A sajátos, ősmagyar igazságérzet megnyilvánulása a következő történet is, irritál is nagyon.
 
A gyanúsan ügyes, erkölcsi megfontolásból beépülő Benkő György története elég furcsa. Az autószerelőt felbosszantották hobbináci szomszédjának keménykedő monológjai a Magyarok nyilainál folyó akciókról, ezért úgy tett, mintha egyetértene az egységbe tömörült csőcselékkel , és azok meg óvatlanul felvették tagságukba. Amikor aztán Benkő elég bizonyítékot gyűjtött össze, és az Ecsődi László elleni merénylet célegyenesébe fordultak, följelentette bajtársait a rendőrségen. És most, számomra nem egészen követhető módon, kiállt a nyilvánosság elé névvel és arccal, csak épp azt nem mondta: ide lőjetek!
 
És ezek bizony lőnének is, ha lehetne végre. Ezt a sunyi és gyáva agresszorokból összeverődött kompániát az elvakultság és a gátlástalanság tartja össze, illetve mindenek előtt a gyűlölet. Szinte mindegy is, kivel szemben. Ha ezek híres, de vadidegen emberekkel szemben is megengedik maguknak az önbíráskodást, akkor vajon milyen düh fűtheti őket, ha egy személyesen ismert árulóval kell leszámolni?
 
Benkő sztorija inkább bénán összetákolt fedőtörténet, mint bármi más. Sok kérdést vet föl mindenesetre. Például azt, hogyan volt képes egy ilyen kémfilmbe illő akcióra? Persze, persze a Nyilak többnyire inkább felfegyverkezett lúzerek, mint dörzsölt politikai bűnözők; a hangfelvételekből is kibukik, a pofája nagy ezeknek, leginkább a balhé és a kérkedés kedvéért történnek az akciók. Attól, hogy valaki hősnek képzeli magát, még nem az.
De akkor is jogos a kérdés: egy szintén amatőr ember, aki felháborodásában csatlakozott hozzájuk, hogyan tudott több órányi terhelő hangfelvételt készíteni a legbizalmasabb beszélgetésekről?
 
Másrészt, ha hiszünk neki, hogy az, akinek mondja magát, miért nem épült be egy profi is? Hogy fordulhat elő, hogy Magyarországon működik egy ilyen önjelölt katonai szervezet, amely magára is vállal mindenféle súlyos bűncselekményt, és a titkosszolgálat nem akarja a jól bevált módszerrel belülről bomlasztani? Hiszen – mint minden szélsőséges agyament – az MNY tagjai is rettenetesen büszkék magukra és exhibicionisták is. (Sőt! Egy kicsit le is akarnak bukni. Mert akkor aztán végre megkapják azt a figyelmet, amit sajnos anyuciék még nem adtak meg nekik… Az igazán sikeres huligánból mártír lehet, vagy akár médiasztár is! Hát nem erről ábrándozik titkon minden oktondi kis neo?)
 
De a magyar közvélemény egy része nem ezeket firtatja. Hanem számon kéri Benkő Györgyön, a koronatanún, a betyárbecsületet. Milyen ember az úgymond, aki elárulja a barátait?
 
Először is: elmebeteg neonácikkal nem barátkozunk! Másrészt ilyenekkel nem is lehet; ha valaki azt gondolná, hogy a Magyarok nyilai tagsága baráti kör, téved. Az ilyen szervezetekhez nem jókedvében csatlakozik az ember. Nem a szimpátia (szeretet?) viszi oda, hanem pont a gyűlölet. Nem azért megy oda, hogy „önző” módon saját magával és a számára kedves emberekkel foglalkozzék, hanem azért, mert másokkal akar foglalkozni, olyanokkal, akiket bár általában nem ismer, de utál. Mert valamilyen téveszme folytán azt képzeli, neki kell rendet vágnia. Tőle azonban csak ilyen eszközök telnek ki: megverni az ex-politikus műsorvezetőt, rálőni a kulturális miniszter magánházára, vagy felrobbantani egy képviselőt. Hogy aztán ettől miért lesz jobb a világ, azt senki sem tudja.
 
Ezek az emberek bűnözők. Ráadásul nagyon veszélyes bűnözők, mert irracionálisan cselekszenek. Aki – pl. Morvai Krisztina – az ilyenek kiszabadulásáért küzd, felelőtlen. Értem én, hogy a túlpörgött, magát civil jogvédőnek képzelő nőszemély valamiféle népszerűséget vár attól, hogy politikai – foglyozik (menő bizonyos körökben még ma is), mégis fel kéne végre fognia: ezek az emberek súlyosan veszélyeztették mások testi épségét, talán az életét is. Nincs, nem létezhet olyan körülmény vagy hivatkozási alap, mely szerint jogos lenne a tevékenységük.
Arról nem is beszélve, hogy a Jobbiknak nagyon nem érdeke őket pártfogolni. Azt, hogy radikálisak, már kellően bizonyították. Ha tényleg nagy párt akarnak lenni, akkor kerülni kell mindenféle összefonódást az ilyen törvényen kívüliekkel. Csak egészen kis hányada szimpatizál őszintén az ilyen majdnem-terroristákkal.
 
Szívesen megkérdezném a Budaházyt vagy alattomos seregét éltetőket, mit is tettek a Magyarok nyilai, amitől nekünk, magyaroknak egy fikarcnyit is jobb lett? Semmit. Csak rombolnak és pusztítanak. Ráadásul mindezt a magyarságukra hivatkozva teszik. Nem, a magyarok nem ilyenek! Hála Istennek.
 
Finoman szólva is visszás Benkő erkölcsösségét megkérdőjelezni. Árulókat elárulni ugyanis nem bűn. Ezek pedig nem barátok, hanem ellenségek, mindenki ellenségei.