2011. május 25. 20:49 - Reckl_Amál

Ember a tragédiában

Vitatkoznom kell a szomszéddal. Bár mindenképpen írtam volna pár szót Blaskó Péterrel kapcsolatban.

Nekem ugyanis igenis tetszik, ahogyan a színész kiállt direktora, Alföldi Róbert mellett. Aki nem tudná, Alföldi legújabb rendezése körül kavart műbalhét az őt elviselni nem bíró széljobb média. A cél természetesen továbbra is az, hogy a nemzeti jelzőt kisajátítani akaró bagázs eltávolítsa a szerintük a posztra alkalmatlan rendezőt a Nemzeti Színház éléről. A Fidesz okosan hallgat egyelőre, de persze a síkhülye KDNP-nek föl kellett emelnie agyonhasznált mutatóujját. De a bölcs próféta helyett a közönség csupán egy harmadikos tisztaságfelelős lát... (Aki még a Jobbiknál is súlytalanabb. Még csak nem is vitatkozik velük igazán senki.)

Blaskó Péter pár éve azzal borzolta a közélet kedélyeit, hogy nem vette át Kossuth-díját mondván, neki Gyurcsányéktól nem kell. Ekkor őt arrogánsnak titulálták sokan, és persze azonnal elkönyvelték Orbánék emberének. Pedig ő nem azt mondta, hogy ő a Fidesztől szeretné a díjat átvenni, hanem csak annyit, hogy Gyurcsánytól nem.

Nem mondom, hogy nagyon oda lettem volna ezért a gesztusért annak idején. Mert tényleg elég arrogáns. De egyúttal bátor lépés is. Nemcsak a jobboldalra jellemző, hogy kiveti magából azt, aki nem egy követ fúj velük...
Gyurcsányt nem muszáj szeretni, utálni is bőven lehet. Az elutasítás joga Blaskó Pétert is megilleti. Az ő világnézete és ízlése akkor azt diktálta, hogy ne fogadja el ezt az elismerést. Akár az is előfordulhat, hogy soha többet nem választják ki (Idén végül megkapta. Megérdemelten.). Biztosan nem lehetett mindenesetre tudni, mivel jár ez a ritka és magányos út.

Blaskó Pétert Alföldi nem rúgta ki, sőt igen kellemes szerepeket kap a Nemzetiben. Annak ellenére - attól függetlenül? - hogy a tévében nyíltan kritizálta már ezt vagy azt az előadást.

Most azt feltételezik, minden jobboldali ember egyetért azzal a viharral, amit a Pörzséék a biliben kevernek. Holott ez valószínűleg nincs így. Alföldit, aki most elsősorban hiúságának és a hülyékkel szembeni intoleranciájának az áldozata, nem akarja minden jobboldali kirúgni. Ezért nem. A politikusok nem avatkozhatnak abba bele, hogy mi történik a színpadon. A nemtetszésüket természetesen kifejezhetik - ahogy Blaskó Péter is megtette Gyurcsány esetében - de konzekvenciákat nem követelhetnek.

Blaskó sem ezt tette amúgy. A maga részéről elhatárolódott egy rezsimtől, amely neki nem tetszett. Nem más kárára akarta saját ízlését érvényre juttatni. Csupán jelezte, ő ezeknek az embereknek még formálisan sem nyújt kezet.

Ebben az előadásban is szerepel, ő az Úr. Végigcsinálta a teljes próbafolyamatot, kevesen ismerhetik jobban ezt az előadást nála. És ő, aki az Alföldi-barát szekértábortól nem kérte Magyarország legnagyobb művészeti elismerését, nem látott ebben a rendezésben semmi kivetnivalót. Sőt, a neve elsőként szerepel a színlapon.

És, ha ez nem volna elég, meg is szólalt. Alföldi mellett. Ismét a saját ízlését követte. Azt kérte, ne váltsák le Alföldit, mert a munkájával semmi gond sincs, sőt a színháznak ártana, ha eltávolítanák.

A nevével már így is kiállt a produkció mellett, de ezzel a nyilatkozattal egyértelművé tette: az erkölcsösködésbe bújtatott tahóság nem pálya. A szubjektív véleményt pedig másképpen is ki lehet fejezni.

4 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr972932602

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az igazi római szín 2011.05.26. 16:14:15

Bemutatnék két videót. Mindkettőn egy római orgia művészi feldolgozása látható, össze lehet hasonlítani őket. Az elsőt bárki megnézheti 14 év felett, az utóbbi megtekintése viszont erősen zavarba hozhatja mind a kiskorúakat, mind a velük azonos szellem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2011.05.25. 21:11:23

Blaskó Péter Wolandként nagyon jó volt. :)

Egyébként igen, ez egyértelmű.

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.05.26. 09:34:13

Ahogyan akkor fogalmazott (a kézről, amivel nem tudna többé simogatni; a bombasztikus, dagályos ömlengés), az volt a baj. És kicsit az is, hogy később átvette. Bár ne legyünk álszentek: mindenki átvette volna, és a díjról, nép és nemzet megbecsüléséről magyarázna, nem a másik párt/oldal (nézzük más felől: azzal a szájjal csókol, amivel a parlamentáris demokrácia lebontóinak seggét nyalta máskor) köszönetnyilvánításáról. Ez tehát érthető, ha biccen is az elegancia.
Nem mondom, hogy ne érdemelne elismerést a munkájáért. Nem mondom (sőt), hogy nem figyelemreméltó ez a mostani kiállás. Azt mondom, hogy a korábbi elhatárolódás stílusával (és nem tartalmával) csinált magából bohócot. Ami saját magához is méltatlan.

Dr. No 2011.05.26. 19:25:35

@stivanleroy: Szerintem a korábbi lépését el kell felejteni és most csak erre a kiállásra figyelni. Mert az ilyen ritka, mint a fehér holló, és ne legyen igazam, de egyre ritkább lesz.

stivanleroy · http://napilajk.blog.hu/ 2011.05.26. 21:56:21

@Dr. No: Ne legyen, valóban ez lenne a jó...
süti beállítások módosítása