A balek a lúzer régies formája. Valaki, akin át lehet lépni, meg lehet alázni, avagy mint a mostani kis történetekből is kiderül át lehet verni.

Ma reggel is hósepréssel indult a nap. Annyira elegem van már ebből a szar időjárásból, hogy azt elmondani sem tudom. Tudom, hogy unjátok, én is.

Múlt héten kisebb beszerzőtúrát tettem. Csupa lényeges dolog: fehérnemű, grillcsirke és meglepetés ajándék.

Persze egyik sem sikerült tökéletesen.

Lehet, nevetséges, de régi vágyam volt egy olyan fehérnemű szet, amellyel a hét minden napján egyértelmű, mit vegyek föl. El tudom képzelni, hogy a Modorosblog különdíjára is jelölni lehetne azt a törekvést, hogy márpedig nekem a napok neveivel ellátott bugyi kell. Naná, hogy a németeknél van ilyen! Végre elérhetővé vált az én részemre is. Ki is bontottam a csomagot, de hamar feltűnt a hajszál tüchtig kis levesemben. A szerda hiányzik. Helyette viszont két vasárnap van. Gondolkodom is rajta, ne tekintsem eme tévedést jelnek, és ne vegyek-e ki egy napot, amíg ez a mocsok hóhelyzet nem konszolidálódik. Mindenesetre a bugyik bemutatását megtartom legvégső érvnek, ha a főnököm nem lenne meggyőzhető.

A grillcsirke esete sokkal bosszantóbb. Külön leszálltam a buszról, elkészítettem a szerintem aránytalanul sok pénzt, végighallgattam a műkarmos, kikent, kifent csirkés nő marhaságát az 1% felajánlásáról. (Az nem fért a fejébe, miért nem kerül nekünk semmibe a rákos gyerekeken segíteni. Egy vásárlótársam felvilágosította, hogy ezt az adót már befizettük, most azt is megmondhatjuk, kinek adják egy kis részét. A műkarmos lédi biztos semmilyen adót nem fizetett még életében, ez látszott rajta, ezért nem értette valószínűleg. Mondjuk az nem lenne semmi, ha látszólag nincs jövedelme, de azért beküldene egy nyilatkozatot. Vakarhatnák a fejüket az apehos ügyintézők. Ez azonban mégsem fenyeget. Mert a következő, igazi emberi mélységekről tanúskodó kérdésből kiderült, a grillnéni szerint ennek nincs is értelme. Azt tudakolta, hogy a rákos gyerekeknek nem mindegy, úgyis meghalnak...)
Erre föl - bár tényleg nagyon kedvesen - becsomagolt nekem egy félig megsült csirkét. Bosszantó.

Végül újra és újra beigazolódik az a tézisem, hogy a boltok nem túlzottan érdekeltek az árujuk eladásában. Persze megint a tetves futárokkal kezdődött a bonyodalom. Hülyét kapok most már tényleg ettől a primitív, magyar hozzáállástól, hogy nekem kell a szaros futárokhoz alkalmazkodni. Illetve alkalmazkodnék is, nekem is érdekem, hogy rendben megkapjam a cuccaimat. De sajnos az nem fér bele a kapacitásomba, hogy a rendelést követő négy héten keresztül 8 és 16 óra között folymatosan lesben álljon valaki, hátha pont akkor kényelmes a tekintetes futár úrnak arra hajtani.
A munkahelyemre azért nem hozatom be, mert nem lehet csak úgy bejönni ide, és nem is egyszerű bennünket megtalálni. Másrészt a munkám során engem ne zavarjanak! Jöjjön normális időben - mondjuk du 5 és 8 között! Csakhogy akkor ő már megint a depóban van. Leszarom.
Szóval most belefutottam abba, hogy két sikertelen próbálkozás után visszaküldik a feladónak a csomagot. Aranyapáim, talán értesíteni tetszettek volna, hogy jövünk. Annyira hülye meg tényleg csak egy ilyen fullajtár lehet, hogy ha egyik nap 11-kor nem volt ott senki, akkor másnap is akkor megyek.
Mi is a szlogenjük? DHL - We keep you promises. Elmés. Kár, hogy a trehány, sunyi magyar alkalmazottak, akik úgy csinálnak, mintha dolgoznának. Csak éppen szarnak a feladatukba, ill. valószínűleg nem is értik, hogy a futárkodás lényege nem az, hogy egyenruhában cirkálok a városban, aztán, ha sikerül, kézbesítek is pár dolgot. Hanem az, hogy a címzett megkapja a csomagját!
Következő lépésként fölhívtam a DHL-t. Udvarias, bár kissé tanácstalan férfihanggal beszéltem a második kézbesítési kísérlet után három órával, amikor hazaérkeztem a munkából. Sajnos vissza kell küldeni a csomagot. Hiába jelentkeztem én szerintem még időben, hiába nem kerülne semmibe, ők visszaküldik, mert az a szabály. Idióták gyülekezete. Erről az a mondás jut eszembe, amit mostani munkahelyemen hallottam még betanulás alatt, hogy ha a vevő akadékoskodik betartjuk az ISÓ-t. Vagyis ha mi mindig mindent úgy csinálnánk, ahogy az elő van írva, ahogy szabályos (és most nem jogszabályokra gondolok), akkor már ott se lennénk, ahol most vagyunk.
Hab a tortán, hogy írtam e-mailr a Schäfer Shopnak, ahonnan magát a terméket rendeltem, és két munkanapja semmi válasz.
Utálom, hogy én vagyok a vevő. A gazdasági válság ellenére vásárolni akarok, de nem lehet! Még nekem kell eztuán a sok hülye, alkalmatlan barom után futkosnom. Még nekem kell ezeket is a saját pénzemen fölhívni, és majd még hálás is lehetek. Megnézném, mi lenne, ha én nem válaszolnék egy elmaradt kiszállítás ügyében a kedves vevőnknek...

Tessék már megtanulni: a vevő az atyaúristen! Miatta van minden. Ez a sok hülye mehetne a földet kaparni, ha mi nem lennénk! Tessék bennünket megbecsülni!