Géniusz, az alkimista - minisorozat, m1

Egyáltalán nem zavart, hogy az m1 egy misztikus thrillersorozattal igyekszik hirdetni a pécsi kulturális főváros programját, ill. magát Pécset is. Ahogy az sem, hogy deklaráltan a Da Vinci kód ihlette a történetet. Sőt, tetszett, hogy elég okosak voltak ezt már jó előre tisztázni. Ahogy a sorozat promóciója is végre profi volt. Aztán jöttek a bajok.

Két nappal a premier előtt alaposan összezavarták a nézőket a kezdés időpontjával kapcsolatban. Elhangzott, hogy szerda helyett kedden lesz az első rész, aztán mégis szerdán kezdődött. Amatőr dolog.

Sajnos a sorozat egészét nézve nem nyerte el a tetszésemet. Elsősorban azért, mert a forgatókönyv rossz, és amit még az alkotók, a briliáns Tűzvonalban stábja egyébként, meg tudtak menteni, a vágóasztalon lett érthetetlen kuszasággá kaszabolva.

A bűnügyi filmek stílusbeli alapvetése a pontosság. Ahhoz, hogy a néző értse magát a bűncselekményt és a bűnösök felkutatását, szigorú ragaszkodni kell az események alapos bemutatására. Talán, ha a rendező megnézett volna legalább egy Poirot-filmet, tudná, mennyire elengedhetetlen egyértelműnek lenni az alaphelyzet tisztázásakor. Az első rész nem volt más, mint ide-oda csapkodás, nem lehet érteni, ki mit akar, és  sajnos később sem derül ki. Megszámlálhatatlanul sok szereplőt vonultattak föl, akikről semmi sem derült ki igazán, pár klisével próbálták őket jellemezni, de a szerencsétlenül sikerült vágás ezt lehetetlenné tette.

A második részben magához tért a film, már-már tetszett is, mert a hullámok csitulni látszottak, lassan kibontakozott a fősodor, mely kellően izgalmasnak tűnt. De aztán a harmadik résszel minden előzőekben elért eredmény fuccsba ment. A Géniusz végignézése után értetlenül ültem, nem értettem, mire volt ez a nagy felhajtás. A filmben és az életben egyaránt.

A sorozat nagy gyengesége a karakterekben és játszóikban is rejlik. Egyszerűen túl sokan vannak, és néhány kivételtől eltekintve, kifejezetten rosszak.
Stohl Andrást szívesen nézem, amikor színészi feladatot lát el, de ez most nem jött neki össze. De nem ő tehet róla, a karaktere egész egyszerűen felesleges. Sajnáltam látni azt a vért izzadós törekvést, hogy Brunner rendőr még nyomokban sem hasonlítson a Tűzvonalban Bordás őrnagyára. A drogosztagos alkimista-kutató apja meggyilkolását jön kinyomozni, de legtöbbször csak füvezni meg lövöldözni látjuk. Sajnos semmi eredeti nincs abban, ha egy drog elleni rendőr maga is drogos. Elég lett volna apja karakterének több teret adni - amúgy is öröm Blaskó Péter elegáns alakítását nézni - és nem az első percben lelövetni a tudóst. Arról nem is szólva, hogy az okkultszakértő nem csupán a sötét oldalra nézve veszélyes, hanem a pécsi alkimisták titkát is ismerhette, talán pont azért, mert az érdekes módon belekevert rózsakeresztesek képviselője.
De ehelyett csak lelövik, és ennek semmi más értelme nincs, mint a folyton keménykedő drogrendőrt Pécsre hívni.

Ez az erőltetettség egyébként alapmotívum a szereplők kitalálásában. Alföldi Róbert - spoiler! - aki maga a Géniusz, például kénytelen volt egyszerre titka elszánt védelmezőjének, szerelmes férfinak és cinikus, sokat látott "időutazónak" is lenni. Egy minisorozatban nem kell ennyi tuladonsággal megterhelni egy szereplőt, vagy legalábbis nem így. Sajnos a ma már nagyon ritkán játszó Alföldi kiesett a gyakorlatból, alakítása inkább volt idegesítő, mint feszültségteremtő.
Partnere, Tenki Réka a történésekre eltúlzottan reagál, az öröme és a bánata is színpadias. Nehezen hiszi el az ember róla, hogy generációjának legtehetségesebb diákja. Félig-meddig plátói szerelme a professzor (Alföldi) iránt elcsépelt és lényegtelen, a történet végére el is sikkad. Mintha rájöttek volna, hogy nem kell még ezt is beleerőltetni.

A másik oldalon, gonoszéknál, László Zsolt kapta a leghálásabb/leghálátlanabb karaktert. Furcsa, intelligens főgonoszt játszani kellemes dolog, de talán úgy gondolta a forgatókönyvíró, túl egyszerű, ezért olyan mondatokat ad a karakter szájába, amelyek miatt talán még Csűrös "Etus" Karola is tiltakozott volna, annyira életszerűtlenek. Az sem segített, hogy az amúgy is feltűnő alakot miért kellett ufónak maszkírozni. No nem kis szürkének, hanem inkább magas szőkének, hidrogészőkének egész pontosan. Semmi feltűnést nem kelt egy fegyveres őrökkel közlekedő, a rosszemlékű Scooter énekesére hajazó osztrák feltűnése egy kisvárosban. Így lehet csak igazán brutálisan elrabolni a vázát, hogy aztán annak segítségével alkimistáskodni lehessen! Gondolná az ember, de a csavar az, hogy a főgonosz családjának titkát próbálaj felkutatni. Darth Vader szerepében a kissé hányaveti Alföldi Róbert...

Szegény László Zsoltnak saját partnereivel is meg kell küzdenie. A magyar filmekben bunkó drogos szerepekre szakosodott Kolovratnik Krisztián (Mix, Pánik) rendkívül buta és agresszív fejjel puffant le bárkit, de minek? Barátnője, a fekete mágust elcsábító lányka, érdekes karakter lehetne, ha nem Tilda1-re bízták volna. Talán nem szép a Barátok közttel jönni e zsenge színésznőcske kapcsán, de nincs más választásom. Erdélyi Tímea - immár bőven húszon túl - még mindig egy csinos-dögös kamaszlány. Nyávog és dacos képet vág, és néha látjuk a melleit. Így érthetetlen, hogy az okos és éretten sármos főnök miért vonzódik hozzá. És itt jön László Zsolt tehetsége a képbe. Mert - az egyébként csodálatosan, ízlésesen és izgalmasan fotózott - ágyjelenetük révén valami olyan mögöttes tartalom bontakozik ki, amely az ilyen misztikus-lélektani sztorik ékköve lehetne. Nem a kiscsaj bájai csábítják el az elszánt főgonoszt, hanem ő bizony manipulálja, ha úgy tetszik szexszel csalogatja át a saját oldalára. Mindezt még azzal is megspékelve, hogy átengedi a trófeaszerzés dicsőségét a kis cafkának, hadd higgye, az ő ellenálhatatlansága vette le a lábáról, és nem fordítva történt. Színészileg, azt hiszem, ez az egyetlen bravúr. Sajnos azonban csak mérsékelten éltek ezzel a lehetőséggel.

A többi szereplő teljeséggel felejthető. Különösen kínos a kereskedelmi szomszédtól ellesett módszer m1-es alkalmazása, mely szerint szerepeltetni kell a saját kikutatott tehetségeket. Talán a Társulatban zsűritagként feltűnő Alföldi nyomására kerültek be ezek az ebből a produkcióból is kilógó, amatőr szereplők. Azért ciki ez, mert Feke Pál már a castingba is végzett és foglalkozatott színszként érkezett. Ebben a filmben az, úgy látszik, túlságosan is testhezálló szerepet, a sztárolt, de tehetségtelen színészét, mégsem sikerült igazán megformálni. Mert inkább tűnik piti bűnözőnek, mint színésznek.

A Géniusz ötlete nagyon jó, miért ne lehetne Pécsnek, ennek a magyar szellemi fellegvárnak, is meg a maga titokzatos történelme, titokzatos jeles lakói? A tévéfilmekhez képest gyönyörűen fényképezett film a várost hízelgően szépnek mutatja. A közelik szépek, és nem véletlenül jók: tapasztalt filmszínészek kapták a főbb szerepeket.

A dialógusok terén fájóan nagy visszalépés történt a Tűzvonalban-hoz képest. Mesterkélt butaságok sorjáznak, a legtöbben küzködnek is ezzel, és rá is megy a természetességük.

A nézőnek sajnos nincs alkalma apró részletekre figyelnie, mert túl sok akciót és szövevényt szuszakoltak bele a szűk három órába. A végeredmény pedig egy nyögvenyelős, zavaros film lett.

Értékelés: 5/10