Eszem ágában sincs védeni az X Faktor harmadik szériáját, hiszen a kereskedelmi televíziózás egyik legmélyebb kudarcát szenvedi végig a magyar közönség hétről hétre. Mert persze nézik sokan ezt a műsort is, ami nem a színvonalt dícséri, hanem inkább kissé szomorú szociológiai látlelet az emberek életének sivárságáról. Olyan, mint a szilveszteri műsor: aki nézi, kínjában teszi azt, mert egy buliba sem hívták; talán nincs is kivel buliznia.

Licenszműsor révén folyamatosan adja magát az összehasonlítás lehetősége. Az angol, illetve amerikai változatokról ódákat zengenek mindenhol, bezzeg ott aztán vannak tehetségek, van show!
Nem is értettem, hogy az RTL Klub érdekeltségébe tartozó Cool miért veszi évek óta műsorára ezt a fényévekkel jobb variációt. Minek összehasonlítási alap a már kezdetben is szerényebb magyar mutációval?

Kíváncsiságból - és álmatlanságomban - megnéztem egy adást a 2012-es amerikai X Factorból. Éppen az első élő show tizenhárom fellépőjét méltatta vagy kritizálta a zsűri: Simon Cowel producer, Demi Lovato énekes, L.A. Reid lemezmogul és Britney Spears.

Az elsőre látszik, hogy hangyányit nagyobb költségvetésből gazdálkodik a műsor. Amerikában vagyunk elvégre, minden kicsit nagyobb, színesebb, szagosabb. De, azt hiszem, aki ma elégedetlen az RTL Klub műsorával, az nem a színpad méretén akad ki, hanem a lényegen, vagyis a versenyzőkön.

A legjobb 13 produkció majdnem mindegyike kiváló énekes - ehhez kétség sem fér. Ha az X Faktor csak a hangról szólna, ez a mostani amerikai merítés bármelyik magyar X-et megverhetné. Különösen a mostanit, ahol valami nagyon komolyan félrecsúszott még az elején, és szegény RTL azóta sem tud kikászálódni a kezdetben jó ötletlnek tűnő döntéseinek következményeiből. Az X Faktor önmaga paródiájává silányodott köszönhetően azoknak a sztárjelölteknek, akikkel szóba sem kellett volna állni már az elején sem, mert mostanra úgy a műsor fejére nőttek, hogy ezt a gyalázatos szériát - és sajnos annak jobb sorsra érdemes, tehetséges résztvevőit - már nem menti meg semmi a szégyentől. A többiek megérdemlik.

Beleértve a zsűrit is. Nyilvánvaló, hogy Keresztes Ildikó a fekély. Választásai, ítéletei és általános viselkedése vállalhatatlan. A látszat ellenére benne okozza a legmélyebb ellenérzést az a megalázó szerep és helyzet, amelybe a rosszul meghozott döntések sodorják a műsort. Valószínűleg neki kell a legtöbb lelkierő ahhoz az önszuggeszcióhoz, amellyel saját magával is elhiteti, hogy két minősíthetetlenül (tehetség és emberség terén egyaránt) gyenge  istápoltja igazából jó. Eleganciára, higgadtságra persze már nem futja emiatt.

Az amerikai változatban nagy igazolás Britney Spears. Nem azért, amiért eredetileg gondoltam. Nemcsak jó húzónév, hanem éppen sikerének magyarázata miatt többet tud a popról, mint a mellette ülő producer-nagyágyúk. Nem ő a legjobb énekes vagy a legnagyobb egyéniség, mégis jópár évre egyeduralma alatt tartotta a tinipop-piacot. Ő klasszikusan az, akiben megvan (megvolt) az X-faktor. Ilyen karakter a magyar zsűriben nincs.
Őt támogatják meg szakmailag a producerek, és, hogy az ilyen műsorokon felnőtt, Britney fénykorát kisgyerekként átélőknek is legyen igazodási pontjuk, ott ül a semmilyen Demi Lovato is.
Bár ez a zsűri lényegesen szimpatikusabb, mint a miénk. Különösebben sokat ők sem tesznek hozzá a műsorhoz.

Ennek az oka pedig az, hogy az amerikai énekesek csak énekesek. Nem derül ki a személyiségük. Illetve csak annak, akinek pont ez a jól kitalált imidzse.
Az előző X-et Magyarországon is egy ilyen csak énekessel nyerették meg: Kocsis Tibor stabil volt, kellemes, megdolgozott a sikerért... és semmi más nem jut az eszünkbe róla.
Lényegében nem tettek mást, minthogy azt a biztonsági játékot tökéletesítették egy tényleg jó énekessel, aminek végeredményeképp Vastag Csaba személyében egy újabb fölösleges bájgúnárral gyarapították a popzene amúgy is híg állóvizét.

Éppen ezért az RTL Klubot akár becsülni is lehetne, hogy más utat választott idén. Csakhogy ijesztően mellényúltak, a kísérletezés néha zsákutcába vezet. Talán jövőre - nincs készségem affelől, hogy 2013 sem marad hang nélkül - a zene kontra hírverés arányán is javítanak...

Az amerikai X Faktor nagyobb élmény, ha az embert csak és kizárólag az éneklés érdekli, persze ennyi erővel hallgathat már befutott sztárokat is. Viszont már-már unalmas az a kétségtelenül profi mesterkéltség, amelyből hiányzik az X-faktorság valódi természete. A megfoghatatlanság, a véletlen, a kiszámíthatatlanság nagy rizikó, de majdnem mindig megéri teret engedni neki.
Egyrészt azért, mert a kiváló teljesítmények élettel telhetnének meg. Másrészt, mert a patikamérleggel mért, stréberkedő tökéletességre törekvés hiábavalósága olyan torzulásokhoz vezethet, mint amilyeneket most a magyar változatban lehet megfigyelni. Az RTL-nél is érezték, hogy a korábbi évek überkorrektségét nem lehet akármennyiszer újra eladni, de az annyira rossz, hogy már jó kategória túlhangsúlyozása még kevésbé felel meg.

Az x-faktor lényege pont az egyensúly megtalálásában, az arányokra való ráérzésben rejlik. Meddig elég a tehetség, és honnan jöhet az a bizonyos plusz?
Amerika erre azt harsogja, hogy a tehetség és a kemény munka minden.
A magyar változat relativizálja ezeket, és jobban Fókuszál a pluszokra.

Sajnos azonban egyik felfogás sem hibátlan. Az amerikai egysíkú, a magyar meg ciki és egysíkú.