Szellemíró - filmkritika

Polanski új filmje szabályos politikai krimi. A volt brit miniszterelnök Amerikában turnézik magvas gondolataival, egyúttal a világtól félrevonultan dolgozik legjobb barátja és munkatársa támogatásával emlékiratain. Ám a nagyrabecsült kolléga hulláját egyik nap a partra sodorja a tenger.

Másik író kell, így kerül a képbe a film főszereplője. A feladat egyáltalán nincs ínyére, de az ügynöke rábeszéli. Mire munkához látna, szörnyű hírek jönnek. A miniszterelnököt háborús bűnökkel gyanúsítják, négy brit állampolgárságú arab terrorista törvénytelen kiadatása vád.

A nagy turbulenciában nem veszik észre, hogy a Szellem (ehhez kell némi magyarázat; a szellemíró az a szakember, aki a híres, de az írásban nem jártas emberek önéletrajzait fogyasztható formába önti) elkezd nyomozni elődje nyugtalanító halála után. Messzemenő következtetéseit nem tudja bizonyítani, ráadásul az utolsó pillanatig teljesen rossz nyomon jár.

A filmnek alapvetően két hibája van: unalmas és logikátlan. Cserébe viszont intelligens a humora, egységesen vérszegény a képi világa és jók a párbeszédek.

A színészi alakítások viszont nagyon hullámzóak. Ewan McGregor persze most sem rossz, de ez a kissé neurotikus, fanyar figura nem áll neki rosszul, sokat nem kellett rajta gondolkodnia. Aki viszont kiváló, az a politikust játszó Pierce Brosnan. Bár körülötte forog minden, nem sokat látni, mégis sokrétű, élő lesz a karaktere. Először buta, manipulált médiapolitikusnak tűnik, akit jobban érdekel, hogy jól mutat-e a tévében, mint hogy mi lesz a nyugdíjasokkal. Aztán ravasz összeesküvőnek. Végül - nagyon későn - kiderül róla a váratlan és túl kézenfekvő igazság.

A film női szereplői viszont nagyon gyengék. Mindketten az ex-miniszterelnökhöz kötődnek. Az egyik a feleség, a régi társ, aki a politika világába bevezette playboy férjét annak idején. A másik a jobbkéz, a csinos érett nő, aki valószínűleg a politikus szeretője. A feleség átlátszó viselkedése, kedélybeteg cinizmusa és számító csábító szerepe túl sok. Míg a kissé kimért, műkedves, szőke titkárnőt alakító Kim Cattral egyáltalán nem meggyőző. Karakterének lényege a (viszonzatlan) szerelemből fakadó lojalitás. Ezt a mélységet nem sikerül elhitetnie. Így csak egy tétova nőnek tűnik, holott pont azért érdekes, mert kitűnő képességeit titkárnőként vesztegeti el, sőt még házassága is rámegy. Izgalmas, de elszalasztott lehetőség a két nő egymás ellen fordítása. De csak túlságosan rövid szócsörtékre futja közöttük.

Az unalom akár dramaturgia elem is lehetne: az írót nem érdekli a politika, az elődje által megírt könyvet utálja, és a sziget, ahová visszavonul a stáb szintén nyomasztóan sivár. A film ritmusával mégis gondok vannak. Már a felütés sem az igazi, valaki simán megkap egy munkát; az pedig amikor a Szellem magánnyomozásba kezd teljesen érthetetlen és fölösleges. Ha minden és mindenki cinikus és rideg - élen az íróval, aki ráadásul csak belecsöppen az egészbe - miért akarja mániálusan kideríteni, mi történt valójában? Miért nem elégszik meg a nyilvánvalóval: az alkoholista író végzetesen sokat ivott, és belefulladt a tengerbe? Ez az oknyomozói fontoskodás idegen attól a karakterről, akit a kezdettől fogva felépítettek.

Sajnos további logikátlanságok nehezítik a film élvezetét. Miért választották pont ezt a szellemet? Nem lenne fontos, de mivel elhangzik, hogy a miniszterelnökné maga talált rá, érdekes lenne, miért. Ahogy az író manipulációja is el van túlozva, mintha nem lett volna elég az a sok bolha, amit a fülébe ültettek. Úgy látszik, muszáj volt egy szexjelent-félét is beletenni a filmbe...

A Szellemíró sűrű, de kellemes massza. A hangulatáért érdemes megnézni, már ha az ember szereti az ilyen savanykás, eső áztatta, spleenes atmoszférát. Minden huza-vona és túlhajtott feszültségkeltés ellenére végig tudni akarja az ember, mi lesz ebből. Sima bűnügyet akarnak-e eltusolni, esetleg tényleg háborús bűnös a volt miniszterelnök vagy valami egész másról van szó? Vagy éppenséggel semmiről, mert ez is lehet akár. Ez a sok idegesítő hiba ellenére végig fenntartja az érdeklődést. A befejezésnél többet érdemelne azonban a néző...

Értékelés: 7/10