Mire nem jó az ex-Szegénységblog! Ott bukkantam erre a nagyon szórakoztató, (ön)iróniára nevelő blogra.

A szerzők a szintén nagyon szellemes Szlengblog sikerén felbuzdulva fogtak hozzá, hogy pellengérre állítsák azokat a rossz nyelvi/ viselkedési szokásokat, amelyek ugyan ártalmatlanok, de néha felettébb idegesítőek.

A kiindulás az általan is gyakran forgatott Közhelyszótár volt, ill. a néhai Matula cikke. Azóta folyamatosan gyűjtik a jobbnál jobb szövegeket, apró momentumokat. És bizony, ha valakinek eddig nem tűnt volna föl, a modoros emberek mindenütt ott vannak. Valószínűleg mindenkiben van egy ilyen kicsit túl jólfésült, überkorrekt én, amelyik mindig meg akar felelni a közhelyes elvárásoknak, és megpróbálja a lehetetlent: átlagember akar maradni, miközben ő a leg... Hogy éppen miben a leg..., az már változó.

A modorosságot én egyébként korántsem tartom negatív dolognak, sőt - a sznobsághoz hasonlóan - pont azt díjazom benne, hogy az illetőben megvan a szándék a jóra, Aki modoros (sznob), az szeretne jó lenni, csak egy kicsit görcsös az igyekezete, és ez általában nem cool, nem menő, hanem inkább kissé komikus.

Ahogy a blogot olvasom, egyre inkább rájövök, valószínűleg elég modoros vagyok én is. (A sznobságról már coming outoltam régebben többször is.)
Nem véletlen vonzódásom a németek, a német biedermeyer világ iránt sem. A németek gondolkodásában, és ennek tükrében, a nyelvben tényleg megfigyelhető ez az überkorrektség. Ez egy nagyon pontos meglátás a bloggerek részéről.

Mert a modoros emberben egyszerre szimpatikus és kissé megmosolyogtató vonás, hogy mereven hisz az ideális világban, az ideális állapotokban, és szent meggyőződése, az Aranykor nem csupán mítosz. Ez belőlem, az örök álmodozóból, némi tiszteletet is kicsikar.

Az oldalon lehet szavazni is az Arany Farmermellény Díjra, mely a legmodorosabb magyar embernek jár. Én Kolláth Györgyre szavaztam első felindulásomban, de aztán rájöttem, ő nem jó választás a blog defínició-magyarázata alapján. Van ugyanis "mentség" a modorosság alól, és ez a kor. Kolláth alkotmányjogász doktor úr, nem mellesleg főiskolai oktatóm, már ahhoz a korcsoporthoz tartozik, amelyik föl van mentve a modorosság elkerülése alól.

És végül a saját modorosságaim - a Modorosblog gyűjtéseiből megjegyzéseimmel kiegészítve:

• Farmermellényt visel – Több is van, ajjaj!

• Médiamunkásként "kis magyar abszurd"-ként vagy "kor- és kórkép"-ként vezeti fel mondanivalóját – Nem médiamunkásként, csak bloggerként, de már előfordult.

• Visszamenőleg kitölti a határidőnaplóját – Szégyen, sőt kezdődő agyalágyulás, de sajnos igaz.

• A XVII. kerület résztelepüléseit Rákosborzasztónak nevezi – Miért? Mi a kerület neve?

• Amikor félmondatban azzal érvel, hogy az emberek nem egyformák, a "hál'istennek, persze" nyomatékosítással él – Nyelvi panelekben kevesen erősebbek nálam.

• Zsúfolt buszon tömegről panaszkodik – Illetve bárhol, ahol sokan vannak.

• Esztétikai, esetleg akár morális kérdésnek is tekinti, hogy valaki autójával a járdától hány centire parkol le – Vagy hol áll meg a buszon az ajtóhoz képest. Fontos dolgok ezek.

• Ha két dologról beszél-ír, akkor a másodikat úgy kezdi: "Más:" – A blogon is.

• Szerinte neki életformája van – Ez megint evidencia.

• No comment – Kedvelt nyelvi panel, azóta érzem gáznak, amióta a tudatosult bennem a Hócipőben lévő Yes, comment rovat címének erőltetett volta.

• Két kézzel, két – két ujjal mutatja az idézőjelet – Gyakran.

 

Szóval nagyon vicces, nagyon szórakoztató. Manapság az egyik legnagyobb kedvencem.

Érdemes benézni: http://modoros.blog.hu , aztán végiggondolni, vajon mi igaz saját magunkra. Eleinte kellemetlenül soknak tűnik az aha-effektus, de egy idő után nevetés átveszi a hatalmat. Szóval még hasznos is.