Bibliotéque Pascal - filmkritika

Ha úgy vesszük, a Bibliotéque Pascal tényleg könyvtár. A karibi bevándorló liverpooli elitbordélyában az irodalom van a középpontban. A titokzatos hely speciális szolgáltatása ugyanis az, hogy a műértő, bár finomnak nem nevezhető közönség regény- és drámahősökkel tölthet el egy bizarr pásztorórát.

Pascal kegyetlen mesevilágába csöppen bele Mona, a Romániából importált lány. Megkapja az orléans-i szűz szerepét, ami meglehetősen sajátos dolog egy prostituált esetében. A nem önszántából kurválkodó nő szökési kísérlete nem sikerül, így keményebb feladatot kap: ő lesz fulladásos szex kedvelőinek kiszolgálója (DesdeMonaként, szörnyű, koromfekete humor). Egy üres teremben kell a beteg kuncsaftra várni, tetőtől-talpig fekete latexben. Ketten érkeznek, a segéd beleteszi Monát az ún. vákuumágyba, és egy porszívóval kiszívja majdnem az összes levegőt, hogy a fizető vendég (az angol felső tízezer tagja állítólag) megkefélje a fuldokló nőt. Ha esetelg túl messzire megy a játék, az sem baj, Pascal majd vesz egy újabb gyanútlan, kelet-európai lányt párszáz Euróért a szexrabszolga-piacon.

Szerencsére azonban az utolsó pillanatban megjelenik Mona apja és katonazenekara, és kimenti őt is meg a többi irodalmi alakot is, Pinokkiót, Lolitát, a Kis Herceget, pontosabban élethű eljátszóikat. A dolog érdekessége, hogy a papa halott, és Mona lányának álmából lépett elő. A kislány ugyanis örökölte apjának azt a képességét, hogy álmai megelevenednek. (Melyet odahaza fizető közönség bámul.)

A gyámhatóság munkatársa nem hiszi el Monának a fenti történetet. De jólelkű ember lévén segíteni akar a lányát visszaszerezni kívánó asszonynak. Jól ismeri a szokásos történetet. A fiatal nő nem boldogul, külföldön vállal munkát, ami legtöbbször üzletszerű kéjelgés. De az a pénz, amit egy ilyen nő nyugaton kereshet, kevés a felemelkedéshez.

Hajdu Szabolcs sokszorosan díjazott filmjének cselekménye mindkettő lehet. Akár egy színpompás megmártózás a mocsokban, akár csak maga a közhelyes, gusztustalan mocsok, mely csak a szabadjára engedett fantázia segítségével élhető túl.

A népmesei történetépítés, a már-már szürrealista látvány, az abszurd fordulatok egyszerre utalnak azokra a klisékre, amelyeket a kelet-európai emberekről gondolni szokás, és mégis valódiak és erőteljesek. Nem szégyellik hagyományos módon elmesélni a történetet, és az ember mégsem érzi azt, amit a klasszikus népművészet mai előadásakor sokszor, hogy modoros és hamis. A mai dolgok adják ugyanis a történet gerincét: az emberkereskedelem, az unatkozó, elkényeztetett elit beteges szexuális szabadossága, a kelet-európai emberek lenézettsége és persze az átalakuló állam, mely bürokratikusságában őrzi már csak a diktatúrát, de szép lassan emberszerűsödik. Mindez pedig kártyajóslással és megelevenedő álmokkal körítve.

Csodálatosak a párhuzamok és az ellentétek. A cigányélet cifra nyomorúsága és a kögazdagok steril, monokróm világa. A boldog szegények és a jódolgában már tehetetlen elit. A lenézett, szutykos Románia szemben az elegáns, finom angolok kegyetlen, szórakozásból gyilkoló fertőjével. Az első és egyetlen éjszaka utáni álom a fenséges mennyegzőről és a vákuumszoba sivársága.

De ez nem valami erkölcsi prédikáció. Mindenki mocskos valahol, és közben mindenkiben van jóság. Mona apja - mielőtt az emberkereskedők megölnék - eladja lányát, ráadásul hazugsággal csalja magával. (Mennyire feldolgozhatatlan ez! Később úgy látszik, mintha ő mentené ki a perverzek markából.) És Pascal is mindaddig jól bánik alkalmazottjával, amíg az rá nem támad. Szinte tisztelettel és szeretettel, és persze droggal, szelídíti meg lányait.

Szép, de kemény filmet készítettek Hajduék. Ügyesen elkerültek minden sablonosságot, gesztusokra, fényekre, színekre, alakokra alapozták filmjüket. A párbeszédek másodlagosak, főleg románul beszélnek a szereplők (többnyire a román film vezető színészei). Mondataik jelentősége egészen csekély, csak a valóság eszköze, tényleg csak üres duma. Pont természetességük miatt jók a színészek, igazi embernek tűnnek a lilás álomvilágban is és a szocreál iroda falai között is.
A fülünknek sokkal többet ér a zene, mint ami szavakban elhangzik, sokszínű és mindenütt passzol.

10/10 - A legmodernebb film, amelyet az utóbbi időben láttam, pedig egy kockányi 3D sem volt benne.