Sándor Klára (SZDSZ) éllovasa volt annak a kezdeményezésnek, hogy több nő foglalkozzék poltikával, szegény naiv lélek még valamiféle női pártkvótát is bevezetett volna, de a sok gonosz férfi nem engedte, hogy ez a Jeanne D'Arc orvosolja hazánk legégetőbb problémáját. Nos, Klára biztosan nem ezekre a nőkre gondolt: Wittner Máriára és Morvai Krisztinára. A történelmi hős és a jogvédő ugyanis úgy döntött, a Jobbik környékén folytatja tevékenységét. Igaz, ellenkező irányból érkeznek. Wittner megunta a képviselőséget, saját bevallása szerint nagyon kellett moderálnia magát a parlamentben, hogy ne kiabáljon egy mocskos kommunistát a túloldalra. Becsülöm egyébként, ha valaki belátja, érdemben nem tudja feladatát végezni. Szóval ez a meglehetősen tudatlan, ám a maga világában jóindulatú nőszemély azt folytatja, amiben eddig is jó volt: a szélsőjobb haknit. Azt azért sajnálom, hogy ez a megtévesztett öregasszony most saját történelmi szerepét politikai aprópénzre váltja, de ő tudja...
Morvai ugyan nem lép be a Jobbikba, mert pontosan tudja, egy közismerten szélsőséges párt tagjaként sehol sem tekintenék tárgyalópartnernek. De a hátszelüket, az örökös, öncélú fasisztázós kormányzati kommunikáció által felkorbácsolt népszerűségükre azért igényt tart. Terve az EU Parlamentbe való bejutás. Végülis így indult a látszólag folyamatosan speeden lévő jogvédő ámokfutása: elvették a finom kis fontoskodó pozícióját az ENSZ-nél. Az európai képviselőség szép elégtétel lehetne neki.
A harmadik nő szép nagy fordulatot hajt végre. A szétbukott eü miniszter Horváth Ágnes végre megmutathatja igazi énjét. Tadadam: egy valóság show-ban! Az eredeti változatot persze most is az RTL Klub gyártja, de ő hagyományosabb celebeket küld az ausztráliai dzsungelbe: Győzikét, Steiner Kristófot stb-t. Ám a TV2 sem akar lemaradni, sőt ezzel a válogatottal nem is fog. Azt hiszem, a sokarcú SZDSZ közös vonala az önkritika teljes hiánya. Horváth Ágnes megbukott. Visszavonult. Maradjon végre csendben!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bandeenator · http://kritika3.blog.hu 2008.09.15. 14:43:16
Nem mi éltük át azt, amit ő. Ha valaki, akkor ő belülről is láthatott valamit egy rendszerből, melynek jogutódai ülnek a baloldalon.
Nem megtévesztett. Ha valakinek volt oka, hogy ne legyen kommunista, hát ő az!
Akkor csalódnék nagyot, ha az MSZP-ből szélsőjobbozna.
SZDSZ? Önkritika? Nagyon ritkán gyakorol egy párt önkritikát, és azt sosem így nyilvánosan. És a gyakorlott önkritikáról pedig a szimpatizánsok tudnak.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.09.16. 09:19:37
Wittner Mária múltja kikezdhetetlen. De az, hogy az egész sorsával kiállt valami jó mellett még nem jelenti, hogy okos volna. Sajnos a jelenbeli megnyilvánulásai nem erre utalnak. És nem azért, mert antikommunista.
Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.09.17. 12:27:41
Ő is imád szerepelni, írt vmi gyenge lektűrt, és igazi írok el voltak tőle ájulva...
Most viszont business as usual van: a Magyar Charta mintájára Európai Chartát alapított. Szerintem Morvai Krisztina inverze.