Pontosan egy hónapja fogtam bele a blog írásába. Eredetileg honlapot akartam indítani, de testvérem meggyőzött, legyen inkább blog.

Nem volt különösebb koncepció, tőlem szokatlan módon csak úgy belevágtam. (Máskor hosszan megtervezek mindent.) Bár elvem, hogy minden írás előtt vázlatot kell készíteni, ezeknél az írásoknál ritkán fordult elő. Csak a hosszabb, elemző jellegű munkáknál.

 

Hosszú ideje nem tudtam írni. Csak kommenteltem mások írásait (azt elég szorgalmasan), de egy idő után az már nem jelentett különösebb örömöt. Közel tíz év után újra van kedvem írni, és amint látják kedves olvasóim, most alig tudom befogni a számat.

 

A posztok színvonala szerintem is hullámzó. Remélem, a jobban sikerültek feledtetik a nem annyira jól sikerülteket.

 

Ez alatt a hónap alatt háromszor is felfigyelt a blogra a „nagy” Index. Ez mindenképpen jó érzés, még akkor is, ha érezhető, hogy mely témáknál kapják föl a fejüket. A hozzászólások mennyisége is jól tükrözi ezt.

Érdekes, hogy pont tegnap döntöttem meg minden rekordomat: az a kb. négy óra, amit az Alföldiékről szóló bejegyzés az Index címlapján töltött, majdnem háromezer (!) klikkelésre volt elég. Ez kétszerese a múltkori rekordnak, amelyet a blog negyedik napján állítottak föl a kedves olvasók. A hozzászólások (jelen pillanatban 115-nél tartunk) mennyisége szintén meglepett.

Rosszmájúan mondhatnám, na persze, mert buzizni lehetett. Igaz, páran erre használták a fórumot, de egyértelmű többségben voltak a „normális” hozzászólások, sőt az ő erőteljes tiltakozásuk gerjesztette ezt a számot ilyen nagyra. Jól modellezte az eset egyébként a szélsőség és a többségi társadalom viszonyát. Azok, akik elragadtatják magukat, valójában kevesen vannak, de a visszhang felerősíti, fontossá teszi őket. Szó sincs róla, hogy baj volna ellenkezni ezekkel az emberekkel, épp ellenkezőleg, becsülöm azokat, akik veszik a fáradtságot, és hajlandóak vitatkozni. Miközben valószínűleg ők is tudják, nincs sok értelme. De hallatják a hangjukat, és ez jó! Ez az igazi civil társadalom, szemben a sok mihaszna szervezettel.

 

A legbüszkébb mégsem erre a posztra vagyok, hanem sajátos Nyugat-elemzésemre. Azt is több százan olvasták, igaz, csak páran szóltak hozzá, de elismerően, ami igenis jól esik az embernek.

 

Köszönöm olvasóimnak a folyamatos jelenlétet! Elég jó motiváció a tudat, hogy az ember nemcsak a falnak beszél.

 

Remélem, továbbra is ellátogatnak ide!

 

Amál