Amal - filmkritika

Na végre - valahára eljutottunk moziba. Mivel is nyitnánk meg a 2009-es filmévet itt a Reckl Amál blogon, mint egy Amal című kanadai filmmel. Ami Indiában játszódik.

És igazából csak azért kanadai, mert a készítői Kanadába kivándorolt indiaiak. A film maga aranyos és csalafinta egyszerre. Sok benne a klisé és mégis újra és újra meglep. Bár ízig-vérig indiai valójában, mégsem Bollywood. Látszik, aki készítette, az nem egy kényelmes ameriakai székből aggódik a lassan túlnépesedő, lassan atomhatalommá váló, mégis nyomorgó lakosságú országért. Nem is akarja az összes indiait Visnu bölcs, transzcendencia iránt talán túlságosan fogékony, mélyen meditáló, egyszerűségében méltóságteljes aszkétának ábrázolni. De nem is valamilyen poszt-gyarmati gőgöt látunk. Hanem egy történetet, amely akár Budapesten is megeshetett volna. Röviden valóságos. És közben mégis népmese.

Amal Kumar riksakuli jószívű, nemeslelkű ember, mindenkivel tisztelettudó, mindenkivel udvarias és kedves. Talán az egyetlen nagylelkű riksás Új-Delhiben. Jól megvan egyszerű életével.
Ez megtetszik egy csavargónak kinéző, ám valójában a saját gazdagságától megcsömörlött milliomosnak. Az öreg halála előtt Amlara hagyja teljes vagyonát, élvhajhász, erkölcstelen életet élő fiait egyúttal kisemmizi. Amal viszont csak járja a várost, és egyátalán nem könnyű őt megtalálni. A határidő lejártával - ha Amal nem kerül elő - a fiúk mégis megkapják a jussukat. Az idősebb a házasságát akarja megmenteni, hátha újra komolyan venné a felesége, ha vagyonos ember lenne. A másik fiúnak szó szerint az élete múlik ezen. Léha életmódja és kártyaadósságai miatt egy uzsorás készül kitaposni a belét. Mindenre képes, hogy Amal ne kerüljön elő.
Amalt az elhunyt legjobb barátjának kell felkutatnia. Rá az ezzel járó felismerést hagyta az öregember.
Amal életét három nő határozza meg. Zsörtölődő anyja, aki már nagyon szeretné Amalt kiházasítani. A kislány, akit Amal kerget egy autó alá, amikor kedves törzsutasának ellopja a táskáját, ő Amal barátja, lelki támasza. A harmadik pedig Amal szíve választottja, a boltosnő, akit minden nap fuvaroz beszerző körútján. Amalnak elég is, hogy körülötte vannak ezek az emberek.

A végkifejlet happy end, de olyan csavarosan, hogy nemcsak azért nem írom le, mert akkor lelövök sok-sok poént, hanem mert nem is lehet. Legyen annyi elég: az istenek nem tesznek semmit sem ok nélkül.

A film nagy erőssége az objektivitás. Sokoldalú, érdekes karakterek fordulnak elő benne. Amal nagyon jólelkű, de kicsit buta is. Az öreg milliomos kellemetlen, modortalan, undok alak, de közben meg erkölcsileg mindenki fölött áll. A barátja - szerintem a legmegrendítőbb mozzanat az ő története számomra - először föl van háborodva, hogy kihagyta az örökségből őt is az öreg, de megvilágosodik. A törvényes örökösök is emberek; remek az a bemutatás, ahogy először az idősebb fiú tűnik agresszívebbnek, pedig ő csak valószínűleg a feleségének akarja bizonyítani, hogy nem akkora papucs. A kisebbik fiú csendesebb eleinte, az együttérzés álarca hamar lehull róla.
A szakszerű, precíz ügyvédnő nagy odaadással képviseli az öreg és Amal érdekeit, de a saját gyereke már nem érdekli annyira, ahogy férje is csak dísztárgy. Sajnos hidegsége nem a kötelező távolságtartás, hanem alapvető jellemvonás, melyet a magánéletben sem vet le.
Amal anyja is szörnyű hárpia először, de kiderül, mindennél jobban szereti fiát, érte haragszik, nem ellene. A sort sokáig lehetne folytatni. Milyen bölcs leírása ez az emberi jellemeknek! Mindenki ilyen is, olyan is. A megítélés sokkal esetlegesebb, mint gondolnánk.

A filmben váltakozva beszélnek hindiül és indiai angolul. Jellemzően az alacsonyabb kasztok beszélik az ősi nyelvet, a gazdagabb indiaiak pedig angolul beszélnek egymással. Érdekes kihallani a hindi beszédből az egyes angol szavakat. Őket pláne nem kíméli az elangolosodás. Gondolom, ugyanilyen "izgalmas" lehet a külső szemlélőnek, amikor a magyar beszédbe csempészet jövevényszavakat hallja.
Mindenesetre ez is sokat elmond Indiáról. Ahogy az is, hogy a kisebbik fiú egyik ideges pillanatában Jézus nevét emlegeti. (Van rá utalás, hogy sok időt töltött Londonban, nyilván ott ragadt rá.)
A kasztok közötti kommunikáció mindig hindi nyelven történik. Nem tudom, a rendező utasítása volt-e, vagy ez természetes dolog, de nagyon más a testbeszéd, amikor az eredeti nyelven beszélnek, és amikor angolul.

A film nem romantikázza túl Indiát, mégis szereti. Leginkább az embereket. Tájkép nem nagyon van. De arcok, ruhák, hétköznapi élet annál inkább. Amalon kívül mindenki valós karakter, ő az egyetlen stilizált szereplő. Egyedül ő tudja az igazságot, hogy ő nem különb senkinél, de másokkal ellentétben ezt nem érzi valamilyen erénynek. Az összes bűvös tulajdonsággal a külvilág ruházza föl. Ez is komoly emberismereti megállapítás: egy ember sem létezik csak úgy, mindenki olyan, amilyennek mások látják. Nincsenek abszolútértékek. Valakinek Amal az egyetlen fia, másnak csak egy buta éhenkórász, a harmadik pedig az utolsó igaz embert látja benne...

Kellemes film, bár talán kissé nehézkes. A film eleje túl hosszú a befejezéshez képest. Mégis jó választás volt kezdetnek. Megnyugtató a befejezés nagyon.

Értékelés: 8/10