A Hullám - filmkritika

A német film valós események feldolgozása. Eredetileg egy amerikai kisváros középiskolában esett meg, hogy egy ambíciózus tanár vezetésével kialakult egy az iskolát, sőt a környéket uraló csoport. A hatvanas évek Amerikája helyett most azonban napjaink Németországa a helyszín.

A feladat az, hogy egy héten át egy témával foglalkozzanak. Ez a téma az autokrácia. A tanárt, aki inkább az anarchiáról beszélne, inspirálják az érdekes dolgok, melyeket a diákok mondanak. És tíz perc szünet alatt kitalálja, az osztályon belül létrehoz egy autoriter közösséget, ezzel demonstrálva a diktatúrák jellemzőit. Ám a játék túlságosan megtetszik a diákoknak, és jópáran komolyabban veszik, mint kéne. Mozgalmuk, a Hullám fennhatóságát kiterjesztik az iskolára és később a városra is. Amikor a tanár rádöbben, mennyire messze ment a dolog, már képtelen véget vetni neki. Így a politikaóra kísérlete tragédiába torkollik.

A film több szempontból is érdekes. Egyrészt döbbenetes, hogy csupán egyetlen hét leforgása alatt kialakulhat ez a rendszer. Szintén nagyon mélyen elgondolkodtató, hogy a tanár ugyan tudatosan manipulálja a diákjait, de ezt nem rejti véka alá. Rögtön az elején elmondja, mit fog csinálni, és mégis uralma alá tudja vonni hallgatóságát.

Mégsem azért tartom nagyon jónak a filmet, mert felvázolja a diktatúrák hiteles anatómiáját. Hanem mert rávilágít arra, amit én mindig is hiányolok a történelmi munkákból, az egyes emberek működésének leírására. Elmagyarázza, miért van mindig esély a diktatúrák kialakulására. Ez ugyanis az első felvetés, ez indítja be a tanár fantáziáját. Mivel felkészületlenül érkezik az órára, a diktatúrák kapcsán a Harmadik Birodalomról kezd beszélgetést. Erre ezek a fiatal németek (akik már az újraegyesítés után születtek), két nagyon érdekes dolgot is mondanak. Egyrészt nagyon unják már a náci korszakot, nem értik, miért kell még nekik is bűntudatot érezniük a hatvan évvel ezelőtt történtekért. Én itt meg is állnék egy pillanatra, a film nem teszi sajnos. A németek előttünk mindig is nagy bezzeg nép voltak e tekintetben. Ők bezzeg szembenéztek a történelmükkel... halljuk állandóan. Pedig valójában az átlagos német diák csak azt tudja, hogy a náci az rossz. Nem magyarázza el neki senki, hogy miért, és főleg azt sem, mi miért történt. Az eredeti, amerikai esetben így kezdődik a beszélgetés. Azt a tanárt megkérdezték, hogy engedhették a németek, hogy Hitler hatalomra kerüljön. Fontos tanulság ez, a történelem nem szentírás, nem elég megtanulni a tényeket, sokkal fontosabb érteni az összefüggéseket. Különben nem lesz több az antifasizmus mint mondókák sokasága.

Szóval a film nagy erőssége, hogy fölvonultat néhány tipikus személyiséget, akik szinte automatikusan lesznek a Hullám és főleg Wenger tanár úr hívei: az elhanyagolt, elnyomott gyerek, akit mindenki csak kihasznál és kinevet; a sportoló, aki nem gondolkodik, hanem parancsokat hajt végre; a bizonytalan lány, aki egyedül érzi magát, és nem utolsó sorban a tanár. Eleinte úgy tűnik, Wenger egy közkedvelt, fontos figura az iskolában, aki mer másképp hozzáállni a tanításhoz, mint kollégái. Pedig valójában egy problémás ember, akit nagyon nem elégít ki helyzete. A hatalom lenyűgözi, szinte a megszállotjává válik, és azt hiszi, ő aztán bármit megtehet. Amikor ráébred, mit tett, próbál változtatni, de sajnos a Hullám rajta is túlnő.

Fontos, talán mai szemmel a legfontosabb annak a milliőnek a leírása, amelyben megfogan a mozgalom. Csupa lézengő, szabadjára engedett, céltalan kamasz - az életük teljesen értelmetlen és nincs benne semmi érték. Igazán egyikük sem boldogok, füveznek, piálnak, verekszenek. Olyanok, mint a ketrecbe zárt állatok. Mind jó körülmények között élnek, a szüleiktől mindent megkapnak, leszámítva a figyelmet, az értékeket és a törődést. Remek jelenet, amikor az egyik lány elmondja az anyjának, hogy 10 - 12 éves öccse dohányzik, és talán szólni kéne, hogy ne tegye. Az anya, akit jobban leköt a férje és szexuális életük, mely nyitott könyv a gyerekek előtt is, csak annyit mond, a gyerek találja meg maga a saját korlátait. Tipikus hozzáállás! Kényelmetlen lenne nemet mondani a kölyöknek, inkább azt hazudjuk, az elveink miatt nem lépünk közbe. Pedig az mégcsak nem is elvek kérdése, hogy egy 10 éves gyerek cigizzék-e, evidencia, hogy ne! A nevelésben nincs helye a demokráciának. Főleg, hogy ez nem is az, hanem csak a nemtörödömség megideologizálása.

A filmben ábrázolt dolgok fájóan aktuálisak. A mai, nyugati típusú társadalom meglehetősen szétzilált állapotban van. A film azt mutatja meg, mennyire helytelen és veszélyes, ha az emberek nem tudnak orientálódni, ha a társadalom csak a politika absztrakt szakszava, és nem valós közösségek összessége. A fordulópont ugyanis az, amikor Wenger tanár úr elmagyarázza a közösség erejét. Állítása szerint az autokrácia hármas alapja: a fegyelem, a közösség és a tettek. Bár a fegyelem is sokaknak tetszik (egyszerű a világ, ha megmondják föntről, mit kell csinálni), de a Hullám akkor kel életre, amikor a diákok rájönnek, milyen jó érzés valahova tartozni. A tettek erejét már nem is kell magyarázni, innentől magától működik a gépezet.

Láttuk, hogy komplett iskolai osztályokat hoznak el a filmre, mely többé - kevésbé az ő nyelvükön magyarázza el ezeket a fontos kérdéseket. Bár néhol talán nem túl hiteles az, ahogyan a diákok viselkednek, beszélnek. És azt is gondolom, nem árt a filmet némi történelmi ismerettel megtámogatni, ettől függetlenül jó ötlet ez a csoportos filmnézés. A történelemről lényegesen többet tanít, mint a saját magától meghatódott Honfoglalás (amire az én generációm volt kivezényelve) vagy az érthetetlen, vontatott Hídember.

Értékelés: 9/10

(A filmről, ill. annak háterréről olvasható a német nyelvű blogomon is egy írás. Szóval a téma iránt érdeklődők kattintsanak ide:  http://ilonaspricht.blog.de/2008/10/21/leben-film-geschichte-gesellschaft-diewelle-4907194 )