Hála James Cameronnak most már tudjuk, mitől javul meg a világ! Ez a béke, környezetvédelem és a kritikusok halála.

A Konzervatórium blog ma vette a bátorságot, és közölt két negatív kritikát a csodálatos, korszakalkotó Avatar című filmeposzról, mely megváltoztatja a filmművészetet. Legalábbis az alkotók ügyesen ezt magyarázták be erről a vélhetően elég bugyuta filmről. Nem láttam, és pont azért nem érdekel, mert az előzetesek alapján pontosan az volt a benyomásom róla, mint a Baranyi Mártonnak és Máthé Áronnak.
(Link: http://konzervatorium.blog.hu/2010/01/26/hupikek_az_avatar_jelenseg_ketten_az_avatarrol )

Akartam is írni egy ideje, hogy mennyire irritál ez a cirkusz az Avatar körül. Nekem elég kevés az állítólagos lélegzetelállító látványvilág, egy filmtől mást várok. Nem mondom, hogy többet, mást. Jól megvagyok a többi modern rajzfilmmel is, nem tetszenek, nem nézem őket. Az Avatar azért bosszant, mert a pacifista - zöld - szépelgő szósszal leöntött izét mondanivalója okán is próbálják fontos filmnek eladni. Sajnos Cameron - ahogy a Titanic katasztrófáját is bárgyú love storyvá butította le - nem elégszik meg azzal a dicsőséggel, hogy sikerült egy elképesztő technikai bravúrokat felvonultató filmet készítenie, ő eposzíró is akar lenni egyszerre.

De mondom, ez engem kevésbé zavar. Mit bántam én, ha ezzel a maszlaggal átvernek sok-sok embert? Bánni azóta bánom, mióta olvastam azt a gyűlöletáradatot, amelyet a kritikák szerzőire zúdított a film rajongótábora. Ezek az emberek még a film mondvacsinált, hajszálvékony mondanivalját sem értették meg. Ha jól értem, valami virtuális Nyihahák földjét jelenítenek meg a filmben, vagyis valami kitalált bolygón, egy bölcs nép megtanítja a buta és agresszív embert a valódi szépségekre, a békére és a természet szeretetére.

Ehhez képest olyan vérgőzös, suttyó, indulatos, személyeskedő fröcsögés megy odaát, hogy még a gyakorlott bloggeri szem is elkerekedik.

Közönségfilm ez, és tényleg nem lenne fair magasröptű igazságokat várni tőle. A Csillagok háborúja sem egy nagy szám, ha filozófiai szempontból vizsgáljuk, de nem is akar más lenni, mint egy hangulatos sci-fi. (Amikor aztán képmutatóskodni kezdtek az ún. első három résznél, az meg is látszott.) Csakhogy - és a két kritika ennek fényében húzza le az Avatart - a filmet azzal a trailerből is kivilágló hazugsággal hirdetik, hype-olják, hogy az üzenete is korszakalkotó, nemcsak a képi világa.

Érdekes, hogy mennyien elhitték ezt, és hogy okosabbnak látszanak, most agresszívan kardoskodnak a filmet védendő.
Amúgy ha ez a film történetesen tényleg a világ legjobb filmje lenne, akkor sem indokolja semmi egyes hozzászólok bunkó viselkedését.

Főleg azért nem, mert a véleményéhez mindenkinek joga van. A kritikus lehet, hogy hülye vagy vak, de igenis kimondhatja, ha nem tetszik neki egy film. Akkor is, ha őmaga nem lenne képes semmilyen filmet sem készíteni. Egyik krtikia hangvétele sem magyarázza azt a felindulást, amelyet egyesekből kiváltott.

Ebben a nagy felháborodásban nem látok egyebet, mint az értékítéletében bizonytalan néző félelmét. Neki tetszett film, elalélt a látványtól, megkönnyezte a fordulatokat, élete nagy élménye volt ez. Erre jön két ilyen nagyokos, és laza csuklóval leírja, hogy itt is, ott is kilóg a lóláb. Ha nem lenne az ilyen átlagnéző ennyire gyáva, nem félne attól, hogy esetleg butának és egyszerűnek fogni, mert egy a kritikusok szerint kérdéses értékű filmért rajong, akkor elég lenne csak annyit leírnia: nekem tetszett, kár, hogy neked nem. Ízlések és pofonok. De itt az ízlés helyett többnyire csak a pofonok záporoztak, mert az embernek a nem túl szilárd lábakon álló véleményét erőfitogtatással akarja egyetemes igazságként sulykolni. Nekem tetszett a film, akinek nem, az rohadjon meg!

Ijesztő, hogy a végén még Cameronnak igaza lesz, és egy ilyen sablonokból összeollózott történet két mondatban elmondható lényege is túl magas egyeseknek.