Nyolc szemét kamasz közrefogott egy kislányt, akit lelkileg addig kínoztak, míg az bepisilt. (Már nem pelenkás korú a lány.) Szórakozásból.
Az automatikusan a kis bűnözők segítségére siető jogvédő szerint az eset nem több, mint "gyerekcsíny".
Tévedés! Ez sokkal több! Ez lelki terror, és nincs rá mentség. Ez nem megélhetési bűnözés (ha van ilyen), nem a szegénység és a kilátástalanság miatt történt. Ez aljadék tetvek által elkövetett szívózás. Gátlástalan gonoszság. Ilyenek jogát senki sem védje! Pont azért ne, mert számos tisztességes, védtelen ember szorulna segítségre, azok mellé kellene odaállni. Azoknak tesz rosszat, aki közönséges bűnözők megmagyarázhatatlan tettét próbálja magyarázni, kisebbíteni. Szégyellje magát, hogy már megint csak a hülyeségre tellet!
Amúgy jogvédő nélkül meg szégyelljék magukat azok a büdös kölykök is, akiknek nincs jobb dolguk, mint csapatosan rátámadni gyerekekre. Micsoda macho virtus! 8 kamaszfiú egy kisiskolás lánnyal szemben.
Szüleiknek szintén szeretnék gratulálni. Szépen előkészítettek 8 legendás börtönkarriert.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
phaidros 2009.05.04. 11:25:48
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.04. 11:56:16
És a reakció:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=268908
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.04. 12:08:59
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.05.04. 12:10:12
A remek Eden Lake c. angol film jutott eszembe, ősszel ment a moziban, mostanra bőven kint van DVD-n. Aki teheti, okvetlen nézze meg. Vérfagyasztó dokumentum a gyerekek, kamaszok határtalanná fajuló gonoszságáról. Legyek Ura, felnőtteknek.
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2009.05.04. 12:13:10
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.05.04. 12:32:40
Én egy szót sem írtam arról, hogy hottentották pisiltettek be pirézeket vagy fordítva. Nem fontos nekem, hogy milyen származású volt, aki tette. Itt a polgármester és főleg a jogvédő csinálnak belőle rasszizmust. Ehhez a szálhoz én nem csatlakoztam, szóval alaptalan a vádad.
Engem az alaptörténet érdekelt: szemét kölykök szórakozásból kínoznak egy másikat. Erre nincs mentség, tökmindegy, ki csinálja.
Naná, hogy félelmében bepisilhet az ember, nemcsak egy gyerek, hanem bárki. Pont az előzmények miatt. Mert a másik kislány nem úszta meg annyival, hogy kicsavarták az ujját.
phaidros 2009.05.04. 12:39:54
2itailor 2009.05.04. 13:16:06
phaidros 2009.05.04. 15:21:07
2itailor 2009.05.04. 15:37:41
Ziebi 2009.05.04. 18:28:41
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.05.05. 02:47:51