Az utóbbi időben nem vagyok túl aktív az Iwiw-en, mert nincs igazán miért.

De néha azért érnek meglepetések, ha nagy ritkán föllépek.

Nemrég például Pétertől kaptam egy kedves, személyre szóló üzenetet. Illetve egy személyre szólónak álcázott hirdetést.

Péter, mint látható, egy netes társkeresőre invitál. Szegény kezdő iwiw-esként (csak 12 ismerőse van) nem tudja, hogy a többi felhasználó ezért könnyen letilthatja, sőt rosszabb esetben még fel is jelentheti az Iwiw rendszergazdáinál. (Előbbi igen, utóbbi nem történt meg.)

És mivel valójában tényleg nem vagyunk ismerősök, nem ismerheti a véleményemet az ilyen társkereső hirdetésekről. Elnézést, tudom, hogy sok normális ember is él ezzel a lehetőséggel, és megfelelő párért azért mégsem megy mindenki a falusi dizsibe, nekem ez mindig kicsit szánalmas volt.
Pedig működik. Két olyan házaspárt is ismerek, akik több évtizede élnek együtt, és hirdeté útján találtak egymásra. Ezek közül az egyik anyukám barátnője, és annak sötét férje. Túlzottan anyukám barátnőjéért sem vagyok oda, de férje az aztán a nagy büdös paraszt! Szegény nő jobbat is találhatott volna, sőt mivel két gyerek és harminc év házasság után is vénkisasszonyos, valószínűleg akkor járt volna legjobban, ha pártában marad. Ilyen ostoba férjekre és a gonosz anyjukra tényleg nincs szüksége az ember lányának. De az ő generációjuk még ezt nem vallhatta be könnyű szívvel magának. Én, a megrögzött aggszűz, kifejezetten örülök, hogy ma már ez nem akkora baj. Illetve természetesen az, hiszen mindenütt, ahol felmerül a téma, hogy egy nő nem akar egy életen egy férfi árnyékában élni, a sok ún. macho azonnal vonyítani kezd. Ha lenne bennem egy fikarcnyi lazaság, még nevetni is tudnék ezeken az alakokon. Akik a világ kegtermészetesebb dolgának tartják, hogy pornófilmeket néznek, de ha egy nő ilyen eretnek gondolatokkal áll elő, akkor egy percen belül jön az évezredes igazság az erkölcsökről, az egészséges családmodellről stb. Ami semmi mást nem jelent, hogy ezek az urak be vannak rezelve, mert ha a nők is válogatnak, és a nők is rendelkeznek az önálló döntés képességével, akkor bizony sokan közülük könnyűnek találtatnának. Arról a kellemesen zsarnoki tulajdonságról nem is beszélve, hogy az ilyen megmondóemberek általában birtokában vannak a bölcsek kövének, és sosem restek mással megosztani nagy tudásukat. Ahogy a Jó reggelt, Vietnamban!-ban mondják, külön öröm, ha egy ilyen nagy formátumú ember oktat ki.

A korrektséghez hozzátartozik, hogy ez nemcsak férfiakra igaz. Az a feminista (és én nem vagyok az, mert a klasszikus feministák mindent rosszul csináltak. Melltartóégestés? A melltartó, és általában a mell az egyik leghatásosabb fegyver a nemek harcában. Önként lemondani róla badarság.) téved, aki a férfiakat tartja az ellenségnek. Az igazi ellenség a nők egyenjogúságért folytatott harcában a fejét igába hajtó nő. A férfiak hozzászoktak a nekik jóhoz. Ha holnap minden nő a basáskodó férje, élettársa, barátja vacsora fölötti fanyalgására a képébe vágná a konyharuhát, akkor lefagyna az arcukról a fölényeskedő vigyor.

Gyorsan hozzáteszem, pontosan tudom, hogy sok férfi nem ilyen. Érdekes, de valószínűleg nem véletlen, hogy a környezetemben lévő, meghatározó férfiak nem ilyenek voltak. A szüleim között ugyan klasszikus munkamegosztás volt, de ezért az apám nem nézte le az anyámat. Mert ez a lényeg. Nincs baj a hagyományos családmodellel, ha a mindkét fél egyetért vele. De ha valamelyikük a helyzetével visszaél, avagy a társát nem társnak, hanem alattvalónak kezdi tekinteni, akkor van probléma.
Aki a tisztes háziasszonyt lenézi, az nem tud semmit a háztartásról. Kemény munka az, aki szépen végzi, az sokat dolgozik. A kapitalizmus ezt nem honorlja, minmum lenne, hogy a társ azt tegye.

Péternek üzenem, hogy az egész levele gagyi. Mert társat neten keresztül találni talán annyira nem gáz. Na, de milyen ember az, akinek még barátokat is így kell. Bár gyanítom, mást jelent Péternek a barát, mint amit nekem.
Jó lenne továbbá tudni, miben rejlik a társkereső és a partnerkereső közti különbség. Tekintve, hogy a két szó ugyanazt jelenti, csak az egyik magyar, a másik meg idegen eredetű. Bár sejteni vélek valamit, ami erősen beigazolja azt a képet, amit a netes ismerkedőkről fest előítéletes fantáziám. Kiéhezett, nyálcsorgatós embereket látok, akiknek már majdnem mindegy, kivel... A partnerkereső nyilván szexpartnert jelent. Egyébként a szexpartner ilyetén keresése még sokkal inkább érthető, mint a barát/ barátnő vonal. Elvégre a szexhez - ha csak arról van szó, és miért kellene mindig csak rózsaszín ködbe burkolózva csinálni - elég a primer szimpátia. Annak megléte vagy hiánya viszonylag hamar kiderül. Persze a kockázat elég nagy.

Fórumozhatok, csetelhetek, sőt blogolhatok is - nagyon köszönöm. Nyilván sehol máshol nincs ilyen lehetőség.
De mégis mi vonz a legjobban? A szépségverseny, natürlich!

Lássuk be, nagy marhaság ez az egész. Átlátszó és szánalmas. A csaliként bedobott modellt, aki elvileg "Péter", pedig kikérem magamnak. Ez kb. olyan, mintha a férfiaknak meg Pamela Andersont tennék be. Nem feltételez túl sokat a címzett magasröptű, egyedi ízléséről.

Azért annyi haszna volt, hogy kicsit szófostam ma is.