Házasság első látásra - RTL Klub, hétköznap 18:55
Mottó: "Elfogadja az Ön mellett elterülő hölgyet hites feleségéül vagy hozzunk másikat?" Maksa Zoltán
Nincs még egy tévé Magyarországon, amelyik olyan lesújtó véleménnyel lenne az emberiségről, mint az RTL Klub. Ezt már számos, főleg nagy költségvetésű műsorral bizonyította: ez az ív bizony Gáspár Győzikétől Pumped Gabóig feszül, vagy éppen a Való Világ (powered by Big Brother) és a Hungary's got Talent tengelyén mozog.
Ám, amivel most rukkoltak elő, az már az első háromnegyed óra alapján több száz oldalas szociológiai tanulmányokat hívhatna életre. Sőt, talán féléven át oktathatnák az egyetemi genderkurzuson.
A műsor szereplői olyan házaspárok, akik az esküvőjükön találkoztak először. A műsor kedvéért belevágtak abba a bohókás és romantikus kísérletbe, hogy hozzámennek egy idegenhez, illetve elvesznek egy idegent feleségül. Azért a dolog nem teljesen véletlenszerű: a kalandvágyók személyiségét és igényeit pszichológusok elemezték, és az összeillő profilok valódi anyakönyvvezető elé is léphettek. Az esküvő után lakodalom, nászút, majd négy hét együttélés következik. A végén el kell döntenie a feleknek, hogy maradnak házasok, vagy szétválnak útjaik.
Az alapötlet is bizarr, hát még, amit ez az extrém helyzet kihozott a résztvevőkből!
Szembetűnő, mennyivel válogatósabbak a nők a férfiaknál. Az elsőként megismert menyasszony szabályos, sírógörcsös, toporzékolós hisztit csapott amiatt, hogy szőke herceg helyett egy se táncolni, se vezetni nem tudó, mindössze egy baráttal rendelkező tutyimutyi lúzert dobott neki a gép. Ahelyett, hogy mulatott volna egy jót a barátaival, barátnői vállán, vagy a kamerának sírdogált arról, hogy nincs lángolás.
Szívbemarkoló volt, amikor a saját édesanyja azzal vigasztalta, hogy idővel akár meg is szeretheti a töketlent. Hiszen az ő férje, a sírós ara apja se tökéletes, oszt' mégis megvannak már negyven éve egymással
Ez nem valami kosztümös vagy bollywoodi filmben hangzott el, hanem 2017-ben nagyjából valódi, magyar emberek szájából! Megáll az ész.
A barátnők kara is azzal vigasztalja a lányt, hogy a vőlegény kedves és aranyos. Adjon már neki esélyt. De a menyasszony csak makacsul ragaszkodott az ideáljához, amelyet ez fiú semmilyen értelemben sem ért el.
Neki egyébként újdonsült arája igencsak tetszett. Próbált is a maga tényleg kicsit szerencsétlen módján a lány kedvében járni. De amikor az hosszabb időre magára hagyta, már-már türelmetlen lett.
Elnézve ezt a jelenetsort, az ember hajlamos megérteni azt a szinte hisztérikus nőgyűlöletet, amely egyre hangosabban söpör végig a nyugati világon. Nem csodálom, hogy feldühödnek sokan, ha egy ilyen ostoba, felszínes libába botlanak. Aki csak fanyalog, akármit csinálnak. Ha a férjjelölt nem a tündérkirályfi személyesen, akkor rá se hederítünk. Nem is értem, mire számított ez a nő...
A rokonság bizakodó reakcióiból is az világlott ki, hogy bizony válogatós a papa egyetlen szemefénye. Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy nem kell igényesnek lenni a párválasztásban. De azért ebben a helyzetben - amire a hölgyemény maga jelentkezett - nevetséges, gyerekes és sértő ez félrevonulás és hisztizés, csak mert Őladysége nem ilyen lovat akart.
A másik nő sem sokkal jobb. Ő érettebben állt kicsit hozzá, de felszínességben nem maradt el semmiben sem az előbbitől. Neki egy "kacska" fogú, vidékiesen beszélő vőlegény jutott. Köztük volt némi kémia, főleg azért, mert a menyasszony nem takarta el szűzi orcáját az önsajnálat fátylával, hanem bulizott. De őt is noszogatnia kellett a násznépnek a fiú felé, akivel ő legalább barátkozna. A diszkóban persze észre se venné. Dehát nem is olasz, nem is magas, nem is fekete... Az mindenesetre nem sok jót sejtet, hogy az olasz fiúkkal (mert aránk évekig dolgozott ott) az a baj, hogy túl féltékenyek szerinte.
A friss férj elégedett volt. Kicsit fennakadt asszonya Vida Ildikót idéző, bársonyos hangján, de könnyen továbblépett rajta. Toleráns volt valamivel szemben, ami elsőre nem tetszett neki. Ő is igyekezett tenyerén hordozni az óvatoskodó nőt, és a reakció itt sem mindig volt olyan, mint amire számított.
Nem igazán értem a menyasszonyok csalódását. Tudták, mire vállalkoznak. Tudták, hogy zsákbamacska a vőlegény. A fiúk normálisak voltak, kedvesen viselkedtek, egyáltalán nem nyomultak. Ha másért nem, a játék kedvéért megérdemelték volna azt az egy esélyt. De sekélyes hülyeségek miatt az egyik nő teljesen elutasítóan bánt párjával, és a másik is vonakodott.
Ismétlem, ezt látva megértem, miért érzi magát sok férfi esélytelennek; miért nevezik genderfasisztának azokat a harcos amazonokat, akik még mindig az elnyomott nőkről beszélnek, miközben így viselkednek a férfiakkal.
A másik elszomorító tanulság a házasság intézményét érinti. Sosem voltam házasságpárti, de a jelentőségét elismerem. Az, hogy ma az emberek nagy része maga választhatja ki szabadon, kivel akarja leélni az életét, óriási vívmány. Ezt elviccelni néhány semmit sem értő exhibicionista szerepeltetésére méltatlan szenzációhajhászás. Különösen, ha belegondolunk, hogy vannak olyan embertársaink, akik szexuális irányultságuk mássága miatt nem házasodhatnak. Másoknak - az előző és e tábor között igenis van átfedés - a házasság szentség.
Nem kell persze mindent tisztelni. Figyelmen kívül lehet hagyni azoknak az érzéseit, akiknek ez fontos. De akkor legalább egy kicsit legyen vonzó. Mert jelenleg ez a műsor csak végtelenül cinikus és főleg értelmetlen.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
KZsoci 2017.05.03. 06:49:56
Skankhunt42 2017.05.03. 11:07:41
Terézágyú 2017.05.03. 11:31:03
Azért vegyük észre, hogy ezt nem ők találták ki, hanem megvették ezt a formátumot. Külföldön már több helyen (asszem) ment ez a műsor...
roxxtar 2017.05.03. 11:46:20
Az írással egyetértek.
staropramen 2017.05.03. 13:44:19
1980-as évek: 1000 házasságkötésre 346 válás jut.
2000-es évek: 1000 házasságkötésre 562 válás jut.
Ezek ismeretében nem hiszem ,hogy az így kötött "házasságok " sokat rontanának a későbbi statisztikákon.hiszen elvileg a többi házasság megfontoltan köttetik.
]{udarauszkasz 2017.05.03. 15:23:30