Pár perc múlva kezdődik a Vészhelyzet, minden idők legjobb kórházsorozata. Mondom ezt úgy, hogy az utóbbi három-négy évadból csak pár percet láttam. Mert sajnos ennek is lejárt az ideje, és mind a történet, mind a karakterek átlagossá silányodtak. A magánéleti vonal elburjánzott, majdnem minden jó sorozat emiatt romlik el.
Emlékszem a "nulladik" részre, az ún. pilotra, amely másfél órás volt. Vagyis arra nem emlékezhetem, mert azon a szombat estén a testvéremmel játszottunk, csak a szüleim nézték. Nekik nagyon tetszett. Ezért keddtől mi is néztük, kedd volt a külföldi sikersorozat napja az egyesen.
Persze ma is kedden van, hiszen akkor szoktuk meg. De azt sem szabad elfelejteni, hogy 1995-ben még nem az RTL Klubon kezdődött magyarországi sikertörténete. Az RTL 1997-ben indult...
Benton doktor volt a kedvenc szereplőm, annyira faragatlanul sanyargatta Cartert, aki a második volt a személyes népszerűségi listámon. Apropó Carter! Magyar hangja, Alföldi Róbert általa vált országosan ismert és népszerű. És ma, amikor az utolsó rész főcíme lement, már tudjuk, immár a Nemzeti Színház igazgatójaként időt szakított arra, hogy szinkronizálja Noah Wyle-t.
A lassú züllés akkor kezdődött, amikor Abby és Dr. Kovac felbukkantak. A többi ellenszenves, irritáló szereplő ezek után úgy rajzott a sorozatba, mint az éjjeli lepkék a reflektor köré. Többségüket név szerint már nem is ismerem. Felejtsük is el őket gyorsan!
Az első évadok hangulata, tempója lenyűgözött mindenkit, engem is. Bár sosem akartam (ember)orvos lenni, de ez a rohangálás, koncentráció és a hivatástudat tetszett. Nyilván abnormális voltam én már gyereknek is, de mivel egész kiskoromtól arról álmodoztam, hogy majd dolgozom, a megyei kórház jófajta munkahelynek tűnt. Akkor 15 voltam, ma 30...
Amikor meghallottam, hogy véget ér a sorozat, nem sajnáltam különösebben. Számomra már rég nem az volt, amiből nem lehet egyetlen részt sem kihagyni, sőt igazán nem is létezett már. A készítők is nyilván érezték, hogy lassan kileheli lelkét Chicago leghíresebb kórházának sztorija, ezért az utolsó évadba beleírták a fénykor már kiszállt szereplőit.
Most ahogy az utolsó részt nézem (egyelőre egyik orvos SNI gyereke nem lóg a suliból, senki anyja sem szenvedett combnyaktörést, és még alkoholproblémája sincs senkinek, szóval good business as usual), azért az utolsó percekre sikerült a régi idők történetszövéséből valamit felidézni.
De az érezhető, hogy ez már a legeslegutolsó puskapor ellövése. Annak azért örülök, hogy a végére összeszedték magukat. És a régi szereplőket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KZsoci 2011.05.31. 22:23:57
Jó poszt. :)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.05.31. 22:28:25
Józsa Imre Ferdyként vonult be nálam a halhatatlanságba.
Ha Christa nővér is felbukkanna, na, az lenne valami. Vagy Blazsej. :)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.05.31. 23:05:21
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.06.02. 14:33:55
Józsa Imre pedig akkor már egy ideje a József Attila saját Mikója volt, és szinkronhang ezerfelé. (Háda János meg a József Attila Józsa Imréje lett, ami azért ciki, mert az eredeti is ott volt. Bár Háda is szerethető, találtak is neki szerepeket, Monk magyar hngjaként pedig egyenesen imádnivaló.)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.02. 14:51:25
Susan húgának a cirkuszaitól is falra másztam. Abbyt, szegényt, annyira utálom, hogy szinte nem bírom nézni a Gyilkos elmék spinoff-ját, mert a sötét hajú nőnek is Báthory (?) Orsolya a magyar hangja. (Aki a Vészhelyzet szinkronrendezője volt eredetileg, de egyszer be kellett ugrani, mert a színésznő nem jött el.)
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.06.03. 07:27:21
Abby karaktere lett valami érdekes dolog. Nyilván nem csak emiatt, de a Hanta Boy is nehezebben nézhető az ott telejesen korrekten más karaktert hozó színésznővel.
Az újak közül a vörös bohóc akár még jópofa karakter is lehetett, annak alapján, amit láttam belőle.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.03. 13:03:41
A vörös bohóc eleinte nem volt pozitív figura. Kellemetlen stréberként ügyetlenkedett, aztán fényezte magát. Sokat lágyítottak rajta, hogy főszereplő lehessen belőle. (Nyilván népszerű volt.) A régi Vészhelyzetben meg tudták állni, hogy Romano doktorból, aki fantasztikus karakter volt, mégha a legutálatosabb is, gyakran feltűnő epizodista legyen. Maurice-nál már nem. Ez is különbség.
KZsoci 2011.06.03. 14:59:41
KZsoci 2011.06.03. 15:00:17
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.03. 19:34:28
Neki a fejét vágja le a helikopter.
KZsoci 2011.06.03. 20:37:05
2011.06.04. 17:57:35
stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.06.04. 20:04:38
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2011.06.06. 21:09:03
Nem először. :)