A nagy akcióterv immáron nyilvános. 29 pontban fogalmazta meg Orbán Viktor, mit is akar a labilis magyar gazdasággal és a kilúgozott társadalommal kezdeni.

Furcsa, de eddig az új kormány pontosan azt teszi, amit ígért. Először szimbolikus kérdésekkel igyekezett jobb hangulatot teremteni. A kétszáz fős parlament és a kettős állampolgárság gyakorlati haszna eltörpül az intézkedések eszmei értéke mellett. Ezek azonban - az ellenérzésű kritika halk morcoskodása mellett - bizony az Orbán féle demokratikus forradalom konkrét megvalósulásai. Ügyes populista húzások, amelyekkel a politika-utálok és a Fidesz nemzetpolitikájáért rajongók igényeit maradéktalanul kielégítik.

Itt is fortyogtunk, milyen visszás és szerencsétlen módon oldották meg a kettős állampolgárságot, mégis a törvény létezik, és a Nemzeti Összetartozás Napja méltóságteljes ünnep volt. A parlamentben meg nem jelent MSZP-frakció viselkedése kicsinyesnek és súlytalannak tűnik.

Kósa Lajos múlt heti, szerint kizárólag arroganciából születő, pökhendi és káros kijelentése a legrosszabbat sejtette: a gyurcsányi ad-hoc látványkormányzás (kevésbé elegáns nevén elkúrás) össze-visszakapkodásának folytatását. Elbaltázott magánakció volt, a túlzottan diadalittas Kósától rövid idő alatt nem először. Bízom benne, hogy most pár dobásból kimarad. (Szijjártóról pedig mindig is tudtuk, hogy se nem agyafúrt, se nem önálló, szóval szélkakasnak ideális.)

Ehhez képest ma a miniszterelnök bemutatta nagy ívű, igenis nagyon konkrét terveit. Ahogy bontakoztak ki a meglehetősen populista elképzelések, nem tudtam, nevessek-e vagy sírjak. Ugyanis nagyon örvendetes, hogy nem valami maszatolás folyik. Másrészt viszont egyre csak szaporodtak a felmerülő nehézségek, ahogy haladtunk előre. Az állami cégek vezetőinek "büntetése", a bankszektor "megsarcolása" és a közüzemi díjemelés moratóriumának két közös vonása van, sokan vágynak rá és a kormány sok-sok befolyásos ellenséget szerezhet általuk.

Amúgy az állami pazarlást fentről kezdeni derék dolog. Draskovics annak idején a nyugdíj előtt álló, kis keresetű titkárnők kirúgását képzelte közigazgatási reformnak, az osztályvezetői szinttől fölfelé mindenki megúszta. Semmit sem ért a dolog. Ellenben a rosszul gazdálkodó, sőt sokszor botrányosan korrupt állami cégeknél (tisztelet a kivételnek) versenyszférára jellemző pénzek forogtak. Csak éppen a felelősségi rendszer nem működött úgy. Az állam eladósodott, aki neki dolgozik, vegye tudomásul, hogy nem az ő luxusára vettük fel a hiteleket. (És a kétmillió forint azért nem éhbér.) Talán az a hátsó szándék is munkált a programpont kitalálóiban, hogy a pénzéhes ejtőernyősöket kifüstöljék. Aki kizárólag zsebtöltési céllal érkezett egy-egy állami vállalat élére, az lelép, ha a fő motiváció elmúlik. Nem tud a kényelmes jogcímen, prémiumként vagy végkielégítésként sem fölmarkolni nagy összeget, vagyis dehogynem, csak a nagy része 98%-os jövedelemadó formájában visszaszáll az államra. (Az más kérdés, hogy ugyan az államnál marad a pénz, de a céget, melytől a vezető távozik mégis veszteség éri. Semmi sem garantálja, hogy ez visszajut a céghez. Pont azokat büntetve ezzel, akik továbbra is a szervezetnél dolgoznak, ill. azokat, aki a cég szolgáltatásait igénybe veszik.)
Az is kérdés továbbá, vajon a Fidesz emberei, akik már alig várják ezeket a székeket, mennyire lesznek lelkesek, ha esetleg milliós összeget bukhatnak el.
Kevésbé rosszhiszeműen meg kell említeni az örökös érvet, mellyel alátámasztják az átlagember számára csillagászati fizetéseket. Ez a szakértelem megfizetése. Egy igazán jó és agilis szakember sokba kerül. A kormány deklarálta, ezt az árat jelenleg nem kívánja megfizetni. (De akár egy jól képzett, intelligens és szorgalmas ember is lehet annyira hazafi, hogy kevesebbért is hajlandó az országért tevékenykedni.)

A pénzügyi szervezeteket az MSZP-SZDSZ után okolták a legtöbbet az ország válságáért, és az ténynek tekinthető, hogy a 2008-as világválságot a bank-és befektetési résztvevők féktelen mohósága és felelőtlensége váltotta ki. Megregulázásuk teljesen jogos, különösen Magyarországon, ahol elég sokat engedhetnek meg maguknak. Csak éppen embertelenül nehéz. Az adóztatásuk, ill. a devizahitelezés leszűkítését valószínűleg az ügyfelek bánják majd. Vagyis azt a 200 milliárdos többletbevételt, amelyet a bankadótól vár a kormány, a bankok szolgáltatásait igénybe vevők fizetik majd meg.

Ennek a pénznek meg is van a helye. Nem tudom elképzelni, hogy a közüzemi szolgáltatók csak úgy elfogadják, idén már nem emelik díjaikat. Hiába nagy álma Orbánnak, sajnos az energiaárakat továbbra sem lehet a határokon belül kedvünk szerint alakítani. Hacsak nincs valami olyan titkos csodaötlet, amellyel pénz nélkül meg lehet a befagyasztásról állapodni, pénzre lesz szükség. Ahogy régen is, a lakossági fogyasztók megkímélése érdekében az állam felvállalta a díjak egy részét. Ez semmiképp sem előrelépés. Arról nem is beszélve, hogy veszélyes és helytelen elhitetni a takarékosságra és környezetvédelemre amúgy sem túl fogékony emberekkel, hogy az energia "olcsó". Nem az! És ilyen kérdésekben a kétharmad is kevés.

Az adócsökkentés felemásra sikeredett. A vállalkozásokat érintő lépések ígéretes kezdetnek tűnnek. A foglalkoztatás szempontjából célravezető, ha a cégeket segítik. Az egykulcsos jövedelemadó viszont elhibázott. Az alacsony bérűek alig kapnak többet, -1% nem sok. Viszont az adójóváírás megszüntetése fájó lehet, ahol pár ezer forint is számít. Az viszont helyes, hogy a minimálbér adómentessége megszűnt. Túl sokan élnek ezzel vissza. Fontos lett volna, ha Orbán elmondja, marad-e a szuperbruttósítás. Ennek eltörlése ugyanis valós adócsökkentést jelentene, anélkül viszont csak kedvezményt a gazdagoknak.

A családi adózás részleteit még nem ismerjük. Nem csupán anyagi segítség, de annak is elismerése, hogy valaki gyermeket vállal és hozzájárul a költésvetéhez is. Ez egy valós demográfiai ösztönző lehet. Sokkal inkább ilyeneket kell bevezetni, mint zavaros erkölcsi kinyilatkoztatásokkal piszkálni az embereket egyik legbelsőbb magánügyükben.

Az Orbán-kormányra azért szavaztak ilyen sokan, mert változást vártak. Most meg is kapták.

Változás, hogy a szimbolikus politizálás újra szalonképessé vált, és ez a szemlélet máris megnyert egy nagyon fontos csatát.

Változás, hogy nem a többszörösen bizonyítottan nem működő rendszert toldozgatják-foldozgatják, hanem mindenféle újdonsággal indulnak neki a ciklusnak. A lendületet díjazom, a demokráciának csúfolt vacakolás egyelőre nem hiányzik, főleg nem az agyonvert MSZP öntelt, semmit sem értő és holtfáradt arcaitól. (A valódi demokrácia minden rémhír ellenére rendben van. Az, hogy a Fidesz a saját kedvére keveri a kártyákat pl. a választási rendszer megújításában, legfeljebb nem tetszik, de nem jogtalan.)

A Fidesz-KDNP egyelőre teljesíti a credóját. Bízzunk benne, hogy a változás pozitív irányú lesz.