Leírhatnám, hogy nem szeretem a sok embert (pláne, ha részegek) egymás hegyén-hátán, nem szeretem a zajt, a táborozást - vagyis az egész miliő taszít, de megértem, hogy más emberek meg szeretik. Szeressék!

A Sziget nem az én világom, sosem voltam, és nem is megyek ki soha. És jól van ez így.

Éppen ezért lenne egy tiszteletteljes kérésem a békés együttélés nevében: a Sziget se jöjjön folyton be hozzám.

Örökké ez megy a híradókban, a neten (az Indexen is állandóan), az újságokban. Menjen, egye fene! Egy hét, kibírom nagy nehezen, csak fél szemmel nézek oda.

De legalább ne kelljen szeretni! Mert felém mindenhonnan azt harsogják, hogyha nem akarok ebben az össznépi hepajban részt venni, akkor hülye vagyok.

Bede Márton például, az Index nagyképű hangvételében engedte meg magának a következő kitételt:

"Ettől azonban még megfellebezhetetlen (sic!) tény, hogy aki az utóbbi tizenöt-húsz évben lett Magyarországon férfi, nő, esetleg ünnepelt transzvesztita, és nem töltött el legalább egy, de inkább tíz szórakozással és a züllés legmélyebb bugyraival teli éjszakát a Sziget fesztivál dzsuvájában, az valamit nagyon csúnyán elnézett."

(Forrás: http://index.hu/velemeny/menonemmeno/2009/08/12/sziget/)

Hát, köszönjük szépen! Ezek szerint ha valaki egyszerűen érdeklődés hiányában egyszerűen nemet mond a fesztiválra, deviáns és persze - ekörül forog az élet - nem menő.

No, nem mintha utóbbi kicsit is zavarna, sosem voltam az. De ettől függetlenül jól esne, ha a mindenkit szeretünk - feelingből azoknak is jutna, akik szívesen kimaradnak a következő élményekből:

"Minden tisztességes huszonöt és negyven év közötti magyar embernek vannak átszellemült mosollyal mesélt történetei szódásszifonból spriccelt vodkáról, csak csodával határos módon túlélt, viharral és tömeggel megspékelt koncertekről, elhagyott mobiltelefonokról, minősíthetetlen ízlésű haverokról, akik képesek voltak ToiToi vécében kúrni, ráadásul az utolsó éjszakán, és persze a Sziget-betegségről és annak legjellegzetesebb tünetéről, a még szeptember elején is csak hosszas torokhörgetéssel felszabadítható, erősen szürkés slejmről. Ezek egyébként mind csodálatos dolgok."

(Forrás: http://index.hu/kultur/zene/fesztival/2009/07/25/kaposztalevel_ihatatlan/ )

Nem, nekem ezek nem csodálatos dolgok, és ennek ellenére van pofám "tisztességes huszonöt és negyven közötti magyar embernek" gondolni magam. Bár annyit természetesen hozzáteszek, a fajtámmal szembeni ellenszenv nem teljesen egyoldalú.

Én mégsem veszem a bátorságot, hogy csak azért, mert nem szeretek így viselkedni, ne feltételezzem azokról az emberekről, akik igen, a tisztességességet vagy akár a normalitást. (Mert, ugye, érezzük a lenézést a sorokban, még akkor is, ha ez természetesen viccesnek szánták elsősorban.) Többek között azért nem, mert szigetelő ismerősök révén tudom, a kettő nem zárja ki egymást. Attól, hogy valaki szeret észvesztve mulatni, még lehet jó ember is.

Én csak a minimumot várom el: a Sziget fesztivál látogatói tolerálják, hogy vannak olyan emberek, akiket hidegen hagy a Sziget. Cserébe én is elviselem valahogy ezt az egészet. Elvégre tavaly is volt Sziget, én már tavaly ilyenkor is blogoltam, és mégsem írtam le, hogy aki odamegy, az aztán egy drogos hülye, mert én innen a Szigeten kívülről ezt így látom.

Azért, hogy Magyarországnak jelenleg ez a legnagyobb attrakciója, inkább érdemlek kritikát. Én is, meg bárki, aki ebben az országban él.

És végül mutatok egy szigetet, ahova én, aki inkább a csöndet és a nyugalmat szereti, elmennék: