Végre egy ünnep, amit mi itt Magyarországon tudunk rendesen ünnepelni, és nem úgy, mint külföldön, ahol ez az eredendően munkásmozgalmi és szakszervezeti emléknap okot szolgáltat a csőcselék randalírozására.

Magyarországon május 1. a nyár nem hivatalos kezdete, az emberek kimennek a szabadba és jól érzik magukat. A sör - virsli generációk is egy napra visszaálmodhatják magukat a biztos időkbe, de mindenki más is megtalálja a módját, hogy pihenjen egy kicsit. Jól is teszi, mert két évig nem lesz május 1. Legközelebb 2012-ben esik munkanapra, a hétvégi munkaszünet meg inkább büntetés, mint ünnep. Ugyanannyit kell dolgozni, és még hétvégén is korlátozva van az ember.

Ez nyilván nem állítja meg az unatkozó, nyugati kamaszokat és túlkoros, túlhülye társaikat, hogy bedrogozva szétverjenek pár boltot és felgyújtsanak pár autót. Természetesen mindezt a dolgozó nép érdekében és a szólásszabadság nevében. Kár, hogy ezek a gyáva, elmaszkírozott alakok még életükben nem dolgoztak, mert ez a "tüntetés" nem más, mint az elkényeztetett kölykök tavaszi dorbézolása. Olyan, mint Chicagóban a gyilkosság, a szórakozás egyik formája, ahogy Morton mama megjegyzi az azonos című musicalben.

Egyébként tegnap mi is normális magyar módjára kimentünk a Duna-partra és piknikeztünk. Hetedik éve csináljuk ezt. Volt előzménye. 2000-ben politikai tiltakozásból hárman elmentünk felvonulni. Nem annyira az állami politika ellen (bár többen úgy gondoljuk, hogy a 2000 volt a politikai őrület első éve: akkor úsztatták a koronát, akkor őrült meg Kovács László.), hanem iskolánk egyes tanárainak csöppet sem leplezett kormánypártisága ellen. Hatalmas elégtétel volt, amikor aztán a történelem tanárnőnk - aki nem más, mint a jobbos körökben jól ismert Takaró Mihály felesége (múltkor róla készített portréfilmet Kondor Katalin) - szörnyűlködött, hogy micsoda arcok vonultak föl. Köztük mi is, és megtiszteltés, ha az ő finoman szélsőséges ízlésének nem feleltünk meg. Egyébként igaza volt. Aki még nem látott május 1. a Hősök tere környékén, annak úgy kell elképzelnie, hogy mindenféle nem létező szervezet ilyenkor nyomat magának 100 lufit (pl. szocdem párt, nem is léteznek!), és azzal fölvonul. Utána visszavonulnak a sátraikba. Az egyik helyen igazi vén komcsik ültek, és üvöltött a Speedy Gonzalez c. szám. Az ötvenes évek végének nagy, amerikai világslágere, amely nálunk természetesen erkölcstelenség miatt be volt tiltva. Összemosódnak a dolgok. Mindenesetre ezt egymás között szóvá tettük, de az egyik öreg meghallotta (egy súgdolózásból fenntartott rendszerben kiemelt fontosságú az éles hallás), és le is miépesezett minket egyből. Kiröhögtük.

2001-ben felvonulás helyett, levonulás volt, a Gellért-hegyről. Egykori tanárnőnk utána sietett haza egy vendégségbe, de annyira kimerítette a séta, hogy ülve elaludt.

2002 óta az én egyik anglomán álmomat valósítjuk meg, piknikezünk. Persze a szocialista - kollektivista szál sem maradhat el. Mindenki hoz valamit, és bedobja a közösbe. Onnan aztán mindenki kedvére vehet, ami tetszik.

Most elég szűk körűre sikeredett a privát majálisunk, senki se ért rá. Fontos emberek lettünk, na. De ettől elég jól éreztük magunkat. Jó kis beszélgetés, kellemes idő és persze a víz. Hosszú évek óta nem járunk horgászni, nem is tudom, mikor váltottam utoljára engedélyt. De a Dunát nézni egyszerűen a legjobb nyugtató. Mostanában elég sok a munka, kellenek az ilyen semmittevős napok, lehetőleg stressz nélkül. Igyekeztem is minden zavaró tényezőt ki is kapcsolni, sikerült is.
Viszont feltöltődtem ötletekkel a jövőt illetően. Tegnap én is elfáradtam, és ennek következtében tudtam 10 órát aludni, amire már nagy szükségem volt. Ráadásul most még egy kis színem is van. Manapság már nem vagyok annyira sápatag, mint régen, de a pirosság elmúltával, szinte egészségesnek fogok látszani.

Szóval most tele ötletekkel vágok neki ezek sorba szedésének, tervezgetésének, ami ebben az egészben a legjobb.