Segítség! Gyerekeim vannak! - műsorkritika (Viasat 3, h - p 17:05)

Überszülők, übertévénézők, figyelem! Olyan műsorra bukkantam, hogy csak na! Különösen nektek ajánlom figyelmetekbe.

Kezdjük ott, hogy a műsor maga rettenetes. Ócska, mesterkélt, buta. Valóságshowként határozza meg saját műfaját, de ebben szinte semmi valóságos nincs. Ebben a műsorban a csecsemők is szerepet játszanak, annyira mű.

Az alapkoncepció szerint van egy problémás család. Általában magas életszínvonalon élnek, csak éppen "túl" sok gyerekük született, akikkel egész egyszerűen nem bírnak. Mi a logikus döntés? Fölhívják a tv-t, nem küldene-e Angliából egy szigorú dadust, akit az ABC profi kamerateamje mindenhova elkísér.
A Mary Poppinsnak beöltöztett nevelőnő megjelenik és egyetlen hét alatt rendet tesz a családban, ahol soha sem volt rend.

A műsornak mindig ugyanaz a koreográfiája. Először égetni való, ill. annál is rosszabb gyerekek táncolnak a tehetlen szülők fején. A dadus megérkezik, és öt perc után már érti a helyzetet, de azért még komoly arccal jegyzetel egy napig.
Este beszél a szülőkkel a problémákról, akik bár rettenetesen szenvednek a gyerekeik miatt (ez valódinak tűnik), de mégis vérig vannak sértve, amikor a dadus mindenki számára világos dolgokat közöl velük.
Másnap reggelre összeül a kupaktanács, hogy az éjszaka elkészített házirendet megismerhessék. Az mindenesetre tanulságos, hogy a gyerekek - legalábbis első hallásra - szinte lelkesednek a szabályokért. A szülőkben viszont újra fölbugyog a sértettség. Hát, igen, ha valakinek a szülői kvalitásait kritizálják, azt általában nehezen viseli, ahogy én is tapasztaltam. Többnyire el sem tudják képzelni, hogy másképp is lehet. Pedig ha van igazság, ebben a műanyagban, akkor az pont ez. Ha valaki hagyja a gyerekeit így elkanászodni, akkor nemcsak hogy lehet máshogy, hanem kifejezetten kell!
Eztuán jön a tehetetlen, többnyire síkhülye szülő alázása. Általában ugyanis olyan szabályokat kellene megértetni, elfogadtatni és végrehajtatni a nagy szülői lustálkodásban nevelés-rezisztens gyerekekben (ráadásul egyszerre négyben vagy annál többen), amelyek a kedves anyuka/ apuka sem ért. A fölfogás hiányát a tisztelt szülő általában ellenállással, a gyerekeitől újratanult durcáskodással lelplezi. Vagyis semmit sem alkalmaz a nevelőnő által javasoltakból. A hülyékre jellemző következetességgel követi el újra és újra ugyanazokat a hibákat. A fordulópont mindig az, amikor a nevelőnővel szemben a szülő végre nem dacos kölyökként viselkedik, hanem végre - valahára felnőttként. A nevelőnő nem is a gyerekekeket neveli, hanem elsősorban a szülőket.
Ezután mintegy varázsütésre sikerül megregulázni a rosszcsontokat. Pár nap alatt rend és jó viselkedés váltja föl az őrjöngést.

Egy valami mégis tetszik. A kevés őszinte pillanatok egyik az, amikor a gyerekek nem mint probléma szerepelnek, hanem mint ember. Ilyenkor sokszor kiderül, hogy a gyerekek sokkal gyorsabban fölfogták a szabályokat, és leginkább azért nem tartják be, mert bár tetszik, hogy végre rend van, még mindig jobban bíznak egyelőre alkalmatlan szüleikben, mint az idegen, angol néniben. A szülőkön a szkepszis látszik, vagyis a gyerekek - akik általában intelligensebben állnak a dologhoz, mint szüleik - mindaddig kitartanak a régi káosz mellett, amíg anyu és apu nem kezdi alkalmazni a szabályokat.
Sokat elmond ez az ún. liberális nevelésről. Sokan azt hiszik, a vasszigor egyetlen alternatívája a száz százalékos nemtörödömség. Egy gyerek nem véletlenül nem cselekvőképes a jogban sem. Iránymutatásra, korlátozásra van szüksége. Ezt a legegyszerűbben következetesen betartott és betartatott, de észszerű szabályrendszeren keresztül lehet elérni.
Az öröm a gyerekek arcán, hogy végre van viszonyítási alap, végre egyértelmű, mit is kell tenniük, szintén őszinte.

De sajnos mindne más hiteltelen. Szerintem erre a munkára egy hét nem lehet elegendő. A nevelés nem kapány! Hanem éveken át tartó folyamat. Lehet, hogy a műsor utolsó tíz perce kedvéért lecsillapodnak a kedélyek. Sokkal érdekesebb volna találomra visszatérni pár héttel később, vajon tartja-e még magát a család a szabályokhoz, fenn tudják-e tartani a jó viselkedést. De erre sajnos nem derül fény.

A műsor nyilvánvalóan azoknak az amerikaiaknak készült, akik még enni is tankönyvből tanulnak meg. Valószínű a népnevelő motívum is. Mindenesetre az elgondolkodtató, hogy minden általam látott részben újdonságkétn bukkant föl a gondolat, a gyerekeket nevelni kell, máskülönben ez a káosz a vége. A nevelés pedig nem az, hogy a tisztelt szülő semmit sem csinál mindaddig, amíg el nem veszíti a türelmét, akkor viszont ordít. Persze ez hatástalan, sőt.
Az ember azt hinné, a nevelés az emberek természetes készsége, nem kell külön megtanítani, de úgy látszik nem mindenkinél.

Akit érdekel, egy adást azért ki fog bírni. Többet amúgy sem érdemes megnéznie, mert aki egyet látott, az látta a többit is.

Értékelés: 2/10