Régebbi sztorit mesélek, azért vált pont mostanra aktuálissá, mert holnap újabb, legfontosabb etapja indul a kertépítésnek. Bár már ültettünk pár fát, és az előkert is ragyog, a kert nagyrészt még üres vászon, és még akármi történhet vele.

Elképzelések persze vannak. A család mérnöke rajzolt nekem egy alaprajzot, én pedig filctollal bejelöltem, hol mi legyen.

Holnap beszerezzük az alapkellékeket. Például új slagot veszünk. Szegény kertünk annyira az ebek harmincadjára volt hagyva az utóbbi években, hogy az öntözés megszűnt. Évek óta nem működött a kerti csap sem.

Amikor ősszel két segítőnk - két lokális szuperhős amúgy, Félmeztelenember (mert mindig félmeztelenül van) és Atom Anti (az iskolában ez volt a gúnyneve) - szisztematikusan letarolta a területet, sok felesleges növénytől égetéssel szabadultak meg. De ha valaki a kertben tüzet gyújt, vízről is gondoskodni kell. (A nagy avartüzet túl jól sikerültek: még napokkal később is puffogó minivulkánok eregettek égésterméket a légtérbe fehér füst formájában. Izzott a galagonya.)

A csap adta magát. Alkalmi kertészeink pedig nem tudták, hogy épp nem üzemel. Valahogy mégis jött belőle a víz. Ezt anyukám így konstatálta:

- Atom Anti vizet fakasztott!