Nagy sírás-rívás meg fogak csikorgatása mehet most az Egyesült Államok Külügyminisztériumában! A Wikileaks azóta offline honlap számos nem publikus külügyi iratot jelentetett meg. Nem (?) azért voltak ezek bizalmasak, mert primér államtitkokat rejtettek, hanem mert szóhasználtuk, sommás megállapításaik enyhén szólva is aláásták az amerikai diplomáciát.

Sőt, ha belegondolok, magát a diplomácia "műfaját" tették taccsra. Hiszen mi a diplomácia lényege? Hogy minden körülmények között civilizáltak maradunk a velünk szembenállókkal. Még akkor is, ha az emberi természethez közelebb áll, hogy az érzelmeinknek megfelelően reagálunk, a diplomatikus modor nem engedi, hogy mindig teret engedjünk a érzéseinknek. Ennek fontosságát már az ókorban is fölismerték, és valószínűleg az rejlik mögötte, hogy a követek nem csak saját dolgukat intézték, hanem egyúttal egy ügyet, egy csoportosulást vagy akár egy országot képviseltek. Nemcsak a saját nevükben beszéltek, hanem mindazokéban, akik a követséggel megbízták. Ez egyébként a másik félre is igaz. Az ügynek ártottak volna, ha hagyják, hogy pillanatnyi benyomásaikat azonnal szabadon kifejezzék. Továbbá a kivárás taktikája szintén ősi diplomáciai fortély: nem csupán kultúremberként akar a követ viselkedni, de gondolkodási időt is akar nyerni azáltal, hogy nem mutatja ki, mit gondol.

Az amerikai jelentéseket nem a külvilágnak szánták. Ugyan diplomaták, ill. külügyi tisztviselők készítették ezeket a dokumentumokat, mégsem tekinthetők semmiképp sem Amerika hivatalos álláspontjának.

Az iratok ugyanis azért bizalmasak, mert bizalmaskodók. Ezeket nem hideg álarc mögé bújó szakemberek írták, hanem emberek, akik a maguk nem túl elegáns, nem túl profi módján valós és igen plakatív információkat osztottak meg a világ urairól.

Ezek egytől egyig elég viccesek. Sarkozy elnök Napoleon reinkarnációja például. Merkel "teflonból" van, mert minden lepereg róla. Kadhafit meg mindenhova elkíséri dús domborulatokkal megáldott ápolónője.

A legjobb hasonlat az oroszokat érte: a szerző szerint Putyin és Medvegyev olyan, mint Batman és Robin. Ők ezt zokon is vették, holott akár hízelgőnek is tekinthetnék. Batman az egyik leghatékonyabb, legigazságosabb és legintelligensebb szuperhős. Robin pedig az egyik legirigylésreméltóbb sidekick: okos, tanulékony, bátor és ügyes. Nem titok, hogy Medvegyev  Putyin tanítványa és követője. De ha mindez nem volna elég: Robin a VÖRÖSbegy.

Az argentin elnök felesége sokkal rosszabbul járt. Neki a mentális egészségét kérdőjelezték meg az amerikai külügyérek, és még Hillary Clinton is ellenjegyezte a dolgot.

A viccet félretéve ennek a felelőtlen(?) közlésnek a következményeit még csak pedzegetik. Talán Angela Merkel nem lő tüzes nyílvesszőket az amerikai nagykövetre, de számos kiszámíthatatlanabb politikus - köztük kevésbé baráti országok vezetői is - nyílt támadásnak veheti ezeket a külügyi bonmot-kat. A már említett Putyin is hamar elvesztett hidegvérét, és a régi kgb-s reflexnek megfelelően visszaszólt Amerikának: az ő országában tudnak titkot tartani, és egyébként is törődjenek a saját dolgukkal!

De akik nyíltan nem is szállnak be ebbe a szópárbajba, szintén megjegyzik maguknak az esetet. Amerika fiai most megerősítették a hírüket: igazi bunkók ők, akik cowboycsizmás lábukat gondolkodás nélkül ráteszik az antik dohányzóasztalra.

A diplomáciát másik funkciója ugyanis az, hogy minél jobb benyomást alakuljon ki a képviselt országról. Ez az eset - melynek önkénytelen főszereplői, akik hiába nem tudták, hogy szavaik nyilvánosságra kerülnek, nagyot vétettek, profihoz nem méltóan viselkedtek - nevetségesnek és bénának mutatja Amerikát. Ezek a hasonlatok, hiába lennének közkeletűek bármilyen privát társalgásban, nem elfogadhatóak semmilyen hivatalos iratban sem. Kiagyalóik fanáziáját és látókörét felszínesnek és komolytalannak festik le ráadásul.

Az USA persze elnézést kérhet, talán Clinton asszony lemondása sem lenne túlzás, de a tüske megmarad. A legtöbb dolgot politikai gesztusokkal azért el lehet simítani.

A diplomácia intézménye mégis menthetetlenül elvesztette presztizse egy részét. Mostantól kezdve ugyanis az az illúzió, hogy a diplomaták elegáns, kifinomult emberek, akik néhanapján még önmagukkal sem tegeződnek, szertefoszlani látszik.