Kirúgtak nagyjából hatszáz embert a közszolgálati médiából. Sokan azt gyanítják, a költséghatékonyság álcája alatt politikai tisztogatás folyik.

Mára hirdették meg azt a tüntetést, amely útján tiltakoznak az érintettek és szimpatizánsaik (ill. a kirúgók utálói; a barátaink az ellenségeink ellenségei, ugyebár). Kb. százan mentek el az eseményre. Pár újságíró mellett feltűnt Szanyi Tibor és a rendvédelmisek néhány képviselője is. (L. a fenti Voltaire-mondást.)

Ezt azért talán még Rákay főintendáns úr sem tekintené elsöprő tömegnek (még, ha megfizetnék sem). Mondhatni, a közszolgálati tévék saját halottaira a kutya sem kíváncsi.

Persze ezt csak a hőség fokozta legyintős cinizmus mondatja velem. Valójában más okok is lehetnek a háttérben.

A szervezők azt mondják, sokan félelemből nem jöttek el. Akit már kirúgtak - 600 emberből Szanyistól, szakszervezetistől százan jelentek meg - fél, hogy nem kap majd végkielégítést.
Aki még bent van, az meg fél, ha a Híradóban feltűnik a képe a tüntetők tömegében, ne adj' Isten azt mutatják, hogy köszön Szanyinak, akkor a következő hatszázat már nem éli túl.
Állítólag ősszel is lesz egy forduló. Ami azért kellemes, ha arra gondolunk, hogy most ABC-s sorrendben mindenkivel elbeszélgettek, és így közölték a felmondást az első kör áldozataival. Akiket most nem küldtek el, az csak időt nyert, életet nem biztos. Finom lehet olyan helyen dolgozni, ahol két-három havonta életveszélyes rapportokra kell járni.

A hangulat pillanatképe az, ha megfordul az emberek fejében, hogy nem mertek eljönni a kollégák. Mert, hogy a még-bentlévők óvatosak, megértem. Azért az elég naiv elképzelés lenne, hogy az ember nyugodtan tüntethet a munkaadója ellen, és ez egy cseppnyi rossz vért sem szül.
Persze jó lenne csupa lelkiismeretes grállovag között élni, a történet éppenséggel nagyon is anyagias, merthogy hatszáz egzisztenciáról szól.
Különösen most, amikor még szinte meleg, olyan friss a sötétben bújkáló munkanélkülieket végre megregulázó, új szabályozás. Kilencven napot lehet lébecolni, aztán épülhet az autobahn, immáron ez a módi.

Apropó lébecolók! Azért abba érdekes belegondolni, hogy még az sem ment el erre a demonstrációra, akinek elvileg már mindegy, mert a közszolgálatis karrierjének vége. Előfordulhat ugyanis, hogy nem kap végkielégítést. Holott az nem szabadna, hogy az egykori dolgozó kirúgás utáni magaviseletétől (amely ráadásul semmilyen törvénybe nem ütközik, sőt demokratikus alapjog) függjön. A végkielégítés ugyanis az elvégzett munka elismerése, a kölcsönös lojalitás gesztusa. És egyelőre bizonyos esetekben még jár.
Persze nem vagyok bejáratos az m1 meg a Kossuth Rádió folyósóira, nem tudom, mennyire ijesztgetik csupán ezzel egymást a (volt) kollégák, mennyire valós ez a fenyegetettség. Mindenesetre a levegőben van, és ez éppen elég.
A Fidesz nagy, jogi truvája, a visszamenőleges hatály él és virul, de mindenekelőtt működik.

Ugyanis bőven elképzelhető, hogy csak egy kissé paranoiásak, akik ezzel magyarázzák az érdektelenséget rendezvényük miatt. Lehet, hogy nem mindenki érzi a politikai indokokat elküldése hátterében. Talán nem mindenki érezte küldetésnek, nemzeti ügynek, hogy pont ő a közszolgálati televízió vagy rádió munkatársa. Vagy egyszerűen csak nem akarnak politizálni.

Szóval talán el van túlozva kissé a rettegés. Ami nem jó, mert a legkevésbé hisztériára van szükség jelenleg.

Ennél csak az a nagyobb baj, hogy teljesen elképzelhető, komolyan megfélemlítették ezeken a kirúgós villámrandikon a munkavállalókat.

Akárhogy is, a mai tüntetés befulladt, az érdeklődés hiánya pedig súlytalannak és erőtlennek mutatta ezt a szolidaritási mozgalmat. A következőn talán ennyien sem lesznek. Az ellenvélemény elhalkul. Akár volt fenyegetés, akár csak elképzelték.