Hosszú évek óta járok az Evica csoport koncertjeire, gyakorlatilag a 0. perctől jelen voltam a fellépéseiken, amikor még az ETÜD iskola növendékkoncertjeire jártam. Akkor még a mai „nagymenők” is a kezdet kezdetén álltak. Szerencsére többen óriásit fejlődtek az elmúlt nyolc év során; szomorú látni viszont azt, amikor valaki nem képes előbbre lépni. A mostani koncerten mindkettőre volt példa.

 

A mostani koncert üdítően új koncepcióval lepte meg a közönséget: a műsor első részében Mozart operáiból kaphatott kellemes ízelítőt a hallgató, a második rész pedig válogatás volt – többnyire – a Mozart! című, a címszereplő életéről szóló, nagy sikerrel játszott musical dalaiból.

 

Nekem személy szerint a műsor első fele tetszett inkább, de ez inkább az én ízlésem miatt volt, nem a műsor színvonala miatt. Az énekesek többnyire énektudásuk legjavát adták, de ezzel eddig sem volt gond, mert a társulat magja kiváló és ambiciózus énekesekből áll. Külön öröm volt viszont látni, hogy a színpadi jelenlétben, ill. színészi játékban is egyre többet tudnak a tagok. Ez rendkívül fontos, mert a színes repertoár főleg színpadi művek részleteiből épül föl. Ebben a javulásban nyilván szerepe van Farkas Eriknek, aki profi színészként került a csoportba, vele és Berencsi Zsolttal végre két épkézláb férfi tagja is lett a társaságnak. Érkezésük előtt sajnos sok fura fazont láttunk, többnyire nem arattak osztatlan sikert. Az is jó, hogy Erik és Zsolt elég ellentétes karakterek. Ezt a műsor összeállításában is kihasználták.

 

A nők sem egyformák. A műsort egyértelműen Szigeti Eszter és Veres Borcsi viszi a vállán. A fiúkhoz hasonlóan ők is ellentétes karakterek: Eszter inkább vidám, frivol hangvételű „szerepekben” tűnik föl, míg Borcsi kapja a drámai számokat. Nagyon helyes döntés volt végre, hogy „cseréltek”, és megmutathatták, mennyire jól áll egyiknek a másik szerepköre, és fordítva.

 

Az est fénypontja egyébként Veres Borcsi és Farkas Erik duettje volt. Igaz, hálás „alapanyaggal” dolgoztak: a Varázsfuvola egyik legfülbemászóbb dalát, Papageno és Papagena egymásra találását, adták elő. Szándékosan írtam így, mert nem csupán szépen elénekelték ezt a kedves dallamot, hanem el is játszották a jelenetet. Persze ez egy zsánerkép, de mivel klasszikus és mindenki ismeri, nagy az elrontás esélye. Szerencsére azonban ilyesmi nem történt.

 

A másik csúcspont a már említett Szigeti Eszter „szomorú” száma a Mozartból.

Persze dicséret illeti Makai Juditot, akit szintén nem először látok és most is jól bánt a rá bízott karakterrel. Ez ugyancsak elmondható Rárósi Anitáról, akit én ugyan most láttam először, de nyilvánvalóvá tette, nem kezdő amatőrről van szó.

 

Az említett profikon kívül sajnos akadtak kevésbé fölkészült fellépők is. Köztük olyan, aki most először lépett a közönség elé. Őt – egyelőre név nélkül, meglátjuk, mi lesz – csak biztatni szeretném: szép hangszíne van, és lesz ez még jobb is. Talán korai volt még szólót énekelnie, de egyszer persze mindent el kell kezdeni. (Emlékszem én még a csapat mai egyik húzóemberének első koncertjére, sajnos. J )

 

Számomra csalódást leginkább az a fellépő okozta, aki sajnos sem énektudásával, sem színpadi jelenlétével nem nyűgözött le. Fájdalom, de ez már nem először fordult elő. Ha tehetek egy bátortalan javaslatot, egyelőre jól állna neki a kórus. Ha majd eljut a többiek szintjére, szívesen hallgatjuk egyébként kiemelkedően magas hangját egyedüli énekesként is.

 

Azért az örömbe vegyült egy kis üröm is. Nehéz ezt rendesen megfogalmazni, mert az érzéseim ambivalensek, lévén személyesen ismerem a társulat majdnem minden tagját. De mint kívülálló néző kicsit aggályosnak, és a helyzethez nem illőnek éreztem a csoport vezetőjének, Nemssányi Évának szóló születésnapi köszöntést. Tudom, hogy ő tartja össze a csapatot, tudom, hogy tanítja meg a számokat és szakmai tudása a csapat egyik legkomolyabb erőforrása. Mégis úgy érzem, egész egyszerűen nem tartozott ez a közönségre. (Pláne a teljesen idegenekre.) Az ilyesmi szerintem árt a profizmus látszatának, ami egyébként sem volt száz százalékos a fenti okok miatt.

 

Összességében mégis azt mondhatom, jól éreztem magam. A kulisszák mögött hallottam, hasonlóan frappáns ötlet formálódik már a csapat kreatív fejeiben. Nézőként őszintén remélem, továbbmennek ezen az úton.