2009. március 20. 15:38 - Reckl_Amál

Petőfi népsége

Úgy látszik, ez a hét a népi hősökről szól, avagy az arányok eltolódásáról.

A Fikán már megírtam, ide is beszúrom azt a sztorit, amelytől most is ideges vagyok. Hogy a TV2 Aktív c. műsora megmagyarázta, milyen szép gesztus volt a kisbolt kirablójától, hogy utólag visszament bocsánatot kérni a halálra rémült boltostól, sőt még a zsákmány is sajátosan fölvett kölcsönné szelídült.
Link: http://fika.blog.hu/2009/03/18/propagandafilm_a_megelhetesi_bunozesnek

Mint a klasszikus Kádár vicc. Milyen jó ember volt Kádár, visszaadta a labdát a kisgyereknek, pedig le is lövethette volna...

De ha már Kádár, menjünk is tovább a politikai vonalon. Sajnos megint nemzeti ünnep volt, ami most már együtt jár a nagymagyarok és a rendőrök között örökrangadóval. A nemzeti ünnep eddig se érdekelt sokakat, hát most már tényleg mindenki elfordul tőle.

Érdekes, új jelensége a magyar közéletnek a megélhetési áldozat. Olyan emberekről van szó, akik addig provokálják a rendőröket, amíg egyik - másik nem túl profi zsarunál elszakad a cérna, és túlkap.
A legismertebb megélhetési áldozat Morvai Krisztina, a Jobbik esetleges listájának vezetője. A jogásznő - miután vérig sértődött, mert kényelmes, ENSZ-es állásától megfosztották Sztálin utódai - folyamatosan piros - fehér - zöld speeden pörög, és védi a jogot ezerrel. Alig várja, hogy végre valami csetepaté legyen, és ő azonnal rákoppinthasson a brutális rendőrökre, akik őt és hasonló gondolkodású barátait el akarják pusztítani, mert a véres kormány-száj ezt az ukázt adta ki pribékeinek. Na, persze!

A valóságban persze nincs még egy olyan jó érv a mostani, lomha, pofátlan és csaló kormányzat, és főleg Gyurcsány Ferenc mellett, mint Morvai és csordája. De persze az ilyen közéleti ámokfutoknak a politika csak megnyilvánulási forma. Egyrészt, mert ez az egyetlen olyan nyilvános műfaj, amelyben tehetség és munka nélkül is szép karriert lehet elérni. (L. Schmitt Pál vagy - az egyensúly kedvéért - Szekeres Imre.) Másrészt sajnos a sajtó imádja ezeket mutogatni. Egyébként ez a lényeg. Morvai fontos akar lenni, szerepelni akar, szóval szívesen eljátssza a Nemzet dögkeselyűjét. A normálisabb jobbosok is - l. a Reakció eheti címlapos cikkjét - elutasítják, mert a kopasz nyakat (és fejet!) nem takarja el az emberi jog mintájú, kamu tollazat. Vékonyka ugyanis.

Az a műbalhé, amit múlt vasárnap rendeztek, nevetséges volt. És - nyilván nem illő ilyet írni - de nem fáj különösen a szívem amiatt, hogy Morvai kapott egy kis könnygázt. Már ha igaz.

Két ifjú forradalmár is előbukkant a nemzeti ünnepen. A zászlófelvonás közben kiabálták, hogy "Gyurcsány, takarodj!", erre először a nyugdíjasok próbálták elhallgattatni. (Istenem! Erről is egy vicc jut az eszembe. Biztos mindenki ismeri a partizánokról szól. A végén aztán jön a csősz és mindenkit kizavar az erdőből.)
Aztán sajnos a rendőrök is beavatkoztak, és főleg a 2006-os események után érthetetlen, miért ragadtatták el magukat ennyire. Van még mindig egy teljes kapitánysági hülye-rendőr, akik nem hallottak arról, hogy ilyet nem lehet csinálni?

Most ez két vértanú végigturnézza a közéleti műsorokat, és komoly arccal bemondja a kamerába, hogy a rendőrök meztelenül guggoltatták, és testüregvizsgálat is volt. Pont, mint a Rendőrakadémiában.
Ők az új márciusi ifjak!

Valójában mi történt? Két hülye elkezdett ordibálni (amihez persze joguk van, csak épp értelme nincs az egésznek, továbbá simán bunkóság zászlófelvonás közben), a körülöttük lévő nyugdíjasok be akarták fogni a szájukat. Sima, mindenbe beleszólos nénik voltak ezek, az ATV törzsnézői talán. Őket aposztrofálják úgy most Pörsze Sándorék vérben forgó szemekkel kommunista csőcseléknek... Ugyan már!

A rendőrség pedig közbeléptek, holott nagyon nem kellett volna. Mert semmi jogellenes nem történt, ízlésbeli, politikai kérdésekben a rendőröknek nincs hatáskörük. Eljárásuk túlzás volt, és legalább annyira értelmetlen, mint a köztéri ordibálás mint politikai aktivizmus. Azt ugyanis nem hallottam, mivel indokolták a túlzott agressziót, a megalázást. Ráadásul a dolog rájuk üt vissza. Újabb muníciót adva a rendőrség brutalitását szajkózóknak. Miközben a tanulság csak annyi, hogy hülyék mindenütt vannak. A fideszesek között és a rendőrség berkeiben. Az fontos különbség azonban, hogy a fideszesnek joga hülyének lenni, a rendőrnek viszont kényesen kellene ügyelnie a normális viselkedésre.

Ezen a blogon is kiderült, ma az a legnagyobb demokrácia - deficit, a legnagyobb gond, hogy Csintalan Sándor nézői nem dobálhatják tojással Demszkyt. Persze Demszky többet is érdemelne pár tojásnál, de ha úgy döntöttünk, hogy a március 15. a nemzeti ünnep (és nem a kiegyezés napja, pedig...), akkor viselkedjünk már büszkén és a múltunkra méltón. Az, hogy olyan gyomorforgató, pökhendi és kártékony alakok, mint Demszky, nem átallanak kiállni, senkit sem jogosít föl, hogy így viselkedjen. Mennyivel megszégyenítőbb lett volna, ha Demszky beszédére bojkottot hirdetnek, és senki sem megy el. Az tetszett volna, de ez így egy ismert hülye és sok arctalan hülye farkas-szem néző versenye volt. Szép, magasztos, fennkölt.

Ha már egy megélhetési bűnöző kálváriájával kezdtük, akkor egy adócsalóval zárjuk a sort!

A rövidáru-üzletben átverték a tulaj papucsférjét, aki leginkább szívjóságból megjavította egy gyerekdzseki cipzárját. Nem is akart érte semmit, de az agilis anyukának maszkírozott adóellenőre rátukmált 150 Ft-ot, egy üveg sör árát úgymond. A bácsi elfogadta, és az adóellenőr lecsapott. 30 Ft adó elcsalása miatt 1 milliós bírságot szabtak ki a kis üzletre. Még örülhetnek, hogy megvesztegetésért nem kell az öregnek börtönbe vonulnia.

Megint csak azt tudom, mondani, amit a rendőrségnél. Ezt most miért kellett? Tényleg ez a legveszélyesebb adócsalás az országban? Inkább arról van szó, mint a tojáskommandó esetében is, az adóhatóság ma erre képes. Szórakozott bácsikat büntetgetni.

De! Az, amit a média - és ebben nincs különbség az Echo tv és a TV2 között - ebből kevert, arra a bolhából elefántot kifejezés eufémizmus. Először is ki kell mondani: 30 Ft adót sem kell elcsalni! Ez már megint nem hangzott el sehol. Helyette a meghurcolt kisember szívszorító története bontakozik ki.

Tudom, hogy mifelénk ezt még nagyon kevesen értik, de a szabályokat be kell tartani. Az állampolgár nincs feljogosítva arra, hogy mérlegeljen. Elvileg igenis helyesen járt el az APEH, kissé eltúlozták a dolgot, mert az 1 milliós bírság ezért egy vicc. De nem kizárt, hogy itt is a törvényt követték. Azt ugyanis az ügybe belebetegedő tulaj is elmondta, nem először állapít meg náluk szabálytalanságot az APEH, és mint visszaesők kapták ezt a súlyos büntetést. Ami még tetszik, az az adóellenőrök leleményessége. Úgy indultak reggel portyára, hogy volt náluk egy kincstári, elrontott cipzárú kiskabát? Vagy a kedves adóellenőr annyira elhivatott, hogy maga preparálta a csalit?

Hiába látszik hülyeségnek, amit csináltak, ettől még adót kell fizetni. Aki húsz éve boltot vezet, az lassan megtanulhatná a szabályokat.

És ez mind csak egy hét termése, sőt még két nap hátra van. Ajjaj!

 

42 komment
· 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr281014507

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.21. 10:59:43

Gyurcsány átadja a hatalmat?A tegnap esti Tényekben vezető hír volt, hogy az MSZP hétvégi kongresszusán olyan javaslatokat fognak beterjeszteni, amelyek még a Reformszövetség tervezeténél is keményebb lépéseket tartalmaznak. Hoppá, mondom, végre eszükhöz…

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.20. 17:06:21

Gyurcsány nőnek maszkírozva provokált a Kossuth térenAzért ez már az abszurd kategória. Ha igaz, akkor azért, ha nem igaz (és erre látok nagyobb esélyt), akkor azért. Nagyon az az érzésem, hogy ez is csak egy újabb ultrajobb konteó:A tanúk azt állítj…

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.20. 17:06:10

Abu Ghraib Budapesten, avagy diktatúra-e vagy?"Demszky azért harcolt 89 előtt, ami ellen most mindent megtesz, a véleménynyilvánítás jogáért" - hallottam vagy olvastam ezt valahol március 15-e kapcsán. Itt valami félreértés van - gondoltam tegna…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.03.20. 16:41:45

Jó,hogy van még olyan ember az országban,mint te aki helyesen látja a dolgainkat'.A Mokkában én is néztem az adócsalós sztorit.S amint elmondtad,nem ez volt az első eset.De az előző 90ezres büntetésből nem tanult a vállalkozó.Valószínű,hogy nótórius csaló és ipart űz az adóelkerülésből..Én nem tudom sajnálni.A pucéron guggolós mocskokról már leírtam a véleményemet.A rendőröket nem bántom,mert irányukban elfogult vagyok,és szeretem őket.Úgy is mondhatnám,hogy vonzzanak.(Tudom,néha túlzottan pozitívan diszkriminálom őket,de én már így fogok meghalni).A Pörzse és fasiszta elvtársainak echo tévés ámokfutása is megérne egy írást.Arról is írni kéne,aki finanszírozza őket abból a milliárdos vagyonból,amit kihúzott' a közösből..és még nincs vége a hétnek..Várom a következő írásodat.Szép hétvégét kívánok neked!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.20. 17:05:05

"A valóságban persze nincs még egy olyan jó érv a mostani, lomha, pofátlan és csaló kormányzat, és főleg Gyurcsány Ferenc mellett, mint Morvai és csordája."

Ez egy milyen igaz mondat! :-)

mittu_domain · http://mittu-domain.blog.hu 2009.03.20. 17:05:12

Nagyon tetszik az írás. Lejön amiért engem meg szoktak köpködni, hogy egyik sem külömb a másiknál. Mindkét oldalon vannak hülyék akik hangosabbak az átlagnál ésmegpróbálják ők fingani a passzátszelet.

váj mí 2009.03.20. 17:24:07

Én azon szokok csodálkozni, hogy egy ilyen kis országban az emberek hogy nem tudnak konszenzusra jutni egymással?
Én még egyetlen kelet-európai, sőt balkáni országról sem hallottam, ahol a nemzeti ünnepi megemlékezések azért kerülnek be a nemzetközi sajtóba, mert évek óta rendszeresek az utcai zavargások (teszek magasról minden aktuálpolitikai vonulatra). Mármint békeidőben, nem hallottam ilyesmiről ...
"Magyarország, én így szeretlek ....", he?
Apeh, és adók meg megint külön kérdés. Ugyanis olyan kelet-európai, sőt balkáni országot is gyertyával kell keresni, ahol ilyen lehetetlen az adózási rendszer. És, ami a legszomorúbb, hogy a szigorú adótörvények egyáltalán nem emelték Magyarországot a térség vezető gazdasági hatalmai közé. Mert akkor még azt lehetne mondani, hogy megérte. De így? Kiskapuk országa :(

Balangó 2009.03.20. 17:34:27

Az írás látszólag oszt ide is, oda is.
Nem tudom, miért van mégis az az érzésem, hogy azt sugallja, minden hibája ellenére még mindig ez a hatalom az, ami jobb, mint bármi más.
Holott nem arról van szó, hogy mindkét oldalon vannak hülyék.
Az egyik oldalon vannak, akik hőbörögnek, a másik oldalon pedig vannak, akik az országot sikerrel leküzdötték Európa legutolsó helyére.
Szerintem ezt a meccset kihozni döntetlenre legalábbis durva leegyszerűsítés.

Balangó 2009.03.20. 17:38:31

Ha tévedtem volna a cikk rejtett mondanivalóját illetően, akkor persze bocs.

Joe84 2009.03.20. 17:43:19

Majd ha téged fújnak pofán könnygázzal, akkor meglátjuk, hogy milyen megélhetési áldozat lennél!

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.20. 17:48:05

@Balangó: jól gondolod, Grósz Károly szelleme itt huhog közöttünk és fülünkbe viszhangozza a sportcsarnoki beszédet, ettől aztán be is van szarva mindenki.

Morvait akkor is fikázták, ammikor a 90-es években elő jött a családon belüli erőszak kérdésével, lehet hogy már akkor is konkurenciát láttak benne a liberális libák?

2009.03.20. 18:00:51

Remek írás :)
Múlt vasárnap strucc politikát "folytattam", eljutottam oda, hogy már hallanisemakarom. Nem csalódtam: kirakat-forradalmárok (is)ünnepelték a kirakat-forradalmat...

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.03.20. 18:08:18

@Prinzessin Erbsen: Igen,mostmár bevallom.Lebuktam.Én vagyok Grósz Károly Szelleme.Ha tetszik;reinkarnációja.Megállás nélkül huhogok.Aki szeretne azon a szinvonalon élni,mint volt 88'-ban,kérem gyűjtsön aláírásokat az Alkotmány megváltoztatása érdekében,és segítsen engem az abszolút hatalomba.Csinálok nektek egy demokratikus egypártrendszert!Garantálom a jólétet és a teljes foglalkoztatottságot.De ugatni attól kezdve már csak nekem lesz szabad!Behívom az orosz csapatokat.A buzik is férjhezmehetnek.De kíméletlenül elbánok mindenkivel,akiről kideríti a titkosszolgálatom,hogy jobboldali érzelmű.lesz hortobágy és gulág,ahogy kell!Nem lesznek hajléktalanok.A gazdagok vagyonát szétosztom.Mindenkinek lesz lakása és állása.Csak segítsetek engem a Hatalomba.(és ezt mind komolyan gondolom!igaz,lassan kiürül a borosflaskám is)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.03.20. 18:24:05

@Fedor: Azért azt hozzátenném, hogy ha netán valakinek ez a "legjobb érv" elegendő arra, hogy tényleg Gy. and Co. maradását gondolja jó vagy éppen egyetlen elfogadható alternatívának, annak csak azt tudom javasolni, hogy gondolja újra.

Az ilyen bohócoknak ugyanis mindig csak a média (annak is a bulvárpolitikai ágazat) jut, igazi hatalom soha, akárki is van kormányon.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2009.03.20. 18:35:42

Mondjuk a "tehetség és munka híján" és Schmitt Pál egy mondatban olvasása kapcsán ingerenciám támadt arra, hogy abbahagyjam az olvasást. ;-)

Mégiscsak egy többszörös olimpiai bajnokról van szó, amit tehetség vagy munka híján nem lehet elérni, bármennyire is akarná valaki. (És ezzel eszem ágában sincs az általam nem sokra tartott politikai tevékenységét minősíteni; inkább figyelmeztetni a kedves posztírót a figyelmesebb és árnyaltabb fogalmazásra.) ;-)

Adót kell fizetni, de az APEH véleményem szerint százszor inkább felelős mostani potenciális államcsődünkért, mint akármelyik vállalkozó, aki dolgozik, dolgoztat, és a GDP-t termeli.

Kristl 2009.03.20. 18:36:26

Hm egy jogvédőt azért kárhoztatni mert védi a jogot aktívan... és mert ezt a karhatalommal szemben is mindjárt provokatőr lesz sőt buta. "Hát minekmentoda."

A szerző igazi demokrata lehet. Grat a posthoz.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.03.20. 18:49:46

@Csöncsön: Egyetértek. Hozzátenném még, hogy mielőtt Schmitt "megbolondult" (értsd politikusnak állt), azelőtt diplomata is volt, továbbá jelentős MOB/NOB funkciói is voltak, azok betöltéséhez is kellhet azért némi gógyi...

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.03.20. 18:55:08

@Kristl: te csak ne fikázd Amált,mert igaza van.ha nem tetszik az írása menjél a kurucinfóra.ott lehet rólunk fröcsögni..

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.03.20. 18:56:02

@Joe84: lehet menni a kurucinfóra fröcsögni.Amálnak igaza van.kocc innen..

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.03.20. 18:58:02

Akkor most én jövök,. Remélem, mindenki jól kiszórakozta magát, mert most a "másik oldal" is megszólal picit, csak az érdekesség kedvéért.

Kezdjük ezzel: nem vagyok egyik oldalnak sem a híve, sem a követője, holott már fogták rám páran, és igyekeztek is "besorolni", ami talán még menne is, ha ismernének, de "csak" az írásaimból kikövetkeztetni, hogy "szemétnácifasisztarasszistaköcsög" volnék, eléggé veszélyes.
Haladjunk!

Abban az esetben, ha a rezsim egy emilyen mindenkinek szóló ünnepet "elvesz" azzal, hogy politikai faszsággá alacsonyítja le, és önmaga vállát veregeti, hogy ők milyen jó fejek, és aki esetleg ezt másként gondolja, azt a kordonok mögül is elkapja, beviszi, megalázza, lefújja, leköpi, veri, már-már akasztja (szögre, libsi, nem lámpavasra!)(még nem), tehát abban az esetben, ha ezt megteszi, nem hinném, hogy egy ilyen Morvai-féle lényt el kellene itélni, amiért igenis kiáll a szerencsétlen barmok, tüntetők, emberek és birkák mellett, hiszen jogilag "lemoshatatlan a pályáról".

Az a véleményem, hogy ha Morvai veszi a fáradtságot, hogy a többi emberkével együtt bandukoljon az utcán, akkor nem lenézni kell őt, mert hogy médiaszereplővé szeretne válni, mert ez orbitális tévedés. Talán különbnek kellene tekintenünk a rezsim ÖSSZES emberkéjétől, akik immáron CSAK kordon mögött, rendőrsorfal mögött, esetleg ARCTALANUL mernek már csak "kiállni" a nép elé - miközben ő, Morvai, velük együtt tüdőre szívja a friss könnygázos levegőt.

"Minekmentoda".
Őrület, de tiszteletben tartom a poszt írójának véleményét, habár egyet nem értek vele, csak részben.

Uff, én beszéltem.

2009.03.20. 19:05:41

Kétlem, hogy megélhetési áldozatok lennének, a rendőrök tahósága ugyanis közismert.

De tegyük fel, hogy azok...még mindig jobbak az ilyen ártalmatlan megélhetési áldozat, mint például a miskolci cigányok, akik nem létező "szkinderekről" hazudozva támadnak rá ártatlan autósokra. Önvédelmileg persze.

Vagy azok a zsidók, akik horogkeresztet karcolnak magukra, hogy aztán rasszista támadás áldozatának állítsák be magukat.

Bár gondolom ezek az esetek nem érik el az ilyen "toleráns" blogfirkászok ingerküszöbét.

torró 2009.03.20. 19:14:59

Nem szeretnék nagyon belemenni a dolgokba, de Schmitt és Szekerest egy kalap alá venni egy kissé túlzás. Lehetett volna a fideszből valaki más. Na mindegy. Igen, a nemzeti ünnepeken önmérsékletet kellene mindenkinek gyakorolni.
És az adó. Ki olvasta a tegnapi cikket itt az indexen. Igen a nád körül forgó milliárdos panama a kajmán szigetek adó paradicsomába kivitt milliárdokról.
Csak úgy halkan. Az ügyeskedő adóellenőrök miért mindig a kis embereket húzzák csőbe? Azt még hozzá kell tenni hogy az ilyen módszerek a Rákosi érában voltak közkedveltek.

gerilla 2009.03.20. 19:36:50

@RUSZKIBAKA: nem volt itt fröcsögés,csak eltért a véleményük .

Szűcslaci 2009.03.20. 19:38:04

Morvai Krisztina jogvédő.Azt tette ami a dolga.Ha pedig a Jobbiknak csak "esetleges" listája van akkor minek nevezzük az MDF és SZDSZ listáját.(Már a legutóbbi közvélemény kutatás alapján.)A nénikékről pedig annyit ,hogy az egyikről már kiderült nem is annyira nénike(a felvételek alapján kb középkorúnak látszik)és MSZP párttag.De még ha nénikék lennének akkor sincs joguk befogni senki száját mert ez tettlegesség.Ehhez még a rendőrségnek sincs joga.A rendőrök dolga pedig mint a nevükben is benne van(Rend őre) a törvények betartatása ill.betartása.Ha folyamatosan törvényt sértenek milyen jogon kérik számon máson.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.03.20. 19:42:39

Az APEH a 100 forint alatti SZJA tartozást nem hajtja be és nem utal vissza ekkora túlfizetést sem. Most már tudom, az ilyen 1.000.000 forintos büntetésekből könnyű gálánsnak látszani máshol.

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2009.03.20. 19:44:09

@RUSZKIBAKA: Az adócsalós sztoriról annyit, hogy az öreg nem is kért pénzt, hiszen szívességből tette, s nem is adhatott volna számlát, hiszen olyan tevékenységet végzett, ami nem tartozik az üzlet profiljába. Ha adott volna, akkor elkérték volna az engedélyét és azért büntetik? Ez egyszerű beugratás, aljasság, s e tekintetben teljesen mindegy, hogy csalt-e már valóban adót régebben, vagy nem. A módszer valóban rákosiékat idézi.
Ha valaki kiürült benzintartállyal megállít az úton és adok neki két litert, hogy elérjen a következő kútra, aminek persze elkérem az árát (sőt hasonló módon esetleg ő maga tukmálja rám) akkor én is bűntethető vagyok, mert nem adok számlát? Ha elvontatom, akkor azért, mert az teherszállításnak minősül? Ha elviszem egy kannával a kútig és vissza, akkor a személyszállításért? Hagyjam ott a szarban?
Nyáron megbüntettek egy fószert, mert kihívta a vízirendőrőket egy vízihullához, amiről aztán kiderült, hogy valaki "elszórakozta" a felfújt bábuját. Legközelebb majd az igazi hullához, vagy fuldoklóhoz sem hív.
Néhány éve megsemmisítették egy vendéglős évtizedek óta darabonként gyűjtött és dédelgetett italgyűjteményét, amely típusonként és évjáratonként rendezve volt - mert nem volt rajtuk zárjegy. Ez egy élet munkája, még ha hobbi is. S lehet, hogy ez a fószer is csalt előtte adót, ebben az esetben akkor is nyilvánvaló volt, hogy most erről szó sincs, mint ahogy a cipzárjavítás esetében sem.
Ezek a jogi szabályozás kirívó esetei és szerintem nagy emberi hiba helyeselni őket. Lelked rajta.
Az a baj a joggal, hogy nem ismeri az EMBERI kategóriáját. Mert az nem írható le jól behatárolható szabályokkal.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.20. 19:53:12

@promontor: Nem kívánom én, hogy maradjanak Gyurcsányék, sőt... De ezektől a turbógigamegamagyaroktól akkor is kiráz a hideg... Az a baj, hogy Gyurcsányékon kívül nincs valós alternatíva. A még nagyobb baj meg az, hogy ők maguk se azok... Van a nagyon rossz, van a még rosszabb, és van, ami esetleg jobb lenne, de annak meg nincs támogatottsága. nincs jó választás, és ez a tragédia.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.20. 19:59:43

@Szűcslaci: "Ha pedig a Jobbiknak csak "esetleges" listája van akkor minek nevezzük az MDF és SZDSZ listáját."

Jelen pillanatban hivatalosan egyik pártnak sincs listája, és ez független a szimpátiáidtól (vagy akár az enyémektől). A kampányt persze mindegyikük kész névsorral várja, de amíg a közt. elnök nem durrantja el a startpisztolyt, és azt követően nem szedik össze a 20000 ajánlószelvényt, addig ezen a címen semmilyen megkülönböztetés nem jár sem Morvainak, se Göncznek, se Bokrosnak, se a többi leendő listavezetőnek.

Szűcslaci 2009.03.20. 19:59:45

Fedor Fedorovics Fedorjev. Nomen est Omen.

torró 2009.03.20. 20:17:18

Tisztelt Fedor Fedorovics Fedorjev. Galambocskám, gyorsan az orvos orvosovics orvoshoz!
Azért ez nem semmi! Méghogy nincs valós alternatíva? Nem kéne kicsit kőrbe pillantani? Na nem tartóztatom, siessen.

Szűcslaci 2009.03.20. 20:44:21

Kedves Fedor!

Listája mindegyik pártnak van.Csak még hivatalosan nem jelöltek.De mégis furcsa hogy egyedül a Jobbikét kérdőjelezitek meg,(ez már nem az első blog),de például Dávid Ibolyát nem szólítottátok fel hogy ne mondja hogy Bokros Lajos az MDF EU-s listavezetője.(meg az MSZP-t és a Fideszt se)

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.03.20. 21:00:32

@csongorbela: Az adócsalásra nincs mentség.Nem kell a szerecsent mosdatni.Nyugaton leköpik az adócsalókat.Magyarország meg éppen azért tart ott,ahol,mert összekacsint mindenki.Verjük át az államot,ahol tudjuk.Közben az államcsőd fenyeget.Nincs pardon.nincs egy liter benzin.és 150ft-os;úgysem jönnek rá!mindenki fizesse meg az adóját,ahogy a tisztesség megköveteli.Csak ehhez fel kéne nőni..ja,hogy az országban harmadik világbeli adózási szokások vannak.tegyünk róla,hogy megváltozzon!nincs kivétel és nincs pardon.Ha továbbra is így marad..néhány év és afrikai,délamerikai "demokrácia leszünk!Értem?

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.03.20. 21:07:04

@Szűcslaci: takarodó a fajtád közé a náciblogokra!ne rontsd itt a levegőt.ez imperialnak is szól!

csongorbela · http://belaba.blog.hu/ 2009.03.20. 21:49:34

@RUSZKIBAKA: Miért érzem úgy, hogy kommentjeiddel a célod csak a provokáció?
Én arról beszélek, hogy adni egy bajba jutottnak egy liter benzint (s mivel nem vagyok benzinkutas, nem is tudok számlát adni érte, de miért is adnék? pláne, ha ingyen adom) az nem adócsalás.
Megjavítani szívességből egy zipzárat (és mivel ő nem szervízes nem is tud róla számlát adni, de miért is adna? pláne, ha ingyen csinálja) nem adócsalás.
A zárjegy nélküli 20 éves görög feliratú metaxa sem az, csak mert nincs rajta zárjegy.
Annak ellenére sem, hogy egyébként adót csalni nem szép dolog.
Ilyen nem adócsalós helyzetekben pedig megbűntetni valakit adócsalás címén - főleg ilyen undorító beugratós módszerrel - a jogszabály agyatlan (vagy számítóan egyoldalú) értelmezése.

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.03.20. 22:04:05

@csongorbela: nem provokáció.pont a lényeget nem érted,vagy nem akarod érteni.A lakóhelyen az ismerősöknek számla nélkül adott áru a vegyesbolban....a fodrász,szerelő haveri alapon..stb..ettől nincs bevétele a költségvetésnek.a sunyiság miatt..de neked hiába ugatok..nem akarod felfogni!

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.21. 08:06:26

@RUSZKIBAKA: megnéztem a bolgodat, hát nehezemre esett, hogy ne hányjam el magam.
Nem elég, hogy buzi, de komunista is, na jó az előbbiről nem tehetsz..

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.21. 11:08:01

@Szűcslaci: @torró: Na ennyit tudtok, hogy még Rejtő Jenőt se ismeritek... Itt keressetek rá: www.rejto.hu/rejtozoknek.html

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.03.21. 11:11:28

@Szűcslaci: "De mégis furcsa hogy egyedül a Jobbikét kérdőjelezitek meg,(ez már nem az első blog),de például Dávid Ibolyát nem szólítottátok fel hogy ne mondja hogy Bokros Lajos az MDF EU-s listavezetője.(meg az MSZP-t és a Fideszt se)"

Ha csak mondták volna (mint ahogy hetek, hónapok óta mondják is), azzal nem is lenne semmi gond, az egyszerűsített fogalmazásba ennyi belefér. De Morvai speciális elbánást kért magának ezen a címen (kvázi mintha már most is mentelmi joga lenne), és az viszont egyelőre nem jár neki. Ahogy a többieknek sem.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.03.21. 16:32:38

én értem és egyetértek, hogy adót fizetni fontos. Sőt azzal is, hogy az emberek az egymás közti bizalmat ne a állam közös átverésének talajára építsék. De
1. Amíg vannak bodzagyűjtő milliomosok,
2. a józsefvárosi piac úgy működik, ahogy,
addig semmi jogalapja nincs az APEH-nek ilyen gusztustalan, visszataszító, embertelen módon elbánni emberekkel, ahogy teszi. A fentiekbe nem mer belekötni? Jó, akkor hagyja a sokkal becsületesebb kisembert is élni. (Nem is kell állam, ha nem mér egyenlő mércével. Majd saját kezűleg lelövöm, aki tőlem lop.) Pénz kell? Gyűjtse be azoktól, akiket írtam.

attila.1969. · http://attila1969.wordpress.com/ 2009.03.21. 16:55:29

@Prinzessin Erbsen: Ezen a blogon is ott a linkem baloldalt.(ego+18).látom nemhasználod a linkeket.A kommentedről meg a Csapd le csacsi c.film jutott eszembe.Amikor Vera fenyegeti a férjét,Gáspár Sándort,hogy hányni fog tőle:Ő azt válaszolja erre,hogy idézem:"Jó hányjál csak.De szóljál anyádnak is,hányjatok együtt...!"

phaidros 2009.03.22. 02:08:47

Olvastam valahol pár éve, hogy egy idős hölgy megkért valakit, hogy ássa fel a kertjét, az ellentételezésre nem emlékszem, de nem volt valami hatalmas tétel. 400.000 Ft-ra büntették a nénit.

Ugyanezért nem hívhatom a haverjaimat sem, hogy segítsenek a házunkat bővíteni, szüretelni.

Nem látom be, hogy a fentiek bármelyikében hol az adócsalás. Csak azt látom, hogy ha már csalsz, akkor minél nagyobbat, mert azt megúszod.

Rajtam ne múljon, nem fogok kalákában házat építeni, és ások én... nehogy véletlenül adócsaló legyek. De ha lehetőségem lesz x százmilliót nem leadózni, akkor megteszem.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.03.22. 14:53:48

@phaidros: igen, ilyesmire gondoltam. Még a hozzám hasonló, legbecsületesebb fajta állampolgárt is végletesen felbosszantják az ilyesmivel. Aztán az lesz, amit írtál. Ott csalunk, ahol tudunk. Az ilyen apeh-ellenőrt meg el kellett volna ásni a kertben. Olcsóbb is, meg van trágya.

phaidros 2009.03.22. 21:18:14

@peetmaster: csak fel kell tudni dolgozni az utána jövőket is, valszeg keresik majd. :D

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2009.03.23. 20:17:29

@phaidros: épülő ház alapja (K. Kelemen), törkölymérgezés... kreatív nép a magyar :)
Kár, hogy ilyesmiben van rá szükség.
süti beállítások módosítása