2008. február 03. 21:11 - Reckl_Amál

A sztrájk előszobájában

Jól meg vagyunk verve a vasúttal! Sehogy se lesz jó nekünk. Csak fizethetünk olyan dolgokért, amelyekről nem is tehetünk.

Most pár óra múlva újabb sztrájk kezdődik. Senki sem jár jól vele. A vasutasoknak ugyanúgy be kell menniük, akár sztrájkolnak, akár nem. A MÁV-nak, így közvetve nekünk újabb százmilliós veszteséget okoz. (A pénteki "ízelítő" 142 mió. forintba került az adófizetőknek.)

Nem beszéltünk azokról a szerencsétlenekről, akik holnap vonatra szálltak volna.

Ezt nem lehet csinálni! Nem lehet több ezer emberrel rendszeresen szórakozni. Ahogy pénteken az Estének nyilatkozó munkajogász is elmondta, ha nem egy ilyen nehezen mozduló állami ős-monstrumról lenne szó, akkor már rég eljárásban vizsgálnák, hogyan kezdődhet meg egy sztrájk úgy egy állami szolgáltatónál, hogy az ún. elégséges szolgáltatás mértékéről nem állapodtak meg. Képzeljük el ugyanezt például az egészségügyben! Ne izguljon, Jóska bácsi, az első vágás még meglesz, de hogy össze is varrjuk-e, az nem biztos, mert Szabó doktor szakszervezetis! Horror, nemde!

Tévedés ne essék, nem okolom mindezért a sztrájkolókat. Ez a szocialista vívmány azon kevesek közé tartozik, amely egyetemes munkavállalói joggá nőtte ki magát, és mindenkit megillet. Elvileg. Rég hallottam ugyanis olyanról, hogy egy nem-állami munkaadónál tömeges sztrájkba fogtak volna a dolgozók Magyarországon. A magáncégek ugyanis nem engedhatik meg maguknak, hogy holmi szoci eszme zászlaja alatt höbörgők miatt ne tudják ügyfeleiket a lehetőségeikhez képest a lehető legjobban kiszolgálni.

A MÁv-ot viszont ez az apróság nem zavarja, látszólag nem is akar megállapodni. Mert ahelyett, hogy holnap hajnal háromig gyúrnák a tésztát Gaskóékkal, már a Volán társaságokkal kezdtek egyezkedni. Kétszer fél nap tárgyalás után tudomásul vették, az általuk irányított szervezet nem lesz képes azt a célt ellátni, amely miatt annak idején létrehozták! Minimálisan sem, hiszen megállapodás híjján, az a vonat megy, amelyiken a mozdonyvezető úgy dönt, hogy elindul, persze csak odáig közlekedik, ameddig a helyi bakter úgy gondolja, hogy mehet. Ez abszurdum! A menedzsment ezzel saját magát helyezte hatáskörön kívül, vagyis informálisan váltotta le.

Persze, ha kirúgnák őket, akkor sem változna semmi. Már elküldtek jó pár garnitúrát, de jobb se, rosszabb se ült a székükbe. Én ezen az éves sztrájk-cirkuszon kívül azt látom, hogy a MÁV csak növelni tudja az adósságát. De a szolgáltatás színvonala nem változik. Persze a másik, nagyon hasonló állami "szörny", a BKV szerint a szolgáltatás az, hogy a busz elvisz A-ból B-be. Hogy milyen körülmények között (kosz, kimaradó járatok, tömeg stb.), az nem érdekes. Hát ez az! A szolgáltatás színvonala a szolgáltatás része, csak ezt még a MÁV-nál nem akarják megérteni.

Jól meg vagyunk verve a szakszervezettel is! Sajnos Magyarországon a szakszervezetek erőtlen társaságok, főleg az a funkciójuk, hogy karácsonykor ronda edényeket adjanak ajándékba a tagoknak. Egyedül a VDSZSZ keménykedik időnként. Megteheti, elég sok embert képvisel, a vasutasok negyedét. Kár azonban, hogy ugyanaz az ignoráns hozzáállás jellemzi, mint a mindenkori MÁV-vezetést. Most sem a megegyezés volt a lényeg, hanem a hírverés. Ki kap ma Magyarországon 10%-os emelést csak úgy? (Nem azért, mert nem érdemli meg, hanem mert nem futja rá.) És ez az extra 250 ezer forint adómentesen, egy alkalommal? Mert a rendkívül hiteles Kóka János 2005-ben mondott valamit? Azt gondolják Gaskóék, hogy erre a végletekig eladósodott MÁV igent mond, a fizetésemelésen kívül?

Ez nem reális követelés, és leginkább a bajkeverés szándéka látszik benne. Ebből a sz*rkeverésből persze évek óta jól megélnek, nem ők szorulnak rá a 10%-ra.

Azok, akiket ez az összeg megilletne, a sztrájk alatt és után majd hallgathatják a jogos reklamációkat. Viselhetik az emberek utálatát. Valakit, ugye, utálni kell, mert az nem kis bosszúság, ha az ember kéthetente nem jut el az iskolába vagy a munkahelyére vagy haza, vagy bárhová, csak mert megy ez az eredménytelen huza-vona.

Változás csak akkor várható, ha a felek felelősségteljesen és észszerűen közelítik meg a témát. A céljuk pedig közös lesz: a szolgáltatás zökkenőmentes működése - lehetőleg elégedett munkavállalók által. Pillanatnyilag azonban az érdekek nem erre irányulnak.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr14323735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.02.04. 12:50:42

Szerintem senki sem szeret sztrájkolni. Csak az a baj, hogy általában nem is érdemes belefogni. A MÁV-nak megint csak annyira futja, hogy ellenségképet kreál a saját alkalmazottjaiból. Kérdés, hogy a MÁV-vezetés kinek az oldalán áll: a vevőkén (utasokén) nem, hiszen nem biztosítja számukra az elégségest; a munkavállalóknak nem, hiszen ellenségnek állítja be őket.
Most menjünk bele egy összeesküvés elméletbe?

OFF
Örülök, hogy épségben újra itt vagy, Dyson!

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.02.04. 15:54:37

Egyetértek Dysonnal. Én sem szeretem a sztrájkot, szerintem is amatőr, de még rosszabb lenne, ha nem lenne. A munkavállaló teljesen ki van szolgáltatva a munkaadónak, újra és újra emlékeztetni kell tehát arra, hogy az előbbinek mindig van zsarolási potenciálja.

Én most egyébként úgy látom (amennyire látom), hogy az utazók viszonylag szolidárisak a sztrájkolókkal. Nyilván érzik, hogy "ma te, holnap én" alapon ők is kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek.

KZsoci 2008.02.04. 20:17:33

a sztrájk eleinte nem foglalkoztatott túlzottan (azontúl, hogy emiatt ma Csömörre kirándultam HÉV-vel :) ), viszont mostanában kezdett aggasztani, leginkább az, hogy olcsó, politikai-hatalmi okok miatt azt veszélyezteti GI és kis csapata, hogy a vasút a jövőben méginkább háttérbe szoruljon a közúttal szemben...

pont ma láttam a statisztikát: Románia után Magyarországon utaznak a legtöbben (13-14%, azt hiszem) vonattal az EU-ban; látható, hogy hiába az óriási színvonal pl. Belgiumban vagy Hollandiában (rendkívül sűrű ütemek; korszerű, kényelmes, pontos vonatok stb.) nem bírták tartani a versenyt a közúti illetve az egyéni közlekedéssel. Magyarország így most elindulhat ezen a lejtőn, hiszen a sztrájk-kampány után joggal fordul el a közvélemény a vasúttól, és ezután nem fogják olyan vehemenciával támadni a mellékvonal-megszüntetést, illetve a nagy nehezen bevezetett, ütemes menetrend "csonkítását" (erről is volt szó a decemberi menetrendváltás előtt, végül annyiban maradt, hogy nem terjesztették ki a Dunántúlra, de ahol eddig már megvolt, ott maradt ugyanaz az ütem), mint korábban...

KZsoci 2008.02.04. 20:18:17

csak azért írtam, mert ma már rebesgették a híreket, hogy szemet-szemért alapon már eleve a közúti közlekedés javára vonnának el forrásokat a vasúttól.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.02.06. 15:06:28

Igen, ebben igaza van KZsocinak. Mármint hogy visszafelé is elsülhet.

Ámbár a felelősség legnagyobb része akkor is a kormányzaté. Mert eleve vasútellenes, munka(vállaló)ellenes, megegyezésellenes. "Szegénységpárti", ahogyan azt egykori miniszterelnökünk zseniális érzékkel megfogalmazta.

Az nem menti föl a gazdasági minisztériumot, hogy(ha) a sztrájkolók is hülyék.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.02.06. 20:06:12

Csöncsön 2008.02.06. 15:06:28 :
"...Az nem menti föl a gazdasági minisztériumot, hogy(ha) a sztrájkolók is hülyék. "

Spot on.

Marhácska 2008.02.13. 11:34:50

Megoldás:
Magánhelikoptert kell venni :P
süti beállítások módosítása