Biztos megnyugtatja az amerikai diplomácia rossz lelkiismeretét az ENSZ léte. Én más értelmét nem látom a szervezetnek.
Most is szerveztek egy antirasszizmus - konferenciát. Melyen kizárólag a nyíltan antiszemita Irán és néhány hasonlóan gondolkodó állam képviselete vett részt. Az ún. civilizált államok, élükön természetesen az USÁ-val bojkottálták az eseményt.
Ez a legkönnyebb, el se menni. Sértődötten kívül maradni, és nem bepiszkolni a kezünket holmi diktártorocskával. Mi túl jók vagyunk ahhoz, hogy meghallgassuk ezt az embert, úgyhogy beszéljen egymagában.
Persze így is hozzá lehet állni, kérdés, ez-e a legjobb út. Szerintem nem. Egyrészt azért, mert az ne papoljon demokráciáról, aki még meghallgatni sem képes a másikat! A demokrácia ugyanis arról szól elvileg, hogy minden véleménynek helye van. Attól még senki sem ért egyet az elvakult gyűlölettel átitatott antiszemita tirádákkal, hogy végighallgatja azokat. Mégcsak nem is legitimizálja. Bár manapság kezdik elfelejteni, de bizony egyenrangú felek között - és ENSZ-tagállamokról van szó - nem csak annak van joga megszólalni, akivel egyetértünk. Pont az a jelentősége a nyilvánosságnak és így az ENSZ-nek is, hogy elhangozhat a szélsőséges vélemény is, melyet a többi tagállamnak joga van kritizálnia.
Másrészt Irán nem valamilyen lényegtelen kis csendes-óceáni sziget, Irán atomhatalom. Arról nem is beszélve, hogy az elnök az arab világ hőse, pont Izrael elleni látványos kirohanásai miatt. Az ENSZ egyik fő projektjének, a közel-keleti békefolyamatnak egyik fő ellensége. Az ENSZ mást sem tehet, mint hogy nyomatékosítja álláspontját. Esetleg előállhattak volna valamilyen javaslattal, ultimátummal, akármivel. De ahogy már írtam, könnyebb kényeskedni.
De a nyugatiak nem mernek szembenézni vele, ezért inkább a hotelszobájukban duzzognak, amíg a csúnyabácsi be nem fejezi. Kár, hogy a nagy perzsa sárkány szűk baráti körben marad, és a civilizált világban elfogadhatatlan szövegeit megmaradt közönsége megvetés és heves ellenállás helyett egyetértő bólogatással, enyhe tapssal fogadták.
Most aztán megmutatta Amerika és a vele (no és persze Izraellel, mert ugye ez van a háttérben) szimpatizáló, fejlett demokráciákban mi a szokás! Van egy megoldhatatlannak tűnő eset, szóval ne is foglalkozzunk vele.
Persze az is hülye, aki az iráni főkolompos anti-cionista beszédét pont a holokauszt áldozatainak emléknapjára teszi be a programba. Naná, hogy ez fölháborodáshoz vezet, naná, hogy sokan provokációnak vélik. Pedig szerintem csak rossz időzítés. Annak az alkalmatlanságnak újabb ékes bizonyítéka, amely az ENSZ működését az utóbbi években jellemzi. Ban Ki Moon ENSZ-főtitkár sajnálja. Így már mindjárt más. Ha már csak annyi tehet az ENSZ vezetője, hogy nagyot sóhajt egy ilyen fiaskó láttán, akkor tényleg érdemes a drága világszervezet jövőjén elgondolkodni.
Az ENSZ szavának csak a sajtóban van valamicske jelentősége manapság. Ott is csak bemondják, ez és ez hangzott el, nagy jelentősége mára nincs. Túl lassan, túl óvatosan meghozott határozatait vagy betartják, vagy nem. Az amerikaiak nagy lieblingje, Izrael például notáriusan nem törődik az ENSZ figyelmeztetéseivel. A fene sem támogatja az arab terrorizmust és azokat az eszméket sem, amelyek életben tartják, de nem ízléses ez a fekete - fehér játék, amelyet a nyugati világ folytat Izrael kapcsán. A mai izraeli politika is agresszív, fellépésük vitatható.
Mindezek ellenére nem hiszem, hogy megszüntetnék a szervezetet. Akik benne ülnek - nyilván nem rossz pénzekért - nyilván rettenetesen fontosnak érzik a munkájukat és persze személyüket. A nyugati államoknak meg megéri fenntartani, mert a sok tehetetlen politikus megkönnyebbülve hajthatja álomra a fejét, hiszen aznap is küzdött a világbékéért. Amerika csinálja a legjobban. Amennyire tudom, tagdíjat nem nagyon fizet, legalábbis pár éve emlékszem még a hírre hogy több millió dollárral tartoznak az ENSZ-nek. Ez persze nem akadályozza meg abban, hogy a saját céljaira használja a szervezetet. Nem éppen elegáns.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.04.21. 19:16:12
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.04.21. 19:28:12
ruszkibaka.blog.hu/2009/04/19/eltemettek_a_muzulman_szornyeteget
Detlef · http://www.gazdapiac.com 2009.04.22. 21:42:48
@Baka ne általánosíts. Nem minden iráni ember rossz, mint ahogy az ún. demokratikus országok összes lakója sem szent. Szelektív atombomba kéne, amit be lehetne állítani, hogy kire hasson és kire ne...
attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.04.23. 05:32:23
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.04.23. 09:33:31
Atombombát meg senkire se dobjanak! A hirosimai és nagaszaki atomtámadás hasonlóan súlyos háborús bűn, mint a holokauszt, csak éppen a történelmet a győztesek írják.
Szerintem az iráni elnök báb. Egy kirakat-figura, aki hülyeségekkel vonja el a világ figyelmét, míg a háttérben az igazi fanatikusok, ki tudja mire készülnek. A buta politikusok meg egytől egyig beugrottak. A részrehajlás a mostani izraeli agresszor politikával elég taszító. Szerintem csak gerjeszti az antiszemitizmust.
Szóval az ENSZ monnyon le!
Detlef · http://www.gazdapiac.com 2009.04.23. 14:58:44
Hát ez így van. Ha a végén mégis Hitler győzött volna, most azt tanítanák az iskolában, hogy a sok terrorista (persze mind zsidó) atomfegyverekkel gyilkolt ártatlan polgárokat, anyákat és gyermekeket.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.04.23. 16:48:55
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.04.24. 12:33:48
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.04.25. 13:13:38
Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.04.26. 11:53:10
Ez hülyeség. Az ész és a szeretet éppen hogy komplementer fogalmak szerintem. Hiszen a szeretet az alapjában egy érzelem. Az értelem pedig nem az. :-)
azallamenvagyok 2009.04.26. 16:49:12
bár nekem csak 140+ -os az IQ-m, szóval megyek inkább fingani:)
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.04.26. 21:40:46
Ja, kb annyira buta dolog, mint a saját IQ-val villogni, és azt hinni, ez valami érv.
azallamenvagyok 2009.04.27. 05:55:08