Emberrablást követtünk el.

Itt a blogon két napja posztoltam jókívánságaimat Csöncsön barátom harmincadik születésnapja alkalmából.

Akkor ő még nem sejtette, amire mi már alaposan készültünk: a jó kis házibuli helyett balatonfüredi kirándulás és (est)ebéd lesz a meglepetés.

Tegnap mit sem sejtve beült a kocsinkba, ahogy szokott. Csöncsön fejében akkor borult föl a forgatókönyv, amikor Tritonus, a házigazda is beszállt. Triton művésznő zsákot akart húzni az ünnepelt fejére, de ettől végülis eltekintettünk. Viszont az oda-vissza út alatt kb. tízszer hangosan elénekeltük kedvenc focislágerünket. Érdekes egyveleget állítottunk Csöncsön számára: a múltkori, a Piaf c. filmről szóló poszt miatt észszerű döntés volt a Je ne regrette rien; mivel valaha tőle tanultam spanyolul, ill. ő fertőzött meg a spanyol focival is, számos spanyol nyelvű számot is fölpakoltunk. Elmondhatom, hogy a dolce vita legújabb Amál-féle értelmezése a gyakorlatban az, amikor a 71. út közvetlen partmenti szakaszán Césaria Avora mély, melankolikus hangon énekli a Besame muchót. Nagyokat sóhajtottam, olyan szép volt.

Csöncsön viszonylag hamar megértette, merre megyünk. Amikor viszont ott voltunk, mi is meglepődtünk, hogy a Balaton teljesen be van fagyva. A kihalt strandon szembesültünk ezzel. A távolban mindenfelé (egészen bent is) emberek korcsolyáztak.
Csöncsön, Tritonus és KZsoci tétován ráléptek a jégre. Félelmetes, de gyönyörű volt a jégtenger. Felvettem a már említett hójáró talpaimat, és én is rámentem a jégre, sőt kicsit beljebb is mentem.
Aztán előkerült egy üveg pezsgő, amelyet hárman - KZsoci, ugye, vezetett - el is pusztítottunk a jégen állva.

Aztán erre-arra jártunk Füreden. A Tihanyban rögtönzött piknik után a füredi sétányon kötöttünk ki, ahol szinte nyári méretű forgatag volt. A mólónál korcsolyát és fakutyát lehetett bérelni. Ha jövőre is lesz ilyen, egy fakutyázásra lehet, hogy befizetek. (Mondom ezt úgy, hogy egy éve még sírtam félelmemben, ha hó esett. Sokkterápia.)
Ahogy ment le a nap, egyre jobban emlékeztett a látvány egy karácsonyi képeslapra, sőt kicsit még Pieter Brueghel képei is beugrottak (ahogy magyartanárunk érzékletesen ecsetelte egyszer: "korcsolyázó és kakáló parasztokkal").
Aztán pedig egy közel négy órás beszélgetés Stivanleroy barátommal a giccs helyéről és értékeiről. Ugyanezek alatt a platánfák alatt zajlott nagyon sok éve.

Képek a hajtás után.