Kaméleon - filmkritika

A 2008-as év utolsó mozifilmje számomra Goda Krisztina szélhámosfilmje volt. A rendezőnő az utóbbi években több közönségfilmet is készített nagy sikerrel. Főprofilja a romantikus vígjáték, de ő jegyzi a Szabadság, szerelem című '56-os filmes emlékművet is.

Kíváncsi voltam hát, hogy ez a rendkívül precíz, és a nemzetközi trendek kiválóan ismerő és alkalmazó hölgy mit kezd egy csavaros történettel. Röviden összefoglalva: megbírkózott vele, és elkészítette az év egyik legérdekesebb magyar filmjét.

A Kaméleon egy szélhámos életrajzát vázolja föl. Szép és intelligens megoldás, hogy a karakter történetét csak pár mozzanattal mutatják be. Elég annyi, hogy a meghatározó élmény ennek az embernek az életében az árvaház. Az ott megélt szomorúságok, és az oda kerülés okozta elhagyottság-érzés adja a személyiség vázát.

Farkas Gábor életében egy dolog fontos, legalábbis ezt képviseli, ez a pénz. Ha az embernek pénze van, akkor minden ajtó nyitva áll előtte. De hogyan lesz gazdag egy végzettség nélküli, intézetis srác? Ahogy ő maga is elmondja, azt csinálja, amiben a legjobb. Hazudik és elfojtja az érzéseit.
Módszere egyszerű, már-már triviális. Kiszemel elhanyagolt nőket, és teszi nekik a szépet. A csábítás eredményeként szépen megkopasztja őket. Szerinte ez nem is bűn, csak üzlet. A nők pénzt adnak (végülis önszántukból), ő pedig azt az illúziót, hogy őket is szereti, sőt érti valaki. Az már csak ráadás, hogy ez a valaki egyben egy jóképű, menő, fiatal pasi. Gyönyörű kettős találat ez a forgatókönyvben. Egyrészt kritizálja azt a szemléletet, hogy a nőnek szépnek kell lennie, különben nem lehet boldog párkapcsolata. Másrészt rápirít a nőkre is, hogy egy jómodorú, magát orvosnak vagy építésznek kiadó bájgúnárnak bármit elhisznek.

Szerencsére azonban ez a bemutatkozás ügyesen le van rövidítve, és lényegretörően meséli el a Kaméleon jelenét.
Aztán következik a történet fősodra, és talán a legfontosabb adalék Farkas személyiségéhez, az igazi motiváció itt derül ki. Az igazi mozgatórugó a becsvágy. Farkas be akarja bizonyítani magának, hogy mégsem akkora selejt, mint amilyennek éreznie kell magát az intézet miatt.
Így a következő áldozat igazi nagyvad. Se nem hervadó negyvenes, se nem csúnyácska, szegről-végről még pasija is van. Csakhát Hanna balerina és megsérült a lába. Ez nem túl szerencsés párosítás. Különösen szomorú ez, mert dúsgazdag apja nem finanszírozza a 10 milliós műtétet, már gyerekkorában is rosszallotta lánya táncművészi ambícióit.

Farkas azonban segít. A nagy kaszálás már nem is fontos, már csak ürügy. Itt már a becserkészés örömén van a hangsúly. A romantikára hajlamos néző azt hiheti, Farkas szerelmes a balerinába, de ilyesmiről igazából nincs szó. Farkas Gábor sajnos túlságosan sérült ember ahhoz, hogy szeretni tudjon. Akit gyerekként elhagynak a szülei, az már soha senkiben sem fog igazán megbízni, és anélkül nem is lehet szerelmesnek lenni. Bár tény, egy ponton talán Farkas is elhiszi magáról, de a "régi" élet súlya elhúzza onnan.
Szóval a nő megszerzése és birtoklása lényegesebb, mint a személye.

Farkas ennek megszállotja lesz, és olyan messzire megy, mint még sosem. Tudja, a nem túl barátságos, kicsit hűvös balerina szívéhez az út a térdműtéten át vezet. Ennek elérése érdekében Farkas bevállal mindent: amerikai producerként hülyít egy sötét és öntelt szappanopera-sztárt, adományt ígér egy intézetiseket segítő alapítványnak, sőt, a jól bevált módszerrel a meleg ortopéd-professzort is elcsábítja.

A film nagy erőssége a karakterekben rejlik, Goda Krisztina hálás lehet a színészeinek, mert az egyébként kissé steril hangulatot élettelivé, már-már hihetővé teszik. A Kaméleont játszó Nagy Ervin tényleg átváltozóművész. A legjobb azonban a professzort alakító Kulka János. Hihetetlen, hogy ugyanabban az orvosi ruhában van, mint sok-sok éven át a Szomszédokban, és mégis egész más a szerep. Óriási teljesítmény, hogy egy az ember szemébe-agyába beégett kép ellenére képes elhinni, hogy Dr. Marton nem Dr. Mágenheim. És ez nem csak a homoszexualitás miatt van. Már az első percben egy egészen más orvostípust látunk. Bravúr!
Ahogy a meleg szerelem szépséges ábrázolása is. A film egyetlen igazán pozitív szereplője ugyanis Dr. Marton. Viselkedése végig őszinte, végig egyenes, annak ellenére ő a Jó, hogy nem tökéletes. Féltékeny, gyanakvó és birtokló. Szintén piros pont jár a magyar filmekben egyelőre azért nem túl szokásos meleg csókért.
A többi szereplőre sem lehet panasz. Bár Csányinak annyira nem örültem, és kicsit ki is lóg a lóláb. Nagy riválisának, Fenyő Ivánnak jobban feküdt volna a felfuvalkodott sorozatszínész szerepe. De nagy baj vele sincs. Dicséretet érdemel László Zsolt, bár ő sem először játszik pszichiátert.
Érdekes még egy karakter, akit hitelesen alakít a számomra ismeretlen Trill Zsolt. Az a figura adja meg a végső kulcsot Farkas Gábor jellemének megismeréséhez. Tibi az egyetlen, aki pontosan tudja, kicsoda Farkas. Együtt nőttek föl az intézetben. Bár egy darabig tűri, hogy Farkas irányítsa, parancsolgasson neki, végig érződik, kevés hiányzik neki a robbanástól. De rá az intézet más hatással van, és képes hűségre és a bizalomra. Legalábbis Farkas iránt, ami nagy hiba. Az ő kapcsolatuk szintén a film egyik legizgalmasabb mozzanata. Remek arányérzékkel dolgozták ki.

A film befejezése döbbenetes. Kivételesen nem lövöm le a poént, mert őszintén megnézésre ajánlom a filmet.
Egy kritikus az Amerikai pszichóhoz hasonlította, és az biztos, hogy az a szintén kiváló film nagy hatással van rá, de Patrick Bateman (aki magyarul egyébként László Zsolt hangján szólal meg) mindenképp egész más. Farkas egyik menekülési útvonala lehet az, hogy Batemanné válik, de mégsem tartom valószínűnek. Batemannek ugyanis lehetett volna választása, Farkasnak aligha.

Értékelés: 10/10 (Magyar filmnek először!)