Igazán gyanakodhattam volna! Amikor a munkahelyemen az új nagyfőnök egy latin-amerikai ember lett, még csak nevetgéltünk azon, hogy a régi igazgatónak Európában nincs párja, ezért kellett ilyen messziről hozni valakit.

Tavasszal Mesterházy Attila nem sokkal azután, hogy kiderült, ő lesz az MSZP bukta hivatalos arca, levágatta Velázquez-re emlékeztető kis szakállát. Hiába volt ez az egyetlen egyéniségre utaló jel a miniszterelnök-jelöltben, a Spanyolországban töltött idő nyomát el kellett tüntetni. Tévesen azt hittük akkor, a törzsszavazó nyugdíjas nénik miatt, akik az ilyen közveszélyes huligánkodást nem nézték jó szemmel.

Még az sem tűnt föl, hogy a vb-t a spanyolok nyerték. (Hát, valójában a katalánok, hiszen a válogatott a Barcelona plusz egy-két fő más spanyolországi csapatokból az idegenlégiósok helyén. De ebből a távolságból nekem mindenki spanyol, aki spanyolul beszél. Katalónián kívül ez egy lényegtelen különbség. Egy ilyen gazdag országban meg igazából hobbi.)

Most meg ezt olvasom az Indexen! Mindenki Matolcsyt szidja, holott csak arról van szó, hogy a spanyolok titokban világuralomra törnek. Mint hajdan, amikor V. Károly birodalmában soha sem ment le a nap. Szép lassan mindenhova beteszik a lábukat. Amikor még a tiszteletre méltó Teddy Bush volt az elnök, az USA bölcsen fel akarta építeni a mexikói falat a berlini példa nyomán. Mert Bush pontosan látta a veszélyt, hogy lassan több latin lover él Amerikában, mint rendes amerikai. De Obama nem véletlenül kapott már hatalomba lépésekor Nobel-díjat. Tudta, mi lesz itt hamarosan a csízió.

Orbán Viktor és csapata véget akar vetni annak a rossz magyar hagyománynak, hogy a világtörténelem nagy áramlatait tutyimutyiságunknak köszönhetően mindig csak késve lovagoljuk meg. Talán nincs is jobb jelzője egy politikai-gazdasági szövetség hanyatlásának, minthogy a magyarok éppen bekerültek. Orbánék már ma akarnak csatlakozni az új világrendhez.

Hiszen mindenünk megvan, ami ehhez kell: szép, fess, magas köztársasági elnökünk, aki nem mellesleg olimpiai bajnok. Sziklaszilárd vallásosság - szerencsére a megfelelő istenben, hogy nézne már ki ebben a kiváló kormányban a Buddhista Demokrata Néppárt? - és persze az elengedhetetlen forradalmi hagyományok ('56 - '90 - '10). És még igazi commandante is van!

Nem beszélve arról a családszeretetről, amelyet csak a délövi országok boldog népeinél figyelhetünk meg. Hogy soha, semmilyen esetben nincs abortusz, mert az istenkáromlás. Hogy az időseket annyira tiszteljük, hogy a saját szánktól is megvonjuk a falatot a kedvükért. Majd nyilván a sok-sok gyerek ugyanígy tesz velünk, hiszen nevelésben is fantasztikusak vagyunk. A mai, megörökölt munkanélküliséget meg majd legyőzzük: egymillió munkahely lesz itt egy évtizeden belül. (Hogy új vagy régi, útközben kiderül.)

Látszólag persze vannak ellenvélemények, de mindenki tudja, ami most történik, az a nép akarata. Pedro Szíjjártó is megmondta, hogy nem pár fanyalgó bloggernek kormányoznak itt, hanem a nagyságos kétharmadnak. Azok meg pont ezt akarják, ami most történik. Erre szavaztak kvázi.

A józanság álarca mögül ún. szakértők figyelmeztettek, hogy az országhatárra kiállva még maga a commandante se tudja megállítani az energiaárakat. És láss csodát! Alig emelkedik valamit a gáz ára. Az sem számít sokat, hiszen most már nem az orosz (szovjet!) tél vonzáskörzetébe tartozunk, hanem a vidám, délszaki országokhoz, ahol szinte alig kell fűteni. Ennyit a hitetlenkedőknek!

Senkit se tévesszen meg az az axióma sem, hogy Bokros Lajos feltűnése általában valami igazán nagy trutymót jelent Magyarországon. Bokros egyszer ugyan kihúzott bennünket a kátyúból, de erejéből az MDF-nek már nem jutott. Azt hittük, egy hős vérzett el a méltatlan oldalon, pedig rájöhettünk volna, annyira nyilvánvaló volt, Bokros valójában melyik kultúrkörhöz tartozik. Mi másért vállalta volna ezt, minthogy jelezze a jövő vezetői felé, a szíve mélyén ő egy vérbeli macho?

A banánköztársaságok között egy narancsköztársaság, be szép is lenne!