2010. július 16. 03:53 - Reckl_Amál

Barátságtalan mérkőzés

Na, az előbbi posztban már örömködtem, hogy a világsajtó Cristiano Ronaldo titokzatos gyerekügye kapcsán azon mereng, hogy a luzitán buzi tán - hogy egy ilyen sportriporteresen frappáns fordulattal éljek. (Most, hogy Modorosék Goldenblogot nyertek, pláne felbátorodtam az ilyen agyrémekhez. Innen is gratulálok amúgy.) Erre a szépség- és fair play díjas németek táborából csúnya buzizás hallatszik. Egyik szemem sír, a másik meg nevet.

Michael Ballack, aki sajnálatos módon sérülés miatt nem tudott részt venni ezen a vb-n, nem túl elegánsan dolgozza föl csalódottságát. Már a vb alatt is ízléstelen kakaskodásba kezdett minden idők legjobb beszélő nevű focistájával, Lahmmal* a csapatkapitányi pozíció miatt; a legrosszabb, amit Ballack tehetett. Hiába ő a rangidős, a világbajnokságon Lahm viselte a szalagot. Sokan féltették amúgy a németeket, mi lesz velük a tapasztalt Ballack nélkül. De jól boldogultak, rossz nyelvek szerint talán jobban is, mintha velük lett volna.

Mit tehet a sérült kapitány, ha a pályán nem tudja segíteni a csapatát? Támogatja őket, vagy ha az nem megy, legalább nem rombolja a morált. Akkor sem - és ez főleg egy rutinos, érett játékostól elvárható lenne - ha Lahm nyilvánvalóan provokálta. Kevélysége annyira eluralkodott rajta, hogy ott is hagyta a német válogatottat Dél-Afrikában. Ma megismételte, hogy ő a kapitány, és slussz.

De ez nem minden! A sértődött sportoló körei sem hagyják annyiban a dolgot, tanácsadója, Michael Becker, nyilatkozata szerint azért nem lett világbajnok a német csapat, mert túl sok a meleg játékos közöttük...

Még jó, hogy nem azzal támasztotta alá ezt az érdekes, és nyilvánvalóan homofób megállapítást, hogy a fiúk a labda helyett az ellenfél hátsóját sasolták. Nem mondom, van, akiét érdemes...  De az ő magyarázata sem sokkal kevésbé meredek: a németek a homoszexuális játékosok magas száma miatt elpuhultak.

Micsoda? Látott ez az ember akár egyetlen német meccset is? A németek ugyan nem vadállat módjára játszanak, de azért a fizikai erő és a bátorság sem idegen tőlük. Kritikájának amúgy sem ez a lényege, a németek játékát nehéz lenne kritizálni, pláne ilyen hülyeséggel. Ez csak arról szólt, hogy Becker be akart szólni a bronzérmes csapatnak, amelyben védence, Michael Ballack nem vehetett részt. És úgy gondolta, ha buzizik egy jót, arra fölkapja a fejét a közvélemény. A számítása mindenesetre bejött. Azt viszont csodálom, hogy a Spiegel ilyesmit lehoz. Ez az a klasszikus hetero-soviniszta buzizás, amely a melegeket en bloc nyálas kis köcsögöknek látja, akik nem képesek semmilyen rendes férfihoz méltó cselekedetre.

Ballackék méltatlan viselkedése viszont aligha árt a Nationalelfnek, szóval igyekszem ezt a bunkó kardoskodást én is humorosan fölfogni. Ez a szerencsétlen ügynök még csak nem is eredeti. Évek óta röhögünk - és nincs is olyan focimeccs, mely kapcsán ne idéznénk föl - a Barátságos mérkőzés c. melegpornón. A film az öltözőben játszódik, bár talán a vetkőző kifejezőbb a helyszín megnevezésére, a töbit mindenki képzelje el, ha akarja.

Abból a filmből bajos lenne betenni ide egy jelenetet, ellenben örömmel prezentálom a Pythonok túláradó gólörömét. A felvétel idején Anglia éppen világbajnok volt. Szóval a teória még így is megbukott.

 

 

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://recklamal.blog.hu/api/trackback/id/tr672154766

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

padmasambhava 2010.07.16. 13:15:57

Na ez egy jó nagy marhaság, nem vártam a Ballacktól (Beckertöl, akárkitöl). Nekem a Német foci még soha sem volt szimpatiku. Most, hogy tudom sok köztük a meleg, lehet hogy változtatok a véleményemen.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.07.16. 17:39:04

@padmasambhava:
Nekem meg pont azért másodikok - a brazilok mögött - az örökranglistámon, mert eddig nem volt fontos, hogy ki meleg, ki nem. Mert profik voltak a szó sok értelmében.

Ballackék meg bunkók, savanyú nekik a szőlő.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.07.17. 00:37:49

Hát sosem gondoltam, hogy pont erről az emberről mondom: de van még legény a gáton.

sportgeza.hu/futball/2010/vb/hirek/a_fogadas_az_fogadas/

ljosecska 2010.07.17. 01:43:13

Azok után, hogy a németek jobban szerepeltek, mint az várható volt, különösen érthetetlen egy ilyen kijelentés. (Kettő vagy négy év múlva talán eljön a siker is.)

Ballacknak meg furcsa lehet hallani, hogy az ő távolléte tett a csapat játékának.:)

A Montyért meg külön köszönet.

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2010.07.17. 21:23:57

Ballack viselkedése is nagyon visszatetsző. Ahogy ő is elmondta, majd a szövetségi kapitány eldönti, hogy ki mit játszik. Szóval Lahm még csak ne is utaljon rá, hogy élvezte a szerepet. Ő viszont kijelentheti, hogy ő az örökös csapatkapitány.

Az, hogy Ballack nélkül jobbak a németek, hivatalosan nem hangzott el. és egyébként is egy hipotézis. Nem tudjuk, mi lett volna, ha ő is ott van. A futballkommentátorokkal lehet másképp is vitatkozni.

Ilyen videókat mindig szívesen teszek föl. :)

2010.07.20. 07:59:10

Azért azt tudnod kell, hogy a németek gyakorlatilag a tartalék csapattal mentek ki, mert sok volt a sérült, és Ballack csak 1 volt a sok közül.

Itt ő akkora sztár, hogy mindent vele reklámoznak, a vonatjegytől a dezodorig, és mivel Chemnizből való a keleti részen ő az isten.

Az meg hogy magyar mércével homofób kijelentéseket tesz valaki, erre itt senki nem kapja fel a fejét, mert ezzel ugyan úgy lehet kabaréban viccelődni, mint pl, McCartny-né féllábával. Nem dől össze a világ. Meleg szervezetek sem fognak tiltakozni. Ez egy ilyen ország.

A németek a kupáért mentek, de ez a sok sérült miatt nem jött össze, ennyi.

Ez egy multi-kulti csapat, amit itt nem győznek hagnsúlyozni, 11 olyan játékos van a csapatban, aki nem németországban született, vagy a szülei nem németek, és erre ők nagyon büszkék. A nemi indentitás spielt keine Rolle, hogy stilusos legyek.

Megjegyzem, ha valaki a származásra tett volna megjegyzést, na az, az botrány lenne.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2010.07.20. 12:38:24

@Frengi: "erre itt senki nem kapja fel a fejét"

Ez azért nagyon nem igaz. Láttam, olvastam, hogy téma volt, és Beckert egységesen (amennyire ilyen kérdésekben lehetséges az egység) elítélte a közvélemény. Nagyon helyesen.
süti beállítások módosítása