csupán fantáziája révén valósítani, máskor csak saját nyomorán kesereg.

Szóval ez az egoista véletlenül életben marad, de nem abban az életben, amelyikben szeretne. Régebben nagymenő volt: fantasztikus karrier, sok jó nő, szuper járgány – a film ezt állítja ellentétbe a magatehetetlen, haldokló emberrel. Szerintem ez túl nyilvánvaló, túlságosan is felkínálja magát. A könyvet nem olvastam, nem tudom, mennyire hegyezi ki a szerző erre a kontrasztra a történetet.

A rendező, akit ezért a munkájáért jelöltek a legjobb rendezésért járó Oscarra is, nyilatkozata szerint a film arról szól, ahogyan valaki fölkészül a halálra. Nem tudom szándékos-e, de a film végig az eutanázia témája körül sertepertél. Például azokkal a Jean-Do által a tv-ben látott képekkel (Remek megoldás!), amelyek akár halálközeli élményként is felfoghatóak. Elegáns viszont, hogy nyílt állásfoglalást nem ad a film.

Ha már a képekről beszélünk (az operatőri munka és a vágás is jelölést kapott az Amerikai Filmakadémiától), a kézenfekvő megoldást választották: főleg Jean-Do egy irányú szempontjából vették föl a filmet. Ez nem lenne akkora újítás, ha a kamera nem imitálná szinte tökéletesen a szem mozgását. Ahogyan elkalandozik a tekintet, amikor nem figyel, vagy épp ellenkezőleg, amikor fókuszál (pl. gyermekei anyjának előbukkanó bugyijára), sok ilyen bravúrosan megoldott snitt van a filmben. Amikor nem Jean-Do szemszögéből látjuk az eseményeket, akkor a hagyományos leíró kameramunka figyelhető meg, ott nincs trükközés, meg az emberi szem természetének pontos ismerete. Feltételezem mindez annak szolgálatában, hogy még jobban kiemelje az én-látószöget.

Beauby befejezi a regényt. Megjelenése után tíz nappal meghal. Az egykor sikeres ember, aki saját magát élete utolsó másfél évében már csak roncsnak tekinti, legnagyobb sikerét halála után éri el: a divatlap főszerkesztője, a felszínes firkász a kilencvenes évek egyik legmegrázóbb erejű könyvének világszerte ünnepelt írója lesz. Még ma is, a könyv eredeti megjelenéséhez képest tíz évvel később, a filmváltozat arat le mindenféle rangos díjat, talán az Oscart is (akár négyet is).

Szóval hősünk még a halálból is kiharcolja magának a sikert, és egy cseppet sem enged legfőbb tulajdonságából, az önzésből. Én pedig nagyrabecsülöm azt, akinek van bátorsága hű lenni önmagához. Igaz, vesztenivalója nem volt.

 

Értékelés: 7/10

 

A filmről a részleteket itt találjátok: http://www.imdb.com/title/tt0401383/