A lassan tönkremenő önkormányzatok mindenféle ötlettel előállnak, hogy lehetőleg minél kevesebb segélyt kelljen kifizetniük.

A legújabb terv szerint nem járna segély annak, aki élvezeti cikkekre költi (alkohol, cigaretta, kávé), játékgépezik vagy nem gondozza a kertjét.
(Link: http://index.hu/belfold/2009/04/28/aki_dohanyzik_nem_kap_segelyt_gadacson/ )

Miközben nagyon utálom az alkoholt és a cigarettát (a kávét nem tartom olyan veszélyesnek, és annyira luxusnak sem, bár azzal sem élek), nem gondolom, hogy bárkinek joga lenne megszabni, ki mire költi a pénzét. Ha a cigi és a pia legális (márpedig sajnos az), akkor a segélyezett azt is vehet belőle. Az ő dolga, nem az önkormányzaté.
Persze annak az érvelésnek is helye van, hogy azért ezt a pénzt az adófizetők adják össze. De azzal, hogy az államra bízzák, ki kaphat a közös pénzből segély jogcímén, már engedélyezte, hogy a segélyezett saját pénzének tekintse a segélyt.

Az is meredek, ahogyan ezt fölmérni, és ellenőrizni szándékoznak. "Mindenki ismer mindenkit" - ez a fokú jogbiztonság az igazi! Hiába igaz ez a gyakorlatban, a jogalkalmazás nem tudja kezelni a szóbeszéd fogalmát.

A segélyt elvileg nem lehet feltételekhez kötni. Alapjában véve ez rendjén is van, hiszen a segélyben részesülők nem kerülnek automatikusan gondnokság alá, teljes jogú állampolgárok, akik valamiért segítségre szorulnak. A döntéseiket maguknak kell meghozniuk. Ha úgy döntenek, hogy egy nap alatt bedobálnak húszezer forintot a félkarú rablóba, akkor úgy. Én sem gondolom, hogy ez így helyes, de eléggé nyomasztó lenne az a társadalom, ahol a pénznek mellé felügyelet is járna.
Az egyetlen feltétel, amelynek létjogosultsága van, az a társadalmi munka. Aki munkaképes, az igenis dolgozzék, ha van mit csinálni persze. Az az elvárás, hogy a közösségnek cserébe a pénzbeni segítségért, a közösség javára tevékenykedik a nehéz helyzetbe került ember, jogos. A gyámkodás igénye viszont nem.

Pedig sok érv szól mellette. Ilyen például a gyerekek kérdése. Sokszor éppen miattuk ítélnek meg magasabb segélyt. Erre elfogadható megoldás volna, ha a segély egy részét névre szóló étkezési utalványokban kapná meg az illető. Ez is beleszólás, de azért mégsem ultimátum.

Az igazi megoldás nagy falat. Gordonék biztos nem fognak hozzá. Az önkormányzati rendszer elhibázott, túlméretezett. Annak idején a demokratikus hevület (Minden három háznak saját polgármestert! - mozgalom.) miatt olyan feladatmennyiséget zúdítottak szegény települések nyakába, amellyel láthatóan nem bírkóznak meg. A kurucos hagyományok miatt meg sok helyen hallani sem akarnak a közös feladatvállalásról, sőt van, ahol még a jól bevált körjegyzőségekből is kilépnek, személyes sértődések miatt. Talán az sem ártana, ha a vidéken oly népszerű pártok és politikusaik nem falurombolást emlegetnének, amikor a szorványfalvak intézményeinek összevonásáról van szó, hanem az ebben rejlő lehetőségeken dolgoznának. Jó tervezéssel, észszerű szervezéssel (amihez hozzátartozik az is, hogy megfelelően választják ki az együttműködőket) segíteni lehetne ezeknek az elszegényedő településeknek.
Főleg, hogy kétharmaddal még lehetne is változtatni.

Kérdés, hogy akarnak-e. Hiszen ha kevesebb polgármester van, kevesebb széket lehet kiosztani. Szóval annyira nem csodálkozom, hogy nem sietette eddig senki. Persze a helyiek sem. Könnyebb is szűkíteni a segélyezett körét ilyen populista ötletekkel, mint egy országos szintű ötletet elfogadni.