Régebben nagy híve voltam a Valentin-napnak. Kis- és kicsit nagyobb kamaszként bulikat rendeztem, ahova általános iskolás koromban az egész osztályt, gimnazistaként a barátaimat hívtam el.

A gimnáziumi tényleg "csak" buli volt, ráadásul egyik legjobb barátomnak 13-án van a születésnapja, úgyhogy ez dupla ürügy volt.

Ámde az általános iskolai kettős hadviselést folytattam ilyenkor. Egyrészt - mivel az osztálytársaim nagy része, mit szépítsük, utált, a buli jó alkalom volt a népszerűségem növelésére. Erre hamar rájöttem: a házigazdát nem illik utálni, szóval legalább a bulit megelőző és a buli utáni héten javult némileg a megítélésem. Persze csak a "korrumpálható" osztálytársak körében, mert aki igazán utált, az - szerencsére - nem jött el.

Másrészt mint kiskamasz én is átestem a kötelező tetszéseken, és úgy gondoltam, a Bálint-nap, mint a szerelem ünnepe, talán kiugrasztja a nyulat a bokorból a célszemélyeknél. Nem ugrasztotta. De legalább lehetett reménykedni meg készülni rá. A karácsonyban is az advent a legjobb...

Évek óta nem rendeztem ilyen bulit, a Valentin-nap számomra felnőtt fejjel értelmezhetetlen. Giccses, gyermeteg dolognak tartom, melyet manapság kötelező megülni, legalábbis ez lehet az ember érzése, ha a médiára hagyatkozik. Pl. itt a blog.hu-n is megajándékoztak bennünket valami csiricsáré sablonnal. Ilyenkor kár, hogy már nem futtatják a Csók és könny beütésű blogot, melyben 4 nanométer mélységű lelkizéseket lehetett olvasni.

Nem akarok most arról hosszabban értekezni, mit is jelent a szerelem, mert elég szélsőséges nézeteim vannak. Mindig eszembe jut egykori rajztanárunk egyik legérdekesebb elmélkedése, melyet talán a legigazabb megközelítésnek gondolok. Szerinte ugyanis a mai ember életéből minden mítosz kihalt, egyedül a szerelem maradt. Ezért tartják ma annyira fontosnak, az élet értelmének kvázi, mert talán az utolsó hihető és természetes transzcendencia. Amiben elvileg bárkinek része lehet.

Most megint szegény Ruszkibakára gondolok. Remélem, eltúlzom az aggodalmamat amúgy. Mindenesetre ő megszállotja ennek a mítosznak. Az ő nyomorúságos életében, amelyben persze sokért ő a felelős, ez az utolsó pislákoló láng. És ezért áldozott föl sokmindent. Tavaly akartam vele közösen írni a Valentin-nap kapcsán a szerelemről. Érdekes, két pólusú cikk lett volna egy buzgó hívő és egy "ateista" párbeszéde. De elutasított, és utólag én is beláttam, ha leírnám, amit tényleg gondolok, akkor aztán vége lenne a blognak, mert az embereket mindenben meg lehet sérteni (hiába nem ez a cél; az emberek sértődékenyek), de a hitüket megkérdőjelezni halálos bűn.

A Valentin-nap számomra tehát egy gyanús bálvány imádása. A kifelé élt látványélet - amikor valaki azért van együtt egy másik emberrel, mert egyedül lenni lúzerség - giccsbe csomagolt ünnepe. Semmi közöm hozzá ma már.