2019. február 14. 23:46 - Reckl_Amál

A tízmillió forradalmár országa

fotelforr.JPGAmilyen hülye a világ, könnyen előfordulhat, hogy az áldozathibáztatás olimpiai sportág lesz. Nekünk, magyaroknak ez nagyon jól jönne, mert óriási esélyekkel indulnánk rajta. Nem tud a kormány olyan csoportot kiszemelni a soron következő vegzatúrára, amelyikre ne ugrana rá a sok nagyokos fotelforradalmár.

Most éppen a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és kutatói kapják meg a magukét. Putyini mintára zúznák szét éppen a magyar tudományos élet fellegvárát, több száz tudós életművét nulláznák le és biztosan el is űzik a legjobb képességűek nagy részét országból - mindezt alpári, kicsinyes stílusban. De a kiváló magyar kommentelő most is csak dörzsöli a mancsát, miszerint megérdemelte a sok szánalmas csicska, hiszen ők se tüntettek, amikor a rendőrök, az ápolónők, a hajléktalanok, a kormányhivatalnokok vagy a rabszolgatörvény által sújtottak voltak az utcán.

Ami egyébként igaz. Az más kérdés, hogy ezeken a tüntetéseken sosem volt jelen a teljes szakma. Mindig csak párezer ember állt ki önmagáért, sosem voltak annyian a közvetlenül érintettek, hogy az bármilyen fejfájást okozott volna a kormánynak. Éppen ezért nem fair éppen akadémikusokon és tudósokon elverni most a port. Pláne úgy, hogy a túlóratörvény kapcsán nyolcvan író nyílt levelet fogalmazott meg, de őket is lehurrogták mondván, azt se tudják, mi a munka; különben is, honnan vennénk észre, ha egy író sztrájkolna?

Ezek a nagyon frappáns, nagyon vagány, nagyon menő emberek nem csupán nem szolidárisak senkivel sem, hanem alapvetően hiányzik belőlük a legkisebb empátia is. Én nem vagyok benne a tudományos élet belső köreiben, ezért az átalakítást szakmailag meg sem kísérlem értékelni. De nem hiszem, hogy egy labor, egy virágbolt vagy éppen egy kormányhivatal munkatársai között akkora különbség lenne ebben a helyzetben. Emberek egzisztenciája és jövője (múltja!) forog most kockán, természetes, ha tiltakoznak ez ellen. Ha valahol jelentős változtatásra készülnek, azt csak körültekintő tervezés és világos menetrend szerint lehet végrehajtani. A kormánytól viszont ez a fajta módszeresség idegen. Ez pedig bizonytalanságot, és persze ellenállást vált ki olyan békés, csendes csoportokból is, mint a kutatók.

A lekezelő stílus, amellyel ezeket a nagy tudású, és éppen ezért tiszteletreméltó embereket minősítgetik, semmiben sem különbözik szellemiségében a kormányzat tudományos komisszárjaként eljáró Palkovics László miniszterétől. Pedig most én azokat bírálom, akik elvileg az akadémiai függetlenség pártján állva kicsinylik le a kutatók tiltakozásait. Nekem kifejezetten tetszik az az elegancia, amellyel nemcsak az érdekek szintjén, hanem a erkölcsileg is ellenszegülnek a hatalmi gőgnek. Tetszik, hogy úriemberek és -asszonyok maradnak akkor is, amikor a tudományos munkásságukat, sőt, a létezésüket kérdőjelezik meg. Természetesen tisztában vannak azzal, hogy sok jót nem várhatnak a továbbiakban sem, de egyáltalán nem a gyengeség jele, ha a méltóságukat megőrizve a bizalmukat fejezik ki a kompromisszum iránt.

Nem az Akadémia dolga, hogy leváltsa a kormányt. Erre csak a pártok, de sokkal inkább a választóik képesek. Illetve lennének képesek, de nem voltak azok tavaly áprilisban. Folyton mástól - szakszervezettől, újságírótól, akadémikustól - várni, hogy majd ő akkorát tüntet, hogy a kormány végül meghátrál, sőt, lemond, nem csak butaság, hanem tisztességtelen is. Huszon éve se azt mondták, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Mások.

 

32 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr4114626116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2019.02.15. 06:36:16

Nagyon igaz! Sajnos ez a rendszer a legrosszabbat hozza ki mindenkiből, most látjuk igazán, hogy mennyire igaz az a vicc a pokolról és a fortyogó üstből kimászni próbáló nemzetekről.

Ez a fajta hozzáállás a "survivor's guilt" ellentéte: azok hőzöngenek most, akiket éppen nem macerál a kormány, és így örülnek bőrük pillanatnyi sértetlenségének. Csak tudják, hogy bármikor sor kerülhet rájuk, így azt hiszik, ha az áldozatokat tapossák, akkor ők megúszhatják. De hiába.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.02.15. 12:09:01

Csak a ballib törzsgárda megy tüntizni, a nép elégedett, ennyi az egész.

2019.02.15. 12:29:44

Alapvetően az a helyzet, hogy csak az agyatlan birka ballibek és a nácik akarnak kormányváltást, a tömeg, a nép nem.

Visceroid 2019.02.15. 12:42:49

Hehe, bezzeg 2006-ban ott volt mindenki.

Willkommenskultur 2019.02.15. 12:44:52

"Most éppen a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és kutatói kapják meg a magukét."

Valojaban az ott bujkalo marxistak vesztik el a garantalt penznyulasi lehetoseget, ami nekik rossz, mindenki masnak jo.

Hajra magyarok!

Willkommenskultur 2019.02.15. 12:45:58

@KZsoci: Nem, csak a lippsik tudjak, hogy elobb-utobb sor kerul rajuk, de ennek a tobbseg orul.

Luighi 2019.02.15. 12:49:57

A teszetosza lúzerek menjenek a 3.14-csába, aki tehetséges az úgyis viszi valamire. Csak fejpénzt osztani (nem is keveset!) f*szság!

Kivlov 2019.02.15. 13:32:03

Mint ahogy a boldogulását is mástól (az Állam segítségétől) várja a magyar.
Meg az egyén esetleges sanyarú helyzetéért is mindig más a hibás. Óvodás nemzet...

Péter51 2019.02.15. 14:44:55

Jaj de nehéz lehet ma egy ellenzékinek.
Amikor kilenc országos választást bukik el egymásután és még mindig bociszemekkel néz.Kárhoztatja a népet.Nem jön rá,hogy az ő oldala által ajánlott emberek annyira lejáratódtak,hogy átlagos magyar sok mindent elnéz OV-nak,mert látja az alternatíva teljes hiányát ill.azt,hogy az összes vádpontot kormányon ők is elkövették.
Négyes metró csúcskorrupció,Toto kutya Putyinnak,2006-os rendőri erőszak megvan?
Tisztelt blogíró,maga vagy vak/szemellenzős,vagy csak buta.

nemecsekerno_007 2019.02.15. 14:48:57

Ezt úgy hívják, hogy burok amiben itt sokan vannak/voltak eddig, ahogy az MTA is. Ha ezen lyukat üt valami akkor az kellemetlen. Eleve fura, hogy a rendes tagok pénzt kapnak, normális országban nem inkább tagdíjat kéne fizetni?!

m.t. 2019.02.15. 15:17:02

@valaki nagyon más:
Nono! Ne ballibezd a birkat, megsertodik :)

m.t. 2019.02.15. 15:18:39

@nemecsekerno_007:
Jaja, normalis orszagban az emberek nem fizetest kapnak a munkajukert hanem ok fizetnek.

2019.02.15. 15:39:37

10 millio forradalmar lopikulat. 2,5 millio "forradalmar" az maximum. Azok az ellenzeki szavazok akik amugy is az allamtol varnak a joletet nem a sajat munkajuktol. 3 millio boldog. Masik 3 millionak mind1 el van mint hal a vizben. 1.5 millio meg kiskoru. A valasztasi eredmenyek alapjan...

nemecsekerno_007 2019.02.15. 15:44:42

@m.t.: CaprainG szépen leírta a lényeget, olvasgasd! :)))
A vagyonkezelős alapítváni finanszírozós módszer jó lehet az MTA-nál is, amit most tesztelnak majd a Corvinuson.

jandera 2019.02.15. 16:00:40

AZ MTA vagy 4 évig ingyen ( lásd: nem tett érte semmit ) fizetett havi 800 000.- et Palkovicsnak. Saját maga tapasztalta, hogy az MTA a komcsik kifizető helye.

DFK 2019.02.15. 16:07:45

Hát igen, a világhírű MTA, mármint idehaza világhírű.

enrikokaruszo 2019.02.15. 16:34:37

engem érdekelne, kik, kinek a munkásságát kérdőjelezték meg
konkrétan, név szerint
köszönöm

nyerafidesz 2019.02.15. 16:42:21

De hát kint volt tüntikézni az összes olyan honfitársunk, aki le akarja váltani a kormányt!

eloi 2019.02.15. 16:57:28

Gondolom, a szarvasi gyár dolgozói is szívesen tüntetnének azért, hogy nem szűnjön meg a gyár és legyen munkájuk, jövedelmük. Ahogy mindazok, akiknek valaha megszűnt a melóhelyük, vagy csak átalakult, mert a változás mindig stresszel jár.
Külön tanítják a változásmenedzsment módszereket. Amiket persze a legtöbbször nem lehet "rendesen" végigcsinálni. Egy kormánynak sincsen x az n-ediken ideje arra, hogy valamit megváltoztasson. Vagy csinálja vagy nem.
Igaz, el lehet játszani, hogy egyeztetnek, szakértői anyagokért fizetnek milliókat..., aztán megcsinálják pontosan azt, amit eleve akartak. Csak így jobban néz(ne) ki.

Most ráadásul nem is elbocsátásokról van szó, hanem egy új struktúráról. A gazdának meg joga van ahhoz, hogy ezen változtasson!!!
Ugyanis az államnak van MTA-ja, nem az MTA-nak állama!

Az a jogos elvárás, hogy az új struktúra LEGYEN JOBB, hatékonyabb, mint a régi!
Ez meg majd elválik.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2019.02.15. 17:14:21

HOGY ÖRÜLNEK MÁR A HAT ELEMIS FIDESZES PROLIK HOGY MOST JÓL MEGMONDHATJÁK AZ ÉRTELMISÉGNEK HOGY RÁJUK SEMMI SZÜKSÉG!

Minden frusztrációjukat kiadják, hogy az a nyomorult értelmiségi dupla annyit keres mint ő, de most végre jön az Orbán führerük és leszámol velük. Remélhetőleg még az MTA könyveit is elégeti nehogy ebben az országban újra kicsírázhosson még egyszer a tudomány és szellem.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2019.02.15. 17:15:10

Köszönöm, hogy ezt leírtad. Azért is lehangoló ez az anyázás, mert sok akadémiai dolgozó magánemberként megteszi azt, amit tud. Ne felejtsük el, hogy az MTA intézményei testületileg nem nyilvánít*hat*nak ki aktuálpolitikai véleményt, és hát az Akadémiai szférában is többféle ember dolgozik, még akkor is, ha az átlagosnál többeket zavar a NER ténykedése.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2019.02.15. 17:22:56

@eloi:

"A gazdának meg joga van ahhoz, hogy ezen változtasson!!! "

Ami most folyik, az csak az
- Alkotmányt
- az Akadémiai törvényt
- és a Költségvetési törvényt
sérti.
Ezeket leszámítva tényleg joga van hozzá.

"Gondolom, a szarvasi gyár dolgozói is szívesen tüntetnének azért, hogy nem szűnjön meg a gyár és legyen munkájuk, jövedelmük."
Annyiban sántít a hasonlat, hogy egy kutató, mondjuk reál területen - legalábbis az életpályája első kétharmadában - nagyjából a szakképzettségének megfelelő fizetésének a harmadáért dolgozik. Ezért cserében a viszonylagos biztonság és kutatói szabadság az, amit kap. Nagyjából ez az egyetlen ok, ami miatt ma Magyarországon világszínvonalú kutatások folynak.

"Most ráadásul nem is elbocsátásokról van szó, hanem egy új struktúráról."
Vagy nem tudod, mi zajlik, vagy nem mondasz igazat. Jelenleg rombolás folyik.
Az akadémiai intézmények alapellátását vonták meg visszamenőleg, *évente* pályázniuk kell villanyszámlára meg dolgozói fizetésre úgy, hogy közben sok intézménynet törvényben előírt sokéves kötelezettségvállalásai vannak. Ez a rendszer teljesen ellehetleníti a sikeres működést.

teleorman 2019.02.15. 17:28:19

@: "Ugyanis az államnak van MTA-ja, nem az MTA-nak állama!"

Nos, ez csak a kommunisták (nem NER-esek, az igaziak) miatt van így. Az Akadémia 1949-ig saját, jelentős vagyonnal rendelkezett, melynek forrása jellemzően közadakozás ill. hagyatékozás volt. Ebből finanszírozta tevékenységét. A kommunisták ezt a vagyont elvették, és elkezdték - lényegében - költségvetési intézményként finanszírozni, emellett szovjet mintára hozzárendeltek kutatóintézeteket.

A rendszerváltás után lett volna lehetőség a vagyon visszaszolgáltatására és a régi struktúra visszaállítására. Ez persze ez nem történt meg, mint ahogyan a reprivatizáció is elmaradt, úgy általában.

Ezért tudják ma az MTA-t mindenféle Palkovicsok csuklóztatni.

Mindenesetre nem olyan egyértelmű, hogy az "államé az Akadémia".

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2019.02.15. 17:34:23

@teleorman:

Az Akadémia függetlenségét az Alaptörvény és az Akadémiai törvény, a finanszírozást ezek fényében a 2019-re szóló költségvetési törvény előírja
Azért tudják a palkovicsok az akadémiát csuklóztatni, mert ma Magyarországon a kormány megteheti, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a sajátmaga által megalkotott törvényeket.

Ezen semmilyen akadémiai struktúra nem segítene.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2019.02.15. 17:38:29

@teleorman: Egyébként tévedsz, az Akadémiának a tulajdonában elég jelentős vagyon van, ezeket nem vették el, sőt, az intézményhálózat pont a kommunisták alatt jött létre (ez az, amire palkovicsék a "80 éve változatlan" dumával utalnak, ami persze nettó hazugság), ez sem állami tulajdon.

A vagyon viszont arra biztosan nem alkalmas, hogy a folyó kutatásokat finanszírozza, ez állami feladat, ahogy a világon kb. mindenhol.

teleorman 2019.02.15. 20:25:18

@Comandante en Jefe: jaj, ne legyünk már ennyire kis naivak, nem egy leányóvodában vagyunk elvégre... még hogy Akadémiai törvény meg ilyen törvény meg olyan törvény... mennyi ideig tart átírni ezeket a biorobot Országgyűlésben? 24 óra? 48 óra?

Nyilvánvaló, hogy az Akadémiának akár a visszaadott saját vagyona sem lenne elég semmilyen komoly kutatási tevékenységre. Ám mégis más pozícióban lenne az intézmény a kutatóhálózat jövőjéről folytatott megbeszéléseken, mint most, amikor még a vezető tisztségviselők javadalmazását is - végső soron - Palkovics, illetve a felbujtói fizetik. Megalázó...

Egy normális rendszerben nem lenne vitatható, hogy a társadalomtudományi kutatások jobb helyen vannak egy független intézményban vagy alatt, mint a kormánynál. A kormánypropagandának megvannak a maga "műhelyei", ezeket nem lenne szabad összekeverni a tudományosokkal.

Ám a többi, főleg műszaki kutatásoknál már bonyolultabb az ábra.

Ranó Matyi 2019.02.15. 21:08:04

@MAXVAL bircaman közíró: a nép. A nép a fidesz szavazó lenne?

Willkommenskultur 2019.02.15. 23:49:47

@Comandante en Jefe: "Ami most folyik, az csak az
- Alkotmányt
- az Akadémiai törvényt
- és a Költségvetési törvényt
sérti.
Ezeket leszámítva tényleg joga van hozzá. "

Ki szerint? Ugyis olyan torvenyeket gyartanak, amilyeneket akarnak. Nem kell a szar duma.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2019.02.16. 07:53:52

@Willkommenskultur:

Ezzel arra válaszoltam, hogy "a gazdának joga van". A jogszerűség meglehetősen újszerű értelmezése, hogy alkotmányt és legalább két másik törvényt sért valami...

Amúgy nem kérdés, amit írsz, most pontosan ez fog következni.
Így is visszamenőleges lesz, meg arra sem számítok, hogy alkotmányhoz hozzányúlnak - aztán lehet menni a poltpéterhez meg az AB-re panaszra, mindegy.

A lényeg viszont, hogy legalább módosítaniuk kell. Legalábbis úgy tűnik, az Akadémia nem asszisztál a saját jogellenes szétveréséhez.

2019.02.25. 16:52:18

Nem az a fő gond, hogy nem szólaltak meg másokat érintő ügyekben. Hanem az, hogy sokan közülük évekkel ezelőtt még kimondottan tolták a Fidesz szekerét, és most sem az elvek miatt fordulnak szembe, hanem a saját bőrüket féltik. De ez nem általános, nem vonatkozik mindenkire, de pl. a Professzorok Batthyány Körére mindenképpen. Ezzel együtt azt mondom,

2019.02.25. 16:53:30

Ezzel együtt azt mondom, hogy bárkit támogatni kell, aki szembefordul a Fidesszel, csak utólag azért ne tekintsük majd hősnek őket.
süti beállítások módosítása