Mivel a nyelvi finomságoknak és az abszurd fogalmazásnak nagy kedvelője vagyok, mindig örülök, ha valami érdekeset hallok.

Ilyen Béla kollega mai nyelvi leleménye is. (Aki annyit beszél, mint ő, annál természetesen előfordul egy-két bon mot.)

Szóval pár perce a következő hagyta el száját:

...büdös ló volt már, amikor megszületett.

Ez aztán az igazi, naturalista költői kép! Ráadásul igen komplex, és nagyon pontos. Bölcsészesen nyakatekerten úgy is fogalmazhatnánk, Béla bá' megalkotta az eleve elrendelés negatív példájának száz százalékosan lefedett asszociációs mezejét.

A ló, ugye, izzad és még növényevő is, tehát az emberi orr számára rossz szaga van. A születés pedig - akárhogy szépítjük - emlőséknél bizony mocskos, mondhatni gusztustalan dolog. (A szagáról nem tudok nyilatkozni.) Mégis az élet legintezívebb élménye, olyannyira, hogy - legalábbis az embernél - törlődik is a memóriából, senki sem emlékszik a saját születésére. Szakértők szerint ez így van jól.

Szóval Béla egy rövid allegóriában (több ez már egy sima metaforánál) megfogta a lényeget: vannak dolgok, amelyek már az induláskor sem működnek.

A hatás sem maradt el, három másodpercnyi döbbenet után jót nevettünk a kolléganőmmel ezen az elszóláson. Egy darabig azon gondolkodtam, vajon nem valami germanizmusról van-e szó, hiszen ez az elnyomott poéta félig-meddig Németországban él, és szívesen hódol a tükörfordításoknak. (Szegény cseh beszélgetőpartnere szépen megmerevdett, amikor azt mondta neki, hogy vom Fuchs gefangene Hecht /vö. róka fogta csuka/.) De én ilyet még nem hallottam.

És ha már halaknál tartunk, ki a rózsás márna? Én magam. Múlt héten beszereztem egy rózsákkal már-már túldíszített pulcsit, amiben igen jól esik a tévézés. Szemlátomást tetszik a testvéremnek, mert azóta így nevez...