Amikor a vb-nek vége lett, azt írtam, legfeljebb a clásicót, vagyis a Real Madrid - Barcelona meccset fogom megnézni. Mert az európai klubfoci nem köt le. Ez nem jött be végül, mert az egész idei spanyol bajnokságot végignéztem barcelonai szemszögből persze. Köszönhetően egyrészt a hirtelen felszabaduló kapacitásaimnak és a Csöncsön bloggerkolléga unszolásának is.

Ma ott tartunk - és ez egyben egyfajta leleplezés is - hogy focis blogot írunk Csöncsönnel a Nemzeti Sport tövében. Kicsit dicsekszem most: már ott is sikerült bevennünk a címlapot, ami nem rossz egy tornából szinte mindig felmentett embertől, már ami engem illet. Sok mindenről álmodoztam, de hogy egyszer a Nemzeti Sport címlapján leszek, még az én egyébként gazdag képzelőerőmnek is sok lett volna.

A két legjobb spanyol csapat találkozója majdnem akkora foci-esemény, mint egy vb-döntő. És csak azért majdnem, mert évente kétszer is sor kerül rá, míg világbajnokság csak négy évente van. Ezért is hívják el clásicónak. A spanyol foci kritikusai szerint elég lenne csak ezt a két meccset lejátszani, hiszen a többi csapat általában leszakad a két gigász mögött, a bajnokság úgyis kettejük között dől el végül. Ez egyébként idén is így lesz valószínűleg, de úgyis Barca-szurkolók vagyunk, úgyhogy nekünk megfelel ez így is.

Nemcsak a csapatok küzdelme ez, hanem két-két rivális is összecsap. Egyrészt egy régi, szintén klasszikus ellentét: Cristiano Ronaldo és Lionel Messi között. Előbbi a mai foci legellenszenvesebb játékosa, aki ha lehet még tovább fejlesztette a Beckham-féle önimádást. Hiú és öntelt, bár az is igaz, hogy Beckhamnél lényegesen tehetségesebb. Ez utóbbi Messire is igaz, csak ő még ráadásul mentes mindenféle műmájerkedéstől.

A két edző is két különböző karakter. Míg Cé és Leo tiszteli egymást (vagy legalábbis úgy tesz), a Real mestere, Mourinho szokásához híven provokálja az ellenfelet. Csakhogy Pep Guardiolában emberére akadt, mert ő aztán nem teszi meg a balhézós portugálnak azt a szívességet, hogy reagál a verbális ingerlésre.

Ahogy olvasgatom a szakértők véleményét, szinte lehetetlen megmondani, mi lesz a vége. A Real szezonkezdettől nagyon erős. A kezdeti botladozások után, mely elsősorban annak volt köszönhető, hogy a nyáron világbajnokká lett spanyol válogatott gerincét a Barca adta, alig volt idejük pihenni, mostanra régi fényében tündököl a csapat. A Barcelona képes transzban küzdeni, mintha a 11 játékos egy központi idegrendszerrel rendelkezne; a madridiak meg nem riadnak vissza semmitől sem. Nem beszélve arról a paradox sajátosságról, hogy a legjobb focijú országban a játékvezetés néha elég megdöbbentő színvonalú.

A Sport1 alaposan rákészül a játszmára, mert a kezdőrúgás előtt másfél órával már latolgatnak. A legvalószínűbb a Puhl Sándor - Nyilasi Tibor duó Faragó Richard vezényletével. Puhl igazi humorzsák, fejből képes fölmondani a teljes közhelyszótárt. Nagyon örülnénk Bognár Györgynek is, de sajnos az ő szerepeltetése nem túl valószínű.

Sajnos hétfőn rendezik a meccset, mert vasárnap választások vannak Katalóniában, és a két esemény egyszerre túl nagy randalírozási potenciállal bírna. De mint mindennek, ennek is van jó oldala. Emiatt ugyanis kénytelen voltam szabadságot kivenni mára. Estére pedig átjönnek a barátaim - a szokásos vb-csapat - és együtt nézzük, mert a foci közösségi élmény, ugyebár. Általában fönt vagyunk az MSN-en meccsek közben is, de azért a virtuális közösség még nem az igazi.
A szokásos vb-szendvics mellett most sörpereccel is felszerelkeztünk, és ha ilyen "szép" marad az idő, beüzemelem a teafőzőt is.