Dicsekvéssel kezdem, úgysem történik velem ilyen túl gyakran. Tegnap megérkezett a fizetésem, és az év végére való tekintettel (mozgóbér, jutalék, ilyenek) majdnem a dupláját utalták. Tudtam, hogy több lesz, mint normál esetben, de hogy ennyivel, az igen kellemes meglepetés volt.

Tegnap amúgy is jó kedvvel dolgoztam. A nehéz és hosszadalmas csütörtöki robot után tegnap kellemes feladatokat kaptam. Először is egy spanyol érdeklődőt kellett föltérképeznem. Sajnos azonban az esetleges leendő vevőnél még nem tette be a lábát a rút globalizáció, így honlapja csak spanyolul volt elérhető. Kicsit tanultam spanyolul, de annyira azért (már?) nem tudok, hogy csak úgy egyből értsek mindent, így Csöncsön barátomhoz fordultam. Őt első körben meglepte a felkérés, de miért ne alapon ránézett a szövegre, amiről megállapította, amit én is sejtettem, bizony katalánul van. Mire megfejtettük, addigra megláttam, hogy át lehet váltani spanyolra. Béla kollégám szinte természetesnek vette, hogy csak úgy előrántottuk a dolgot.

Este aztán jöttek a kulináris gyönyörök. A hirtelen nagy összegtől függetlenül tervbe volt véve, hogy pénteken bizony libamáj és libatepertő lesz. Ahogy kell: hirtelen sütve, tejben párolva, lila hagymával és friss fehér kenyérrel. Én az étkezés előtt már megágyaztam neki egy Normaflorral, sajnos már nem vagyok elég fiatal ahhoz, hogy bármit csak úgy megegyek emésztési problémák nélkül. És hát ezek a finomságok elég nehezek, lássuk be. Gondolom, a sok jól nevelt ember most felszisszen, a fene a pofámat, de én bizony a libamájnál sokkal jobban szeretem a frissen kisütött háját, és ha már belsőség, akkor a csirke máját. Anyukám nem bánja ezt (nyilván nem csak önzetlen, megértő toleranciából), és a liba mája mellé befér a csirkéé is.
Ellenben a kutya nagy libamáj-rajongó. Mivel nálunk családtag, természetesen  - módjával - kap belőle, főleg tőlem. "Hivatalosan" a meleg libazsírral nyakonöntött maradék tarhonyát kapta, rajta a feltét: a csirkeszívek sütve. Ez gyorsan eltűnt, és bár nem annyira kopjos Kópé, mint a régebbi kutyáink - akik gyakorlatilag ostrom alatt tartották az asztalt - emberi hangon szólalt meg a következő falatért.
A jó konyha egyik alapja a jó időzítés. Hát tegnap este bizony pont addigra izzadta ki magából az elviselhetetlen csípősséget a lila hagyma egy kis só hatására, mire a forró tepertő (mi puhányan szeretjük, a ropogós tepertőt meghagyjuk az élelmiszerüzemeknek) megérkezett. Pár perccel később ott gőzölgött már a jó kis citromos tea a kellemesen bézs, puha libamáj mellett. Egy mesés lakoma tökéletes nyitánya!

A fotókat nem mi készítettük. Csupán igen élethű illusztrációk.