2013. szeptember 02. 16:21 - Reckl_Amál

Az ilyen kezdet könnyű

Az újonnan látható és már előre is rettegett hírű Hír 24, Bárdos András és Baló György napi híradója a Story4-en rögtön az első adásban két nagy pillanattal indult. Ami elég szép teljesítmény.

A Hír 24-ről jobboldali (sajtó)körökben illik azt gondolni, hogy a gaz, erkölcstelen, néprontó balliberális sajtó egyesült erejének pörölye. Csak azért jött létre, hogy aljas módon dezinformálja a zembereket, és azokban így megszületik a kétely, talán nem teljesen igaz, amit az MTVA kiváló hírműsoraiban hall.

Érthető. Én is tartanék a sok vonalas, legfeljebb közepes tehetségű, kontraszelektált, közszolgálatis nímand helyében, ha olyan valódi nagyágyúk tűnnek föl a színen újra, mint Bárdos és Baló. Olyan kellemes kisebb nevek társaságában, mint a külpolitikai szerkesztőként feltűnő Bakos Piroska.

Hogy a műsor mennyire lesz gördülékeny és érdekes, arra még várni kell. Egy adás alapján egy ilyen gyakori, az aktuálitásokon alapuló műsorról nehéz lenne meghozni a verdiktet. Talán csak annyit: jó lesz, jó lehet ez, nézni fogom.

De két momentumot máris meg kell ragadni, mert ezek rögtön gondolkodásra serkentettek. Ez pedig olyan erény, amelyet magyar hírműsortól az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem is nagyon várunk.

Mindkét téma lerágott csont, már többet hallottunk róluk, mint amennyit szerettünk volna. Ez különösen emeli annak értékét, hogy érdemes volt mélyebben elgondolkodni rajtuk.

Az első szegény Bándy Kata gyilkosának büntetetőperével volt kapcsolatos. Behívták Turi Péter ügyvédet, aki szinte csak az ítélethozatalra vette át az ügyet. A lényeg: Péntek László nem tényleges életfogytiglani büntetést kapott, hanem "csak" negyven évet. Turi arra hivatkozott - és ezt a vesztett, de mindenképpen nagyon híres ügyet arra használta, elmondja - hogy a TÉSZ kínzásnak minősül, ezért az Európai Unióban tilos. Turi ennek nagy szószólója egyébként.

Bárdos föltette a bulvárosan demagóg kérdését: tudja-e az ügyvéd, hogy alig van olyan, aki... És ekkor Turi közbevágott: ...aki ne halálbüntetést akart volna a Bándy-gyilkosság elkövetőjének. Ekkor Bárdos ereiben megfagyott a vér. Ő ugyanis a tényleges életfogytiglanira gondolt, de az ügyvéd - aki ismét élt az ügy keltette indulatokkal - szándékosan provokált.
A megdöbbent Bárdos a zavart egy szokásos internetes szavazással akarta eloszlatni. De az ügyvéd vérszemet kapva még hozzátette, ha ezek a szavazások jelentenek valamit, akkor nincs szükség bíróságokra sem, a nép majd megszavazza, ki bűnös és ki nem.

Ritka az ilyen őszinte megnyilatkozás. Sajnáltam is volna Bárdost, ha nem imponált volna sokkal jobban az ügyvéd kissé bárdolatlan viselkedése. Mindenki szimpatikus, aki nem olcsó népszerűségre hajt. És nem azért, mert ezért a primitív, brutális gyilkosért fájna a szívem. Hanem azért, amit az ügyvéd a szavazgatásról mondott: vannak dolgok, amiket nem kellene a közvéleményre bízni.

A másik fontos riportot az Alföldi-féle István, a király körüli bonyodalmaknak szentelték. Kiváló összeállítás volt! Kezdésnek azokat a nagy egyszerű (hogy szépen fogalmazzak) tüntetőket kérdezték, akik a budapesti bemutató előtt nemtetszésüket fejezték ki... Hogy pontosan mi ellen, az nem derült ki. Az egyik IQ-bajnok még azt is bevallotta, nem látta a darabot, de mivel a Barikád leírta, hogy Fúj!, hát itt van. Jó volt látni, hogy nemcsak a Célpont stábja képes egy-egy tömegrendezvényen megtalálni a nevetségesen hülye résztvevőket.

De nem ezért írok a műsorról, noha a későbbiekben is szívesen veszem az ilyen riportokat. A nagy pillanat a színházban felvett Szörényi-interjú hozta el.

Nem titok, hogy Szörényi Levente a rendszerváltás után konzervatívként exponálta magát. Ahogy az sem, a jelenlegi magát szintén konzervatívnak aposztrofáló kormány kultúrpolitikája megfeküdte a gyomrát. Szörényi az új István, a királyról megjegyezte, ami mindenkinek feltűnt: az ének komoly kívánnivalókat hagyott maga után. A többi ízlés kérdése, de a darab szerzőjének nincs vele komolyabb baja.

Szörényinek nyilvánvalóan nem Alföldi Róbert a kedvenc rendezője. De még kevésbé szimpatizál azokkal a bunkókkal, akik kint buziztak, zsidóztak, és a darab ellen tüntettek. Egy olyan darab ellen, amelyet többségük nem is látott. Azon kívül semmit sem tudtak az egészről, hogy ez az Alföldi nekik a sátán megtestesülése. Bár őt sem látták még sosem. (Vagy talán épp Luciferként látták csak imádott, ám általuk nem látogatott Nemzeti Színházuk bemutatóján. Persze a tévében. Ami ilyen szellemi képességű embereknél magyarázhatja ez az összetévesztést.)

Szörényi tényleg konzervatív, mondhatjuk úgy is, egy régi vágású úr, akinek belefér, hogy csak nevessen azon, ha őt, a darab szerzőjét, kritizálja a beetetett tömeg, amiért nem kívánta azonnal Alföldi Róbert levágott fejét ezüsttálcán.

A kemény mondat azonban csak ezután jön. Szörényi azt mesélte, hogy még ma is beatzenésznek tartja magát. Viszont amikor zenélni kezdett, a közönség "befogadóbb" volt, mint most. Ha valakinek nem lenne világos, a hatvanas évek Magyarországáról beszélt...

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr645489279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KZsoci 2013.09.02. 19:05:03

Szerintem is jó volt. Valahogy megnyugtató volt, hogy hátha van akár kereskedelmi igény is egy normális híradóra.

Nehéz elképzelni a mai Magyarországon, hogy a normalitásnak lenne piaca (ezt nem csak a kormányra, az ellenzékre is értem) - ez lehetne a rég várt tavasz első fecskéje. A nagypolitika már nem fog változni, kevés az idő a választásokig, de sokat számítana, ha legalább a légkör egy kicsit enyhülne.

brazileiro 2013.09.03. 21:07:43

@KZsoci:

Azért némileg ironikus, hogy a normális híradóra vonatkozó kereskedelmi igényről beszélsz, miközben a poszt két botránytémáról szól, az egyik egy borzongató bűncselekmény. Tényleg ez a normalitás? Mert ha igen, ez ömlik a két kertévéből is. Nem mondhatod, hogy a Bándy-ügy nem volt vezető anyag a két kertévé híradójában, és hogy Alföldivel ne foglalkozott volna eleget az RTL.

Amúgy az ügyvédet TUZA Péternek hívják, viszonylag ismert, ő volt E. Zsanett és Tasnádi ügyvédje is. És valóban zsebre rakta Bárdost,aki meghökkentően gyorsan menekült az interjúból.

brazileiro 2013.09.03. 21:09:59

Bocsánat, nem tudom, hogy sikerült egyetlen másodperc alatt 15-ször elküldeni ugyanazt a kommentet.

Ennyire villámkezű nem vagyok... A bloggazda, ha ráér töröljön 14-et.

Kösz, pls.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2013.09.03. 21:34:20

@brazileiro:
Az ügyvéd nevét javítom, köszönöm. Elvileg tudom... :S

(Villámkéz ide vagy oda, inkább a blog.hu-ra gyanakszom... :) )

Szúrófény 2014.07.13. 13:28:49

Legalább a felvilágosodás, elérhetne hozzánk végre! A sidó nem más, mint egy barbarisztikus és kegyetlen élősdi más népek nyakán. A legnagyobb ellensége minden fejlődésnek, visszakövetelője minden rothadásnak. Egyetlen egy erő tartja össze őket: a mások iránti olthatatlan gyűlölete, a befogadó nemzetek nagylelkűsége ellenére!— Voltaire
Megteremtették az antiszemitizmust, mint védő tabut. Ez a tabu jól bevált arra, hogy minden kritikát, minden jogos emberi felháborodást torkon fojtsanak vele! Szabó Dezső!
süti beállítások módosítása