2010. december 13. 11:55 - Reckl_Amál

A meglepetés ereje

A rászedett kádi - vígopera-thriller-tárlat
az À la cARTe társulat előadása, KOGART Galéria

Ilyet még nem pipáltam! Nemcsak operát láttam - a műfajt én egyre jobban szeretem - hanem egy egészen bizarr, kiszámíthatatlan és sok tekintetben egzotikus előadást - kiállítást. És ezt a legjobb értelemben mondom.

Gluck egyfelvonásos operáját többnyire átvezetésként játszották egy nagyopera két felvonása között. A történet rendkívül egyszerű: a gonosz kényúr kedvére sanyargat bárkit. Szépséges feleségét például kiteszi, mivel ráun. Háremhölgyei mellé új asszony kell neki, és ebben látja meg a lehetőséget egy jegyespár. A nő elcsábítja a kádit egy kereskedő lányának kiadva magát. A kufár igazi lánya viszont egy emberevő szörnyeteg, aki végül mégis elrabolja a gaz kádi szívét. Szó szerint.

Tekintve, hogy az eredeti mű elég statikus mind a történetet, mind a jellemeket illetően, kézenfekvő volt, hogy az egyes színhelyeket egy-egy megelevenedő zsánerképként jelenítsék meg. A közönség valójában egy a hagyományos török kultúra előtt tisztelgő kiállításon vesz részt: a cselekmény az egyes életképekben zajlik. A képek között szinte végig tilos az átjárás, amennyiben az installációk szereplői kommunikálnának egymással, azt csak a saját "kereteik" között tehetik meg.

Gluck korában a Közel-Kelet civilizációját még valami bájos homály fedte. Különösen Nyugat-Európában, ahol nem éltek együtt a törökökkel súlyos évtizedekig, mint például mi. A korszellem nevében viszont egyre inkább nyitották váltak az idegen kulturális hatásokra, de ekkor a Kelet még misztikus és sejtelmes mese volt inkább, mint alaposan ismert világ. Az opera szemlélete jól tükrözi ezt a rácsodálkozást, és egyben az idegenkedést is, hiszen a keresztény szemmel sajátos erkölcsi felfogást (többnejűség) a kádi képviseli, aki egyben egy állami tisztségviselő is. Míg a szerelmet és a leleményt a fiatal pár, akik szembeszállnak a kádi zsarnokságával.

Ez a leegyszerűsítés ebben a feldolgozásban is visszaköszönt, de egyúttal ezt a nem túl modern szemléletmódot frissítették föl a török nyelvű (!) tárlatvezetéssel, mely nagyon is tudományos stílusban mutatja be ennek a kultúrának az alapjait.

Ahogyan az egész előadás megmosolyogja a távolságtartást is.
Egyrészt fizikailag: a néző bolyong a képek között, nincs fix helye. Néha akár úgy is alakulhat, hogy a szereplő közvetlen közelében állapodik meg egy-egy ária idejére. Nagyon izgalmas dolog ez, az ember egyszerre élvezi ezt a testközeli kukkolást és érzi magát kényelmetlenül, mert hiányzik a zenekari árok nyújtotta megnyugtató távolság, amelyhez hozzászokott.
Különösen, mert van akció bőven: az egyik jelenetben valódi késdobálást látunk, a másikban elszabadul a szörnyeteg. (A testvérem rosszul helyezkedett, majdnem el is kapta.)

Másrészt pedig a klasszicista, mindent harmonizálni akaró törekvés, amely itt inkább nem túl éles, de pontos és élő karikatúrákká válik. Mert amíg a szerelmesek egymás arcát simogatva, lágyan énekelnek, a háremhölgyek masszírozó ujjai sem tétlenkednek a hárem párás falai között, és az iszákos kereskedő is végig azon bánkódik, miért verte meg őt Allah ezzel a rémmel.

Az operát feldúsították Puccini és Wagner betétekkel is, de ez csöppet sem árt a mű egységességének. A kiváló énekesi teljesítmények mellett feltétlenül szót kell ejteni a zenei kíséret leleményes megoldásáról. Összesen hárman - köztük a rendező - társulatvezető Philipp György - játszottak többféle hangszeren is: zongorán, vibrafonon, szaxofonon, és a török zenét idéző ütős és fúvós hangszeren. Mikor, melyikre volt szükség.

Az előadás zavarbaejtő gazdagságára jellemző, hogy jópár perccel később, amikor már a hóban baktattunk az Andrássy úton, állapítottuk meg, milyen jó volt a zene és az ének is. (Tegyük hozzá, az sem rossz élmény, és a meseszerűséghez mindenképp hozzájárult, amikor Budapest fő sugárútján, túlméretezett hópelyhek között sétáltunk a látottaktól egyszerre letaglózva és feldobva.)

Nagyon izgalmas előadás az À la cARTe Rászedett kádija. Egyszerre nagyon mulatságos és kifejezetten szexi. Az abszurd humor nem fullad hülyéskedésbe, a drámai csúcspont pedig kellően sokkoló és a legmodernebb, média által diktált vizuális elvárásoknak is megfelel.

Szereplők:

A kádi: Mikecz Kornél
Fatime: Szathmáry Judit
Hárem: Szakács Ildikó, Dezső Sára, Csádi Nóri
Zelmire: Szabó Anna
Nouraddin: Szabó Sebestyén
Omar: Veres Borcsi
Omega: Bubnó Márk
Tourist guide: Galbács Gabi, Nemes Krisztián
Zenekar: Bartek zsolt, Philipp György, Tóth Lajos
Rendezte: Philipp György

Az előadás médiatámogatója a Fidelio.
 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr702512754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2010.12.13. 13:01:29

Nagyon-nagyon-nagyon jó volt! :) Egészen különleges és élvezetes volt a fent leírt dolgok miatt. :)

Minden szereplő nagyon jó volt, nekem - és valószínűleg sokaknak - Omega lett a kedvencem. :D

Mindenkinek csak ajánlani tudom!

KZsoci 2010.12.13. 13:02:27

Remélem, még látunk hasonló jó darabokat a társulattól. :)
süti beállítások módosítása