A Quelle sosem volt menő. Annak a kispolgári, hovatovább biedermeieres világnak a szimbóluma, amelytől az ember ifjúkorában visítva menekül. Mert a shopping csak úgy az igazi, ahogy a Pretty womanben láttuk: az ember végigmegy a helyi Rodeo Drive-on, és csinos papírzacskókkal a karján egyensúlyozva száll be a végén a limuzinba. Mások szerint a vásárlás meg önmagában is hülyeség. De abban egyetért mindkét tábor, hogy a giccses, mesterkélt képekkel operáló Quelle-katalógus maga a megtestesült anti-cool.

Aztán egyszer véget ér a lázas ifjúság. Én sem gondoltam volna soha, hogy egyszer majd a Quelle-vevője leszek, sőt - most minek pózoljak? - nagy izgalommal fogom várni a következő katalógust. És most nagyon úgy néz ki, 2009 ősz/ tél a legeslegutolsó lesz, mivel a német anyacég, a Karstadt - Quelle csődbe ment, és a hét elején megindult a végelszámolás.

2004-ben, öt éve lapoztam először bele a katalógusukba. Akkor az APEH-nál dolgoztam, az volt az első igazi munkahelyem a főiskola után. Mint minden munkahelyen, itt is nagyban folyt a félig illegális seftelés: Avon, Oriflame, AmWay, a főnököm meg hitgyülis könyveket árult, igaz nem nekem, hanem csak azoknak, akikben megbízott. Mindenkinek óriási újság- és katalóguskészlete volt, hiszen a köztisztviselő is ember, néha megfárad az is a kiemelkedő színvonalú munkavégzés közepette. Ilyenkor a nyomtatott anyagok cirkulálni kezdtek, és így került a kezembe az első Quelle - kiadvány is, a 2004 tavasz/ nyár.

Azt hiszem, ez az alapvető hiba, bele sem szabad nézni az ilyen katalógusokba. Mert valahogy utat találnak az ember tudatalattijában szunnyadó nyárspolgárhoz, és felkeltenek mindenféle igényeket. Ezeket hibásan nem valós igényeknek szokták nevezni, de azt hiszem, ebben a fázisban még nincs szó ilyesmiről. Ezek nagyon is valódi vágyak az első rendelés előtt, csak nem voltak olyan erősek, hogy előbújjanak. De a Quelle - katalógus szerkesztői addig szuggerálják az emberbe, hogy merje fölvállalni vonzalmát a biedermeier egyenes ági leszármazottjához, hogy az emberből végülis a legőszintébben bukik ki: kell nekem az a babarózsaszín fűzős cipő! Amit aztán két héttel később meg is kaptam aztán.

Minden előítéletes híreszteléssel ellentétben a Quelle nem (csak) gagyit árul. A fő profilja, a ruhák terén például minőségi reklamációm sosem volt. Ellenben elektronikai cikkekkel valószínűsíthetően a világ összes Quelle-vásárlóját a Józsefvárosi piac távol-keleti árusai látták el.

Régóta benne volt a Quelle birodalmának bukása a levegőben. Már a válság kitörésekor, egy éve, olvasni lehetett róla a német hírportálokon, hogy nagy nehézségekkel küzdenek. De a Karstadtnak a válság csak kegyelemdöfés volt, mert már régóta csak romlottak a mutatói. Úgy látszik, már megint szembementem a trenddel: mire megszerettem a Quellét, ezt a 80 év óta virágzó kereskedelmi hálózatot, addigra mások kiszerettek belőle. Úgy tűnik, végzetesen sokan.

Pedig a Quelle nem volt rosszabb, mint más szolgáltatók. Az én egyetlen komolyabb problémám a futárcégekkel volt, de az nem annyira a katalógusáruház hibája, hanem azé a rettenetes, ügyfélellenes mentalitásé, amely a szállítmányozókat Magyarországon jellemzi.

Bár a Quelle láthatóan mindig nagyon iparkodott azt a látszatott kelteni, hogy érti a divattrendeket, és ezeket el is hozza a háziasszonyok és unatkozó kezdők vásárlási mániások (mint én) szintjére, kínálata leginkább basic kategóriában volt bőséges. Nem nagyon csodálkozom, ha mások megelőzték. Ma már én is több csomagküldővel állok kapcsolatban, és a Quellét leginkább az alapdarabok beszerzésére használtam. De mégis mindvégig - egészen mostanáig - a Quelle tűnt a legnagyobbnak. És persze nekem "ő" volt az első.

Pár hete kaptam meg a vélhetően utolsó darabot a Quellétől, egy lila kordnadrágot. Aki ott volt a születésnapomon, láthatta is, mert jó szokásomhoz híven az új ruháimat jeles napokon szoktam fölavatni. Szép, minőségi cucc egyébként, és emlékezetes is lesz, hiszen a megrendelés pillanatában még nem sejtettem, hogy nem lesz több.

Legjobban azonban a katalógusokat bánom. Mert mindig nagyon örültem, amikor először végiglapoztam. Rossz, hülye, sőt káros szenvedély ez, a dologtalan, unalmas időkből hoztam. Akkortájt minden jó volt, ami elterelte egy kis időre a figyelmemet siralmas helyzetemről. Végülis nem csináltam annyira rossz boltot: fizettem azért, hogy kicsit jobban érezzem magam. De nem lettem se drogos, és nem is szórtam el a kevéske pénzem valami terapeutára, gurura, léleklátóra vagy jósnőre. Mellette pedig a ruhatáram bővült néhány igazán pofás darabbal. (Na jó, és pár textiliszonyat is nyomja belülről örökös börtöne, a szekrényem falát.)

Most végkiárusítás van, nagy leértékeléssel, állítólag ekkora árukészletet még sosem akartak egyszerre leépíteni. Én már nem rendelek semmit. Illetlenség a halotti toron bezabálni.